2015. - VII.

 

HETEDIK RÉSZ

 

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”

 

Amerikai Magyar Népszava

2015. szeptember 30.

 

Európa kirekesztette Magyarországot

 

Minden irányból kerítések veszik körül Magyarországot…

 

Ilyenre nincs példa a történelemben.

 

Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország az egyetlen európai állam, amely töretlenül és következetesen ragaszkodik a baloldali értékekhez, miközben a többi állam kerítést épített határai köré, nehogy a szerencsétlen háborús menekültek menedéket tudjanak kérni…

 

Most aktuálisak igazán Petőfi sorai:

 

„Emelje ez föl lelkeinket,
Hogy mi vagyunk a lámpafény,
Mely amidőn a többi alszik,
Ég a sötétség éjjelén.

 

Ha ami fényünk nem lobogna
A véghetetlen éjen át,
Azt gondolhatnák fönn az égben,
Hogy elenyészett a világ.”

 

A kis Magyarország erőn felül segíti a menekülteket, menedéket ad nekik, gondoskodik róluk. Példát mutat a világnak emberségből.

 

A mi hazánk egyszer majd nagy hasznát fogja látni mostani önzetlen segítőkészségének.

 

 

 

Özvegy El Malikné született Bóna Szilvia 89 esztendős budini lakos visszaemlékezéséből:

 

„Nagyanya mesélte:

 

Szeptember végétől tovább növekedett a feszültség. Először a migránsok között. Iszonyú tömegverekedések voltak, egyik követte a másikat. Közben összetörték az iskolát, bezúzták az ablakokat, a szétroncsolt bútorok darabjaival ütötték egymást.

 

Szeptember utolsó napján volt a legrosszabb. Több száz idegen esett egymásnak, valóságos csatazaj volt. a falusiak ijedten tágultak az iskola közeléből. Csak annak örültek, hogy este van, egyetlen gyerek sincs az iskolában.

 

A Fő téren nyolc-tíz asszony megállt beszélgetni.

 

-         Ez már nem bunyó, ez háború! – mondta mély meggyőződéssel Mártonné.

-         Mi lesz, ha végeztek egymással? Akkor mi következünk?

 

Zavartan néztek egymásra az asszonyok.

 

A verekedés nem akart csillapodni.

 

Rendőrautók jöttek, több tucatnyi rendőr ugrált ki belőlük, hogy szétválassza a verekedőket. Késő éjszakára lett csak a csihipuhinak vége.

 

Koromsötét éjszaka volt már. Már csaknem szétoszlott a tömeg, amikor a hullaszállítók megérkeztek. Észrevette őket a tömeg, pedig nagyon halkan jöttek, alig zümmögött a motorjuk, úgy lopakodtak végig a falu főutcáján, mint a tolvaj az éjszakában.

 

A közvilágítás nem égett, mégis a fél falu látta, amint kihozzák az iskolából a hullazsákokat. Dermedt, néma csönd volt.

 

Tévé, internet, újság nem beszélt az eseményről. A verekedésről se, nemhogy a halottakról.

 

Senki sem tudott róluk, csak mi.”

 

 

Népszabadság,

2015. október 1.

 

Soros György Budapesten

 

Világhírű hazánkfia, Soros György Budapestre érkezett. soron kívül fogadta őt a miniszterelnök, a köztársasági elnök és a Parlament elnöke is.

 

Soros György megelégedettségét fejezte ki hazánk menekültpolitikájával kapcsolatban. Újságírók előtt Magyarországot a demokrácia mintaországának nevezte.

 

-         Büszke és boldog vagyok – jelentette ki Soros György. – hogy hazám példát mutat a világnak.

 

Soros György budapesti programja ma és holnap folytatódik.

 

Khaled ibn Selim Mustafa Farakh az Iszlám Állam veteránja visszaemlékezéséből:

 

(Az Iszlám Világarchívumból)

 

 

Allah segíts!

