A nagy madár

A nagy madár története április nyolcadikán, pénteken kezdődött. A Kiskunfélegyháza közelében található Alsógalambos külterületén ezen a tavaszi estén két kerékpáros fiatalkorú, a tizennégy éves K. Róbert, és testvére a tizenegy esztendős K. Mihály hatalmas, roppant szárnyas lényt látott körözni a levegőben. Elmondásuk szerint a különös madárnak félelmetes, horgas csőre, és vitorlának is beillő szárnya volt. Ráadásul „akkora volt, mint a templom”. A szülők és a pedagógusok nem adtak hitelt a gyerekek szavainak.

Szombat délelőtt a Molnártelep közelében fekvő saját tulajdonában lévő mezőgazdasági ingatlanján tartózkodó ötvennégy éves Berei Józsefné szintén látta a roppant madarat. Elmondása szerint gigantikus hártyás szárnyai voltak, úgy festett, mint egy fantasztikusan túlméretezett szúnyog, és mindenképpen meg akarta szúrni őt.

A bejelentésnek kevesen adtak hitelt, mert gyorsan elterjedt, hogy Bereiné Nusika kiállhatatlan, hisztériára hajlamos nőszemély. Nyilván feltűnési viszketegségből szaladt ki a mezei munkáját megszakítva az útra, és könyörgött sírva segítségért az arra haladó autósoknak.

Vasárnap délután több helyütt is észlelték a nagy madarat. A legtöbben hatalmas, irdatlan szárnyú és rémségesen rút repülő monstrumnak festették le. Több helyi rádióban is szó esett róla. Emiatt az egyik nagy országos televíziós csatorna hírműsora „Nagy madár-hisztéria” címmel tette nevetségessé a kótyagosnak minősített szemtanúk állításait.

A hétfői napilapok közül három is gunyoros hangú kommentárt közölt a fantom-madárról, és hogy Európa most Magyarországon röhög. Emiatt az iskolafenntartó önkormányzatok egy része még hétfő délelőtt elrendelte, hogy a közoktatási intézményekben tartsanak rendkívüli osztályfőnöki órákat, és magyarázzák el a tanulóknak, hogy ilyen madár – nincs.

Az órákat megtartották – váltakozó sikerrel. Több tucat nebuló vallotta be, hogy a madarat az elmúlt napokban ők is látták, de nem beszélnek róla, mert nem akarnak nevetségessé válni.

Tizenkettedikén kedden alkonyatkor Kiskunfélegyházán, a Róna utcában többen is látták a rémet, hárman a rendőrséget is kihívták.

Ennek híre ment. A TV2 reggeli műsorában nyolc hírhedt szkeptikus magyarázta el a nézőknek, mi mindent láthattak madár helyett az ostoba félegyháziak, miként keverhették össze a szezont a fazonnal. Az egyik pszichológus Carl Gustav Jung műveire hivatkozva a modern mitológia termékének nyilvánította a nagy madarat, és kifejtette azon véleményét, hogy a szörnyet látták ugyan az emberek, mégse létezik. Ettől élénk vita támadt, de a műsorvezetőnek sikerült időben lezárnia, a felek csak az élő egyenes adás után kaptak hajba.

Tizenharmadikán szerdán hajnalban E. J., egy kecskeméti újságíró az E75-ös úton haladva az autójától legfeljebb néhány száz méterre látta repülni a hatalmas madarat, és a vele utazó M. Zoltán amatőr operatőr kiváló minőségű felvételeket készített a lényről. A videó megjelent az interneten, több tévécsatorna pedig a déli hírműsorban mutatta be.

A néhány órányi hallgatás után a szkeptikusok újra támadásba lendültek. Előbb arról beszéltek, hogy a felvételen látott objektum sárkányrepülő, mezőgazdasági kétfedelű, esetleg elszabadult meteorológiai ballon. Reménytelen ügy volt, egyikre sem hasonlított. A szkeptikusok is belátták, előálltak hát a csodafegyverrel: kinyilvánították, hogy E. J. – csaló. Az érvelés nívója egyre mélyebbre merült a köznapi salak tengerébe; kiderült, hogy az újságíró mindig is gyanúsan viselkedett, alapjában megbízhatatlan ember hírében áll. Ezt alátámasztotta egy nézői bejelentés: a kapafogú bányarém kifejtette, hogy E. J. évtizedekkel korábban házassági ajánlatot tett neki, de galádul cserbenhagyta, és még ki is fosztotta. Magával vitte a plüssmackóját. Egy óra múlva az újságírót megrögzött alkoholistának minősítették, fél kettőkor pedig aláírásgyűjtés indult azzal a céllal, hogy E. J-t a főnöke alkalmatlanság miatt azonnali hatállyal bocsássa el. Ez átmenetileg abbamaradt, amikor híre jött, hogy az újságírót infarktussal szállították be a kecskeméti kórházba.

