A kitartásról másképp

 
Sok itt az úr, nem úgy a szolga…,
s a fenti nép a csillagokra
csukja fényüket.
A falban zúg az elvakolt dal,
feszülsz kibomló mellkasoddal,
mégis éj-süket
szavakba fulladsz, ott találod
csírába szökkent sok halálod
néhány mondaton,
s a lényeget nem sejtve, végül
egy szüntelen nagy csendbe rémül
minden oltalom.
 
A hitszegők rád nem fogadtak,
epét kínálnak, ám a vaknak
jut méz, pár marék;
Allergiás lett már a bőröd,
kerüld a zokszót és a gőgöt,
nem vagy martalék!
Hajolj le, hogyha kell, a porba,
ha adni vágysz, hát nem latolva
mennyi egytized.
Miért akarnál másra várni?
A semmiből teremts, s akármi
lesz, ha elhiszed.
 
Te szüld meg újra s védd a rendet,
ha fájdalomnak súlya renget,
s sírni már kevés,
hasadj szét, mint a szilva magja,
ne bánd, ha utcanép kacagja
szíved tág sebét!
Ha összes álmod megtagadna,
s csapást is úgy mér, mint a vadra,
láss szemtől szemig,
mert nincs hiába perc, sem óra,
magadhoz légy hű, s virradóra
új kor érkezik.
 

Hozzászólások

hzsike képe

Elmerültem a vers mélységében, szépségében, sokatmondó gondolatiságában.

Nagyon tetszik. Remek vers.

Gratulálok, Csillám. :)

Örülök, hogy olvastad és véleményezted. Köszönöm, Zsikém! :)