A magam bolondját járom

(A Költészet Napjára)

"Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?"
A szó gagyog, suviksz az elme,
s átjár a modern kor szaga.

Rozsdás bilincs némelyek kezén,
s burjánzik szemén a hályog
– nos, az csakis más lehet, nem én –,
hadd kössék merev szabályok!

Én a magam bolondját járom,
az agyam más elvet elvet.
Rég túl vagyok már hét határon,
semmibe veszem a nyelvet!

A rímkovács maradi nagyon,
engem nem izgat a ritmus;
a pontot, s a vesszőt elhagyom,
attól lesz izmos az izmus!

Nem hallgatok nagyokos szóra,
magamért vagyok csak szorgos,
elég gyakran rám jön az óra,
s ki bánja, mit mond az orvos!

Szeszt akarok! Írja ki vényre,
s a zsenit tutira adom!
Rőt köd ül az agytekervényre,
abszinttal hálok a padon.

Isten veled – s a Kánon velem!
Tollhegyem oly büszkén serceg;
csodára jár majd a szép Jelen,
mert mindent visznek a féktelen,
jó riposzt posztmodern versek!