Aki valaha volt katona, tudja, hogy az őrszolgálat éjjel 2 és 4 között a legrosszabb és a legnehezebb. Ilyenkor ólomsúllyal terpeszkedik a magányos őrszem kedélyére az éjszaka, hallása tompul, látása elhomályosodik, és ő rezignáltan küzd az elalvással a mind sötétebb éjszakában.  Ha véletlenül az ellenkezője történik – előfordul néha – nevezetesen az, hogy a látása és a hallása hirtelen kiélesedik, az sokszor még rosszabb. Ilyenkor látni és hallani vél.

Ez persze elsősorban az újonc őrökkel fordul elő, mivel ők azok, akik félnek.

Nemes Sándor szakaszvezető azonban, aki ezen a hideg áprilisi éjszakán az MH59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis gépsorán őrködött, már régen nem tartozott a tapasztalatlan őrkatonák közé. Túl volt már az ötvenedik őrszolgálaton.

Kemény hideg volt, a hőmérséklet valahol a fagypont közelében. A Gripenek (griffmadarak) élettelen sötét tömegben sorakoztak egymás mellett. Ide alig hallatszott el a készenléti gép dübörgése, sem a kifutópálya lármája. Ki tudja, van-e ma repülés. Nyilván van, mikor nincs?

Nemes szakaszvezető megállt az egyik vadászgép orra mellett, és elnézte a kecses sziluettet. Van ez olyan szép, mint bármelyik másik. Sőt, a legújabb harci gépek némelyike a tömpe orrával kimondottan ronda. Megsimogatta a Gripent.

Nem olyan rossz katonának lenni, mint az öregek mesélik. Rendben, ők még a Varsói Szerződés idején katonáskodtak, akkor nyilván minden más volt. Ma már el sem lehet képzelni, mennyire.

Elnézte a néma sziluetteket. Mögöttük az erdő tompa sötétje. Igazából nem is látta, csak tudta, hogy ott van.

Hirtelen mereszteni kezdte a szemét. Az micsoda? Mi az ördög?

Nemes szakaszvezető nagyot sóhajtott. Tudta, hogy az ember éjszaka hajlamos nem létező alakzatokat látni, a tájba képzelni különös ötleteit, rémálmait. Óvatosnak kell hát lennie.

Mégis, mi lehet az? Hatalmas alakzat, és roppant nyugtalanító. Mi lehet az? Talán valami építmény, amit eddig még nem vett észre?

Nemes szakaszvezető a fejét csóválta. Délután óta itt semmi új létesítmény nem épült. Jobban odanézett. A holdfény éppen megcsillant a gépsoron, felvillant egyik-másik vadászgép fényes teste.

Meg valami más is.

Ösztönösen közelebb lépett, és – földbe gyökerezett a lába.

Alul, a betonon gigászi és undorító pikkelyes-karmos lábak. Nagyobbak, mint két fotel. Ezüstösen fénylő, lenyűgözően, egyben gyomorforgatóan csúnya, hatalmas madárlábak.

Nemes szakaszvezető összerándult az iszonyattól.

Feljebb emelte a fejét. Ott magasodott egész irdatlan méretében a nagy madár. A katona nem is látta a tetejét, csak ha teljesen hátrahajtotta a fejét.

Hideg futkosott a hátán az undortól. A bestia roppant sárgás-barnás zöldes tolltömeggel borított teste legalább 3-4 méterrel magasodott a feje fölé. A tollrengetegben egyéb színek is voltak, kék is, piros is. Mint egy kakadu. Egy idomtalan, túltenyésztett, roppant méretű kakadu.

