Álmodtam, nagyot...
Álmodom. Vonatra szállok holt magam,
nem érdekel a kor, csak futok feléd.
Éj uralkodik s a balga hold csorog,
erőm is elhagyott, de van még mesém.
Hajam kerge kóc, magába sír a szél,
verejték borzong bőrömön; hunyt remény?
Süket fülembe zajt zihál az élet,
s rémülten rontok a tűnt vonat felé.
Félelem gyötör, a sínek közt járok...
muszáj elérnem, még ma fel kell szállnom;
hímes szavak szólnak, új hit ad erőt,
nem állít meg egy elmosódott lábnyom.
Karom kinyújtom és lám, már elérem,
ujjamból vér serken, a körmöm szakad,
de élek még és csodás ez az álom,
tíz körömből vérzőn sajdul titkokat.
Minden ízem reszket, felkapaszkodom.
Nem árthat vér, mocsok s a lassú égés.
A vagon lépcsője már menedékem,
lélegzem, hát elúszik minden kérdés.
Mindjárt érkezem, s a peronra állok.
Tán még ott leszel, szemedben könny ragyog,
s én néma könnyel foltozom az álmod...
A bölcsek azt súgták, álmodjak nagyot.
Hozzászólások
hubart
2020, június 20 - 06:18
Permalink
Sziggesztív képeid nagy
Szuggesztív képeid nagy hatással voltak rám, szinte én is ott futottam a vonat után az éj sötétjében. Szakadt a köröm, serkent a vér, de futni kellett egy belső sugallatra, mert várt a Remény!
Kankalin
2020, június 20 - 13:32
Permalink
Kedves Feri!Köszönöm, hogy
Kedves Feri!
Köszönöm, hogy beleéreztél ebbe a versbe, mely gyűjteményem régebbi darabjai közül való.
Eszeveszett szaladás volt az utolérhetetlen után. :)
Szeretettel: Kankalin
lnpeters
2020, június 26 - 16:17
Permalink
Ez a vers különleges élmény.
Ez a vers különleges élmény. Köszönöm!
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Kankalin
2020, június 28 - 08:43
Permalink
Kedves Laci!
Kedves Laci!
Köszönöm szépen! :)
Szeretettel: Kankalin