Én Ottlikban
Beküldte Haász Irén - 2013, április 19 - 16:14
Én Ottlikban főképpen azt csodálom,
mi oly egyértelmű volt őnéki,
pedig nem az. Kisded a szülőágyon
még hordja génjében az ősrégi
elvet, a humanitást, mégis, mikorra
felnő, az evolúciós ösztön
már átmázolja gúnyos vigyorra.
Csíra marad csak. Miképp fürösszön
mindennapi nagy emberszeretetben,
ki maga sem dúskál a javakban?
Ahogy Ottlik tette. Észre se vette
a bújtatott, hogy teher a bajban.
Hogy életet ment, természetes volt,
mint réten fű, s éji égbolton hold…
Hozzászólások
M. Karácsonyi Bea
2013, április 19 - 16:18
Permalink
De nagyon szép ez. Szépen
De nagyon szép ez. Szépen emlékezel Ottlikról.A vers ringat magával.
hzsike
2013, április 19 - 17:54
Permalink
Az utolsó két sor magáért
Az utolsó két sor magáért beszél. Szeretettel voltam Nálad, kedves Irénke.
Zsike:)
Schvalm Rózsa
2013, április 19 - 20:28
Permalink
Nagyon szép emlékezés kedves
Nagyon szép emlékezés kedves Kata. Szeretettel gratulálok! Rózsa