A honvágy dala

„Sok urunk nem volt rest, se kába,  
birtokát óvni ellenünk  
s kitántorgott Amerikába
másfélmillió emberünk."

(József Attila: Hazám)

Nem lelem a helyem ebben a világban,
otthonomtól távol minden oly idegen.
Tudom, hogy korántsem vagyok én hibátlan,
kóbor szívem mégis protestál idebenn.

Eltévedtem talán… Miért nem szóltatok?
Fogalmam sincs róla, hogy kerültem ide.
Lesznek-e még nyugodt, megbecsült holnapok?
Mibe kapaszkodom, ha fáradok? Kibe?

És ha megéhezem, nyúl-e felém tenyér,
- puha, avagy kérges, munkában gyötörve -
s benne, megfelezett szelet zsíros kenyér?
Barátság poharát kinek adom körbe?

Én csak egy bús, büszke, konok magyar vagyok.
Kinek dobban velem bolond gyermekszíve,
hogyha e föld felett a délibáb ragyog,
vagy kupolás égbolt szép szivárványíve?

Cinikus a világ. Haszonleső kibic.
Vad rohamléptekkel közeleg az este.
Szerelmét megosztva ágyába majd ki visz?
Merre az anyaföld asszony-meleg teste?

2013. feb. 8.