2015. - XII.
TIZENKETTEDIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
2015. október 6.
14 10
Kedves Barátom!
Arra kérlek, várj még a karácsony betiltásáról szóló törvényjavaslattal. A sok nácink így is hőbörög.
Legalább addig várj, amíg F. államtitkárnak sikerül a menekültekből legalább10-15 ezres használható fegyveres erőt szerveznie.
Ne visszakoztam. Megbeszéltük, hogy betiltjuk a karácsonyt, így is lesz.
Erre a mi hülye náci országunkra ráfér végre egy kis kudarcélmény. Jó lenne minél hamarabb kiemelni a menekültek közül legalább öt-hatszáz értelmes embert, hogy lecserélhessünk a vezető pozíciókból minél több fasisztát.
Minden csoda három napig tart. A mi náci országunk kénytelen lesz tudomásul venni, hogy itt vannak a bevándorlók, és itt is maradnak.
Azt a rohadt karácsonyt meg ideje betiltanunk. Semmi egyébről se szól, mint ajándékozásról meg költekezésről. Legalább megtanulnak spórolni.
Most azonban még korai, mert itt van ez a nyavalyás október hatodika, csak ezt éljük túl.
Várj a törvénytervezettel egy-két hetet!
XY
Miniszterelnök
Vasile Munteanu tábornok emlékirataiból
Dumitrescu tehát feladta nekem a leckét.
Istenkísértés volt, amibe belekezdtem. A világ legvérszomjasabb gyilkosainak jókora csoportját kellett valamilyen ürüggyel Romániába invitálnom, hogy aztán nyakon csípjem őket.
Vajon miért jönnének ide? Mi lehet az a mézesmadzag, amire ráragadnának ezek a halálmadarak.
Bármi is, nekem még azelőtt lépnem kellett, hogy a terroristák egyáltalán számításba vennék, hogy eljöjjenek-e hozzánk. Meg kellett szerveznem, hogy minden egyes terrorista jöveteléről idejében értesüljünk, és mindet szoros megfigyelés alatt tarthassuk. A határállomásokon és a repülőtereken el kellett helyeznem az embereimet, létre kellett hoznom a megfelelő hálózatot.
Dumitrescu révén pontosan tudtuk, kiket várunk. Legalábbis a főkolomposokat ismertük. Az európai archívumok anyagában a többségükről még DNS-minta is volt. A rendőrségtől és a hadseregtől több tucat szakértők kaptunk, őket egészítették ki azok a külföldiek, akiket Dumitrescu kölcsön kapott Európából. Fantomképek százai készültek. Azt akartam, hogy a legfontosabb terroristák mindegyikéről száznál több kép legyen birtokunkban, hogy szinte minden lehetséges álcázást leleplezhessünk. Eltérő frizura, haj, szakállviselet, amennyi lehetséges.
Felismerési tanfolyamokat és gyakorlatokat szerveztünk titokban. A határállomásokon, pályaudvarokon, buszvégállomásokon, szállodákban lévő embereink megtanulták, hogyan kell gyorsan felismerni a gazembereket, és mit kell tenni, ha ráismertek valamelyikre. Azt is jól a fejükbe véstük, hogy ne akarjanak hősködni. Ezek gyilkos gazemberek, és rendkívül éberek. Ha megneszelik, hogy várjuk őket, kiszámíthatatlanná válnak.
Fontos volt, hogy az összes emberem már a helyén legyen, amikor szimatolni kezd az ellenség. Ha valahol eldöntik, hogy Romániába jönnek, nyilván előzetes terepszemlére küldik az ügynökeiket. Filmezni, fényképezni fognak, adatokat gyűjtenek és továbbítanak. Nekünk arra volt szükségünk, hogy a román eljárás kedélyesnek és hanyagnak tűnjön, és az összes emberem jelentéktelen hivatalnoknak tűnjön. Ha a terroristák a határon és egyebütt csak olyan emberekkel találkoznak, akikről úgy tudják, hogy oda is tartoznak, semmi okuk nem lesz a gyanakvásra.
Természetesen ez csak a felkészülés egyik fele volt. Az országba lépő terroristákat is szemmel kellett tartanunk. Ez nagyon sok embert igényelt. A kalandfilmekben sűrűn előforduló gyalogos vagy autós követéseket egyetlen esetben sem engedhettük meg magunknak. Ez amatőr módszer, bármely terrorista pillanatokon belül észrevenné. Nem az mozog, aki a célszemélyt szemmel tartja, hanem azok, aki a következő ellenőrző pontnál várják. Amikor ezek mellett elhalad, nyugton maradnak, de úgy irányítják a társaikat, hogy azok újabb hasonló állomásokat állíthassanak fel az ellenség útja során. Utóbbi azonban sohasem pillanthatja meg ugyanazt a személyt a nyomában másodszor. Ehhez sok ember kell, és sok mozgás. Tömérdek lábmunka. A hadvezérek régen azt mondták, igazából az ellenséget nem fegyverrel, hanem lábbal kell megverni. Ezt a gyakorlatok során a mi embereink is megtanulták.