 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgultam. Hajnalban a kezem is remegett. Talán még idegesebb is voltam, mint amikor orosz, brit, vagy amerikai kommandósokkal, izraeli katonákkal kellett szembenéznem. Akkor odahaza voltam, ez azonban még a gyaurok világa, még az ő Európájuk. Azért jöttünk ide, hogy Eurábiává tegyük.

 

A tömeg persze nem is sejti, miért is vagyunk itt igazából. Nem baj. Bőven akadt olyan ostoba, aki elhitte, hogy a „gyaur jólét” miatt vagyunk itt. Insallah. Áldozatokra mindig szükség van.

 

Az osztrák rohamrendőrök már ébren voltak, mire a kerítéshez értünk. A szemeket figyeltem. A fickók áttörhetetlen falnak akartak mutatkozni, de a szemük mást mondott. Féltek. A parancsnokuknak sápadt volt az arca, a fülei vörösödtek.

 

Elvigyorodtam. Ezeket Allah vereségre szánta. Ezek semmit sem érnek. Van fegyverük, de nem merik használni.

 

Ha a sok osztrák rendőr helyett egyetlen szakasz izraeli katona állja az utunkat, sohasem törünk át. Ellenük talán nem is próbálkoztam volna. Az ő parancsnokuk észrevette volna az előkészületeinket, és parancsára a katonák már csőre töltötték volna a fegyvereiket. Eloldalogtunk volna, mint a gyáva kutyák.

 

Ezektől a lompos osztrák kutyáktól azonban nem volt félnivalónk.

 

Gyorsan körbenéztem. Musztafa emberei már a kőrakások körül voltak, szerintem ott is aludtak. Feszültek voltak, harcra készültek. Bármelyik fiatal izraeli hadnagy kiszúrta volna őket.

 

Az osztrák rendőrparancsnok süket volt és vak.

 

Abdullah bandája ellenben elvegyült a tömegben, talán ők is ott kiáltoztak a többiekkel együtt a kerítésnél. Egyelőre a ruhájuk alá rejtették a drótvágókat. Főleg pakisztániak és afgánok voltak ott, ki-ki a maga nyelvén dühöngött, fenyegette a rendőröket. Talán néhány kő is elröppent.

 

Néhány iráni fickó molinókat vett elő ilyesféle feliratokkal:

 

„Nem tágítunk!”

„Engedjetek át bennünket!”

„Menedéket akarunk kérni Európában!”

 

Ostobaság volt, de jókor jött. Elterelte az ellenség figyelmét.

 

Körülnéztem. Rasidnak már itt kellene lennie.

 

Jött is. Hozta a kölyköket.

 

Allah segíts!

 

Az egyik lánygyerek pimaszul bőgött. Rasid egy pillantást vetett rám, mint aki azt kérdi:

 

-         Melyiket?

-         A bőgőst! – feleltem hangosan.

 

Rasid felém lökte a taknyost, én meg a hajánál fogva felemeltem a sivalkodó kis dögöt, és könnyedén áthajítottam a kerítésen, egyenesen a rendőrök szeme közé.

 

Csattanás.

 

Sikítás.

 

A rendőrök sora meginog…

 

A következő kölyök sokkal testesebb volt. Kisfiú. Kár érte. Jó harcos lehetett volna belőle.

 

Insallah.

 

-         Allah paradicsomába mész, fiam!

 

A kölyök egy kis hős volt. meg se mukkant.

 

A két lábát összefogtam, keményen meglóbáltam a fejem fölött, és a rendőrökhöz vágtam. Szerteszét spriccelt a vér.

 

Röppentek az első kövek. A drótvágók a kerítésbe martak.

 

 

BBC

Budapest, 

2015. október 1.

 

Záptojással üdvözölték Sorost

 

Úgy tűnik, a magyarok korántsem kedvelik annyira Soros Györgyöt, mint a miniszterelnökük…

 

A budapesti Parlament előtti téren a magyar miniszterelnök társaságában beszédet tartani szándékozó Soros Györgyöt ellenséges tömeg fogadta tegnap este.

