2015. - XVII.
TIZENHETEDIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
BBC
2015. október 6.
16 00
Belső közlemény
Három budapesti tudósítóval is megszakadt átmenetileg a kapcsolatunk. A ferihegyi repülőtér egyetlen gépet sem fogad, a városban fegyverropogást hallani.
Akinek van ismerőse a városban, próbálja felhívni!
XY
Főrendező!
Özvegy El Malikné született Bóna Szilvia 89 esztendős budini lakos visszaemlékezéséből:
Az a nap a mi számunkra is fontos volt.
A migránsok pontosan tudták, hogy mi történhetett az erdőben a többiekkel. Először azt hittük, bosszúra készülnek. Aztán estére megértettük, hogy a többségük – megkönnyebbült.
Ezek az emberek nálunk mérhetetlenül több harcot, több halált, több vért láttak. Több zsarnokságot is. Őket is terrorizálták, nekik is elegük lett belőle.
Csóka Pista határozta el, hogy a kezébe veszi a dolgokat a faluban. Nem volt valami erőteljes férfi, eddig a háttérbe húzódott. Most azonban, hogy a legveszedelmesebb idegenektől megszabadultunk – mozgolódni kezdett.
Nem tudom, Pista intézte-e, vagy a migránsok maguktól jutottak elhatározásra. Volt közöttük néhány, akik jól beszéltek angolul. Akkorra már a faluban is volt angolul tudó ember. Talán ez is elég lett volna, de megérkezett a vén Szappanosné unokaveje, aki évekig dolgozott diplomataként valamelyik arab országban, és a nyelvet is bírta. Volt már, aki tolmácsoljon.
A migránsok maguk is arra jutottak, hogy valami módon egyezkedniük kellene velünk. Minden értelmes ember megérthette, hogy az eddig áldatlan helyzet tovább nem tartható.
Körülbelül ötven migráns szánta rá magát. Szinte az összes nő, tizenöt-húsz férfi. Egy csomó gyereket is hoztak, azok végig csöndben voltak.
A Jóska-féle kocsma nagytermében ültünk le velük, ahol a falusi lagzikat szoktuk tartani.
Körszakállas, szép arcú férfi volt a szószólójuk. Elmondta: azért jöttek, hogy tisztességes megegyezést kössenek a falusiakkal. Tudják, hogy utáljuk őket, de éppen megöltük azokat az embereket, akik erről a leginkább tehettek. Azt is tudják, hogy a keresztények elsősorban a terroristáktól tartanak. A táborban szerintük vannak terroristák, két embert annak gyanítanak. Másik háromról úgy gondolják, hogy előbb-utóbb terrorista lesz belőlük.
A falu megdöbbent. Csóka Pista azt kérdezte, hogy az erdőben leölt migránsok között voltak-e terroristák.
A férfi határozott nemmel felelt.
Meglepődtünk. Azt gondoltuk, hogy a terroristák agresszívek. Szóvá is tettük.
- Igen, agresszívek, de fegyelmezettek is. Kiképzett harcosok, akik nem szeretik feleslegesen magukra vonni a figyelmet. Akiket ti megöltetek, közönséges csirkefogók voltak, bűnözők, hat vagy hét ország söpredéke.
Innentől Csóka Pista kérdezett a nevünkben.
- Mik a terveitek?
- Nem akarunk itt maradni, itt utálnak bennünket. Németországba akarunk menni, ahol szeretettel fogadnak.
Erre többen is tiltakoztak. Ezt mi nem így tudjuk. Négy-öt falusi fiatal is dolgozott Németországban, sokat hallottunk róla, hogy vélekednek az ottaniak. Hogy a németek többsége egyáltalán nem kedveli a migránsokat, betolakodó ingyenélőknek tartják, nem látják őket szívesen. Hogy több százszor is gyújtottak már fel menekültszállásokat. El is mondtunk.
A migránsok csodálkozva meredtek ránk. Egy asszony sírva fakadt.
A részeges Máté Béla felordított, ráadásul a fia le is fordította angolra a migránsoknak:
- Akkor kotródjatok innen Németországba, de minél előbb!
Megrettenve néztek ránk.
Valamiért úgy emlékszem, mintha a szép, Madonna-arcú nő szavát azonnal megértettem volna, pedig egy szót se tudott magyarul.
- Nincs hová mennünk.
Csönd lett.
- Hogy jutott eszetekbe idejönni?
Valóságos szóáradatot kaptunk, egyik a másik után mondta a maga történetét. Igazi menekült egy se volt közöttük, mindet úgy csábították Európába, ebbe a tejjel-mézzel folyó birodalomba, ahol könnyen és gazdagságban lehet élni, és ahol a jövevénynek semmi dolga nincs, csak az iszlámot kell terjesztenie.
Akkor jöttünk mi. Elmondtuk, hogy itt nem könnyű az élet. Dolgozni kell, de sokat. Az ingyenélőket nem kedveljük. Nem rejtettük véka alá, mi vár arra, aki itt marad.
Ekkorára már felengedett a hangulat. Ők is beszéltek az otthoni életükről, mi is a mienkről.
Mi keresztények vagyunk. Ugyanolyan vallás, mint az iszlám, csak mások a szabályai. Egyik se rosszabb a másiknál. Ha megférünk egymás mellett, maradhatnak, de a jövevény alkalmazkodik a házigazdához. Mindenki eltartja magát. Sok gazdának van szüksége segítségre, meg is fizetnek kinek-kinek annyit, amennyit a munkája ér.
Mi egynejűségben élünk, a nők is dolgoznak, és mindenki úgy öltözik, ahogy neki tetszik. A prédikációnak csak a templomban van helye, és mások magánügyeibe senki se üti bele az orrát.
Akkor már tudtuk, hogy a szép arcú nő neve Naima. Özvegyasszony volt két kisgyerekkel.
Meghánytuk-vetettük az ő dolgát is.
Este tízre döntöttünk. A gyerekesek és általában a családok maradhatnak, szorítunk nekik helyet, a felnőttek megélhetnek a munkájukból, a gyerekek járjanak óvodába vagy iskolába. De nem alkalmazkodunk hozzájuk, ők a jövevények. Magyarul beszélünk, és nem vesszük fel az iszlámot. Aki ezt erőltetné, annak fel is út, le is út.
A családok tehát maradhatnak. De a sok semmirekellő szóló férfinak távoznia kell. Takarodjanak haza az elhagyott családjaikhoz.
Itt tartottunk, amikor betoppant Köleséri Mari.
- Pesten kitört a forradalom!
Folytatása következik.