Hát a gépjárművek?
Megfelelő helyzetjelzőkre volt szükségem.
Meg pénzre.
A költségek amúgy is az egekig emelkedtek. A minisztérium nem is győzte, de Dumitrescu komoly európai pénzeket szerzett. Meg hatalmas tömeg helyzetjelzőt. Éppen idejében.
Úgy gondoltam, a terroristák, ha gépkocsira van szükségük, vagy közvetlenül a határ közelében, vagy Bukarestben bérelnek majd járművet. Ezért felderítettük az összes számba jöhető gépkocsi-kölcsönzőt. Nagy örömmel konstatáltam, hogy az állomány zöme eléggé lepusztult.
Vajon milyen járműveket kölcsönöznek majd a terroristák?
Úgy gondoltam, mindenképpen négyajtós, nagy teljesítményű, három-négy évnél nem idősebb autókat akarnak majd, olyanokat, amikkel szükség esetén elmenekülhetnek. Sok ilyen volt, csaknem ötszáz. Dumitrescu biztosította a pénzt, az embereim pedig sorra mindet kibérelték, és helyzetjelzővel látták el.
Azt hittem, megnyugodhatok, de eszembe jutott valami.
A furgonok!
Száznál több kölcsönözhető furgont hajtottunk fel. Azokra is helyzetjelzők kerültek. Dumitrescu akkor már vakargatta a fejét.
- Ezredes úr tudhatta, hogy ez nem lesz olcsó mulatság.
Voltaképpen nagyon kedvező helyzetben voltunk. Akiknek csapdát akartunk állítani, még nem is sejtették, hogy jönni fognak, mi pedig nyugodtan készülhettünk a fogadásukra.
Még mindig nyitva volt azonban a legfontosabb kérdés…
Miért fognak idejönni? Mi kényszeríti a terroristákat arra, hogy Romániába jöjjenek?
Elmondtam az ötletemet Dumitrescunak, ő pedig hosszan bandzsított, és egyetlen szót sem szólt.
- Majd még megbeszéljük – nyögte jó három perc után.
Másnap hivatott.
Naiv fejjel azt képzeltem, elfogadták, vagy elutasították az ötletemet.
Nem erről volt szó.
- Van egy kis gond.
Kérdőn néztem rá.
- Mi lesz utána a terroristákkal?
Csodálkoztam.
- Hogyhogy mi lesz, ezredes úr? Rács mögé kerülnek.
- Nálunk?
- Azt gondolom, nem. Másutt bőven elég van a rovásukon. Némelyiknek a körözőlevele többkötetes. Nyilván kérni fogják a kiadatásukat.
Merően nézett a szemembe.
- Hogy aztán a börtönben tartásuk állandó feszültséget okozzon? Hogy erőszakos barmok repülőgépeket térítsenek el a kiszabadításukért? Hogy idióta jogvédők falkái ügyködhessenek az érdekükben? Hogy médiasztárok lehessenek? Hogy a börtönökben terjeszthessék az iszlám fanatizmust?
Összeszűkült a szeme.
Szándékosan nem akartam érteni.
- Nekünk ugyanilyen gondokat okozna.
- Meg még többet is, édes fiam. Ezek sohasem felejtenék el, hogy a románok fogták el őket. Ha valaha valamelyik kiszabadulna, és mindenképpen ki fog szabadulni, életünk végéig retteghetünk, mikor akar rajtunk bosszút állni.
Nem bírtam tovább.
- Hanem?
Finom mosollyal méregetett.
- Hanem?
- Bizonyos dolgokat jobb nem kimondani, fiam. Ezeket érteni kell.
Ilyet lehet játszani, de nem velem.
- Elő a farbával, ezredes úr!
Még erre se felelt.
- Öljük meg őket?
Gúnyosan mosolygott.
- Öljük meg őket, ezredes úr?
- Édes fiam, pontosan ezt kérik az európai kollégák. Senki sem akar bajlódni ezekkel a gazemberekkel.
Akkor nem folytattuk a beszélgetést.
Másnap meg elvonták a figyelmünket a magyarországi események. Október hatodika volt.
A rágalom természete
hvg.hu
2015. október 6.
Néha égig ér a gágogás…
Néhány hazai libuska azt állítja, hogy menekültek szexuálisan molesztálták őket. A jobboldali fasiszta sajtó igyekszik minél nagyobb feneket keríteni ennek a hazugságnak.
Jobban tennék, ha gyűjtenének. Ha a megvádolt menekültek rágalmazásért perelnek, a butuska magyar leányzók szüleinek igen sokba fog kerülni a hazugság.
Nem is ez az érdekes.
Vajon ki biztatta fel a lányokat? Ki mondta nekik, hogy hazudjanak?
Kinek áll érdekében rágalmazni a menekülteket?
Folytatása következik.