 

A helyszíni becslések szerint legalább hatvanezer tüntető Soros érkeztekor zászlókat emelt a magasba ilyen feliratokkal:

 

„A Haza nem eladó!”

„A saját életünket akarjuk élni!”

„Soros Gyurka vidd innen és tartsd el magad a migránsaidat!”

 

Amikor Soros a szószékre lépett, a tömeg soraiból rohadt paradicsom és záptojás záporozott rá.

 

Az egyik felvételen jól látszik, amint egy záptojás Soros arcába csapódik. Számos találat puffant a magyar származású amerikai üzletember testté, fejét és arcát, de nemcsak neki jutott a lövedékekből. A jelek szerint a magyar miniszterelnöknek is új öltönyre lesz szüksége.

 

Az alaposan megszeppent Soros egy rohamrendőr pajzsa mögött keresett menedéket a bombaként hulló paradicsom és záptojás elől. A biztonsági erők üggyel-bajjal menekítették el a helyszínről.

 

Emlékezhetünk, milyen gúnyosan reagált annak idején Soros arra, hogy Londonban nem tudták bíróság elé állítani.

 

Úgy tűnik, Mr. Soros népszerűsége másutt sem töretlen. A szülőhazájában sem.

 

Isten nem ver bottal.

 

Esetleg záptojást hajigál…

 

A magyar sajtó bő lére eresztve ecseteli Soros látogatásának történelmi jelentőségét, és azt, hogy szerinte Magyarország a világdemokrácia élharcosa, de szemérmesen hallgat arról, hogy a migránsáradat következtében a magyar fővárosban a hajdani világháborús légitámadások utánihoz nagyon hasonló állapotok uralkodnak, és budapestiek tízezrei váltak hajléktalanná.

 

 

 

Részletek a halálra ítélt Orsós Róbert vallomásából:

 

 

Az első meneten jól kerestünk. A hazafelé vezető út sokkal nehezebb volt, minden határon kukacoskodtak velünk, csak a magyaron nem.

 

Szervezni kellett a második menetet. Igen ám, de közben már ott is kerítés épült, ahol eddig még nem volt.

 

Suhajda Bandi bának volt egy rettentően stupid fia, az Áron. Az Egyetemista Áron. Annak idején az apja büszke volt rá, hogy az a nagy lapaj fia egyetemre megy. Újságolta falu széltében. Legfőképpen persze a cigánysoron.

 

Igazából ez akkor már nem is volt olyan nagy újság. Akadt már a faluban egyetemet végzett ember, volt nekünk, cigányoknak is mérnökünk, tanárunk, közgazdászunk, orvosunk, újságírónk. Azok viszont ritkán jöttek haza a faluba, mindnek valamelyik városban volt munkája, családja.

 

Volt tehát diplomásunk, de ritkán láttuk őket. Bandi bá meg volt róla győződve, hogy az Áron lesz a következő.

 

Hittük is, nem is. Főleg nem is.

 

-         Tudod, mikor lesz az Áron diplomás? – vihogott Lakatos Józsi. – Amikor én római pápa.

-         Tudsz tán valamit?

-         Tudok hát! Az a lapaj kurvákat futtat Pesten.

 

Pár nap múlva már mindenki tudta, csak az apja nem. Az nem tudta, vagy nem akarta tudni. Hanem aztán az is kénytelen volt megtudni.

 

Egyszer a Rózsi-kocsmában a fia vizsgáival dicsekedett, amikor Czínanó Sanyi a szemébe vágta:

 

-         A stricik nem szigorlatoznak!

 

Így múlt el az Áron dicsősége. Az apja elment érte Pestre, és a fülénél fogva cipelte haza.

 

Bár ne tette volna.

 

Talán soha nem fordulnak olyan rosszra a dolgok, ha az Áron nincs akkor a faluban…

 

 

Népszabadság

2015. október 1.

 

Fasiszta tömeg inzultálta Soros Györgyöt

 

Tegnap este a Kossuth téren fasiszták és egyéb szélsőségesek csoportja támadt országunk vendégére, Soros Györgyre. Az egész világon köztiszteletnek örvendő tudós üzletember beszédét megzavarták, fasiszta, rasszista és xenofób jelszavakat skandáltak, zászlókat és molinókat feszítettek ki ilyen feliratokkal:

 

„Magyarország a magyaroké!”

„Migránsok haza!”

„Soros takarodj!”

 

A rendőri szervek háromszázhetvenhárom személyt állítottak elő. Az elkövetők statáriális bíróság elé kerülnek.

 

 

 

Hódmezővásárhelyi töredékek

 

(Ismeretlen személy levéltöredékei Magyarország történetének végnapjaiból)

 

 

Akkoriban már szinte bárkit kötelezni lehetett arra, hogy migránsokat fogadjon a házába. A vezetők haragosai kerültek sorra elsőnek.

 

Harminc család otthonáról mutatták ki a „szakértők”, hogy ott kényelmesen elfér néhány migráns. Koltaiék két szobában hatan laktak, mégis a nyakukra költöztettek egy migránsot. Kovács Ernőék háromszobás lakásába egy egész családot…

 

Ahová tisztességes idegenek kerültek, ott nem történt baj. Az emberek megtanultak összeférni egymással. Volt, ahol a szíriai menyecskét a háziasszony félig-meddig a lányává fogadta. Másutt a migráns fiatalasszony ápolta a súlyosan beteg nagymamát. Egy iraki család szinte hetek alatt egészen elfogadhatóan megtanult magyarul…

 

A tragédiát sohasem a sokak jóra való hajlandósága, hanem mindig a kevesek összeférhetetlensége okozza…

 

Házy nénihez egy olyan pakisztáni férfit költöztettek, akitől a többi migráns is félt.

 

Házy néni egyedül nevelte két lányunokáját, tíz és tizenkét éveseket. Az anyjuk balesetben halt meg, az apjukat meg Angliában ette a fene…

 

Házy néni mostantól kétfélét főzött. Nagyon félt az idegentől, igyekezett…

 

Két napig tartott a multikulturális idill…

 

Akkor a betolakodó Házy nénire borította a forró csülkös bablevest, aztán a szobába szorította a két kislányt, és mindkettőt megerőszakolta…

 

A lányok sírására és sikoltozására az összeégett asszony nagy nehezen feltápászkodott, elővette a kamrából a veje nagy kalapácsát, és agyonverte a pakisztáni barmot.

 

Statáriális eljárással ítélték a nénit letöltendő életfogytiglanra. A két kislányt állami gondozásba vették.

 

A bitang bíróság enyhítő körülményt nem talált…

 

 

Népszabadság

2015. október 2.

 

Újabb menekültek indulnak Németországba

 

A német bevándorlása szervek Magyarország nehéz helyzetére való tekintettel meggyorsítják a menekültek befogadását.

 

Ma délben újabb különvonat indul Budapestről Németországba. A szerelvény csaknem négyszáz menekültet szállít – mindannyian diplomás irakiak vagy szíriaiak.

 

 

 

Részlet Müller Károlyné visszaemlékezéseiből

 

Nem volt többé otthonom. Semmim se volt. nem tudtam, merre van az uram. Azt se tudtam, él-e egyáltalán…

Mindenütt tömeg. Esett az eső, pacallá áztam. Biztos voltam benne, hogy órákon belül meghalok.

 

Iszonyú tömeg nyüzsgött mindenütt. Kínnal vonszoltam magam a rossz lábammal, és minden negyedik-ötödik lépésnél meglökött, hátba vágott, megrúgott valaki. Estem, keltem…

 

- Félre, boszi!

 

Valahol leborultam egy fal tövébe zokogni.

 

- Ne itt pömpögj, vénasszony, húzd el innen a vén picsádat!

 

Mindenütt üvegcserepek, kocsironcsok. Az üzletek tárva-nyitva, az ablakaik, ajtaik betörve. Vadul fosztogatta őket a csőcselék. Magyarok, idegenek vegyesen.

 

Az eső elállt, rám száradt a ruhám. Vagy inkább a megmaradt néhány rongyom. Sejtelmem se volt, merre járok, a városra rá se lehetett ismerni.

 

Este találtam egy szétvert buszt, annak az ülésén aludtam. Letéptem az összes függönyt, beléjük csavarodtam, de így is állandóan felébredtem a saját vacogásomra.

 

 

 

Origo.hu

2015. október 2.

 

Megérkezett Magyarországra a hétszázezredik menekült

 

A belügyminisztérium adatai alapján ma délelőtt 10 óra 21 perckor lépte át hazánk határát a hétszázezredik menekült. Az illető harmincnégy esztendős, szíriai férfi. Elmondása alapján a gazdag Norvégiába készül.

 

A hétszázezredik menekült fogadása alkalmából Röszkén bensőséges ünnepséget rendeztek, amit jelenlétével tisztelt meg Magyarország miniszterelnöke. Tolmács segítségével jó hangulatú beszélgetést folytatott a szíriai menekülttel, és a Magyar Köztársaság nevében tízmillió forinttal ajándékozta meg.

 

 

 

A tiszteletre méltó Ali Ahmed Husseini visszaemlékezéseiből

 

Október elején már mi uraltuk Budapestet. A helyzet teljesen áttekinthetetlen volt, romba dőlt házak, kiégett, felborult autók, hajléktalanul bolyongó emberek.

 

A gyaurok kétségbe estek, nem tudtak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Mi igen. Mi sok ilyet láttunk már, ők egyet se.

 

Azt hitték, vége a világnak.

 

Csak most kezdődött. Most kezdődött az iszlám diadalmas szép új világa…

 

 

 

Első számú Eszmefuttatás

 

Itt mindenképpen meg kell állítanom a visszaemlékezések áradatát, szünetet, lelki pihenőt kell tartanom, tekintettel kell lennem az Olvasóra.

 

Nem engedhetem meg, hogy túlságosan nagy hatást tegyen rá az egykori gyaur világ siralmas pusztulásának lehangoló rajza, ideje distanciát tartani, eltávolodni a jajongástól, a panaszoktól, az összeomlás egyhangú képeitől.

 

Tudjuk, hogy a keresztények világa bűnös, önmagát halálra ítélő világ volt, nem méltó a szánalmunkra.

 

Amikor a síró-rívó-jajongó visszaemlékezéseket olvassuk, ne feledkezzünk meg róla, hogy ezeknek az embereknek volt választási lehetőségük. Nem a vak végzet, nem ellenséges összeesküvés, még csak nem is Allah ítélte őket halálra, hanem saját maguk. Megjelent világukban az új, a valóban életre, jövőre méltó, és nekik lehetőségük volt, vagy lehetőségük lett volna csatlakozni hozzá. megjelent világukban az iszlám tiszta fénye, elhozta nekik az övéknél jobb és igazabb világ ígéretét, de nekik nem kellett, elutasították, inkább a poklot választották helyette.

 

Megadatott nekik a lehetőség a Nagy Vonulás idején, hogy önként megalázkodjanak, magukba szálljanak, és csatlakozzanak a diadalmas iszlámhoz. Egyedül az ő bűnük, hogy nem tették meg.

 

Kérem az olvasót, hogy ezt minden egyes visszaemlékezés olvastán vegye figyelembe. Az események összes szenvedő keresztény résztvevője számára megvolt ez a lehetőség. Nem életek vele, szálljon vissza minden szörnyűség az ő fejükre, Allah úgyis felrója majd nekik.

 

Ne szánjuk azokat, akik nem hallgattak Allah szavára.

 

Képzeljük el, mennyire szebb, felemelőbb, békésebb lett volna a közelmúlt történelme, ha a néhai Európa keresztény lakossága önként az iszlám igazságát választja. Mennyi borzalom maradhatott volna el. Mennyivel egyszerűbben, könnyebben, békésebben kezdődhetett volna Eurábia történelme.

 

Amikor a makacskodók, a tévelygők, az Allahot elárulók visszaemlékezéseit olvassuk, jusson eszünkbe, hogy ennek a keresztény Európának a lakói jórészt saját Istenüket és saját Prófétájukat is megtagadták. Istent halottnak, vagy éppen nem létezőnek hirdették, és a legfertelmesebb istenkáromlást voltak képesek a szájukra venni, hogy Allah nem létezik, nem is volt soha, hogy csak a félelem, a tudatlanság, meg a babona terméke, a világot sem ő teremtette, hanem maguk a dolgok hozták létre önmagukat mindenféle isteni teremtő erő nélkül.

 

Van-e ennél nagyobb ostobaság? Van-e ennél nagyobb istentelenség?

 

Kevés helyen ömlött annyi vér, mint éppen Madzsarisztánban. Sose feledjük el ezt akkor, amikor sajnálkozni akarunk az ellenség szenvedésén.

 

Amikor a makacskodók, a tévelygők, az Allahot elárulók visszaemlékezéseit olvassuk, jusson eszünkbe az is, hogy Európa végzete még ma sem teljesedett be.

 

Még ma is vannak a történelem útjába álló, a fejlődéssel szembeszegülő államok. A fasiszta Lengyelország, Szlovákia, Poroszország, Bajorország. Ma itt még mindig utóvédharcukat vívják az elavult keresztény tanok, az iszlám világossága ma még nem tudja ezeket az országokat beragyogni.

 

Nem feledkezzünk meg a hírhedt Potsdami Múzeumról.

 

Annak a helynek a közelében, ahol a feldühödött tömeg egykor boszorkányként égette meg Angela Merkelt, az egykori Németország utolsó kancellárját, ma az úgynevezett európai kultúra úgynevezett műveltségének emlékmúzeuma áll.

 

Húszezer hektáros hullaház.

 

Ott vannak a lerombolt vagy mecsetté alakított egykori keresztény katedrálisok makettjei,

 

Az egykori kereszténység úgynevezett művészetének maradványai.

 

Hiába pusztította el Kászim Frank pasa a gonoszság Louvre-nak nevezett fészkét, az egykori bűnös piktorok fennhéjázó mázolmányainak másolatai, reprodukciói továbbra is ott szégyenítik Allahot.

 

Ø      Leonardo

Ø      Raffaello

Ø      Michelangelo

Ø      Rubens

Ø      Rembrandt

 

Szükség van-e arra, hogy az iszlám tiszta és egyszerű fénye helyett, a Korán áhítatos böngészése helyett ezeknek a rég letűnt piktoroknak a képeiben gyönyörködjünk?

 

Ott található egy talán még bűnösebb intézmény is – az Európai Műveltség Könyvtára.

 

Tele van olyan ocsmány régi írók műveivel, mint Shakespeare, Goethe, Schiller, Dante, Stendhal, vagy Flaubert – de nincs benne egyetlen Korán sem…

 

Amikor a makacskodók, a tévelygők, az Allahot elárulók visszaemlékezéseit olvassuk, jusson eszünkbe az is, hogy még itt is, még ma is, még Madzsarisztánban is tartja még magát titokban a kereszténység, hogy egyesek még ma is képesek dicsőíteni a néhai Magyarországot, és ápolni az iszlám ellen, Isten ellen küzdő gazemberek, Hunyadi, Zrínyi és más jómadarak emlékét.

 

Zárjuk össze sorainkat. Ami ebben a könyvben áll, pusztán történelem. Szereplői nem érdemelnek szánalmat.

 

A hedzsra 1493. esztendejében

 

Budin városában

 

Ahmed bin Szuliman Kovach

 

Folytatása következik.