De ekkora kakadu nincs. Nemes szakaszvezető újra és újra megdörzsölte a szemét. Hátha mégis az éjszaka meg a fáradtság játszik vele. Bár úgy volna! Vajon miféle természetes és hétköznapi objektum van ott igazából, mi az, ami helyett ezt a rettenetet látja?

Becsukta és kinyitotta a szemét. A madár ott volt. Sőt, most éppen megrebbent a szárnya, és egy pillanatra kilátszott irdatlan, puha tollpihével borított, szürke hasa.

Nemes szakaszvezető a hányingerrel küszködött. Feljebb nézett, és még jobban összeszorult a gyomra.

A feje. Elképesztő. Rettenetes. Hosszú, gyíkszerű fej mindenféle hártyával, a tetején vaskos bőrredővel. A csőre meg hosszú és hajlott, vastag, mint egy pallos. Mint a hajdani hóhérpallosok. Vagy még nagyobb is azoknál.

A toronymagas bestia két repülőgép között ácsorgott, és rosszindulatú kerek szemével éppen felé pislogott. Kár magát áltatni, nagyon valószínű, hogy észrevette. Azzal a csőrrel bármikor idevághat, valószínűleg el is érné. Lassan, szinte tyúklépésben hátrált.

A madár felemelte a lábát, és lépett egyet előre. Nemes szakaszvezető nyakán kidagadtak az erek. A szörny talán fel is löki a lábával az egyik repülőgépet, ha túl hevesen mozdul. Nem, azt talán mégsem, a Gripen túl nehéz. Mennyire halott madarak azok a Gripenek a bestia mellett…

Kezével megmarkolta a géppisztolyát. Lőjön? Nem sok értelme van. Harminc lőszert zúdíthat a madárra, lehet, hogy csak felbosszantja vele.

Nemes szakaszvezető nedvességet érzett. Folyt a víz a hátán, trikója és inge teljesen átnedvesedett. Melege volt.

Mit tegyen?

Keze a zsebében a telefonjára tévedt. Finoman előhúzta a készüléket, közben le nem vette a szemét a madárról, és finoman araszolva hátrált. Ennél a szörnynél valószínűleg nincs biztonságos távolság, de jó lenne legalább pár száz méterre kerülni tőle. Nagyon lassan kell távolodnia, az állatokat a mozgás is feldühítheti. Amikor úgy érezte, hogy a magasan ülő szemek éppen rá néznek, összeszorította a fogát, és szobormereven megállt. A madaraknak nincs szaglásuk, ez nem feltétlenül veszi észre, hogy itt van. Talán az előbb látta, de most már bizonyára szem elől tévesztette.

Na, jó lesz vigyázni. A madaraknak valóban nincs szaglásuk, de a látásuk kiváló lehet.

Ránézett a mobilra. Fényképezze le ezt a dögöt? A világért se, a villanásra idecsaphat az a roppant csőr.

Flancos telefonja volt, beépített videokamerával. Finoman a madárra irányította, felvette, és nyomban elküldte a videót az őrparancsnokának:

Ezt látom. Segítséget kérek!

Még percekig tartott a kínos feszültség. Nemes szakaszvezető lassan, szinte milliméterről milliméterre hátrált, a szörny időnként megmozdította a szárnyát. Még kettőt lépett. A távolság lassan növekedett közöttük. A Hold baljós árnyékot vetett az élettelen vadászgépek sorára és a közöttük tornyosuló szörnyetegre.

Amikor a nagy madár hirtelen nekirugaszkodott, és felröppent, már egy jókora MAN teherautó száguldott a betonon Nemes szakaszvezető őrhelye felé. a plató tele volt felfegyverzett katonával, a géppisztolyokon kívül géppuskák és kézi páncéltörő rakétavetők is voltak náluk. A madár éppen felettük szállt el.

Özönvízhez hasonló eső zúdult Magyarország középső részeire a következő napokban, a nagy madárnak nyomát se látták.

Folyt azonban a Honvédség vizsgálata, és ez egyelőre elnémította a szkeptikusokat. Különösebb nem szivárgott ki, csak annyit lehetett hallani, hogy a felvételek egyike sem hamisítvány, de nyomokat nem találtak.

Kora reggel Kiskunfélegyházán, Szegedi úti háza udvarán a postás és az általa segítségül hívott szomszéd holtan találta Felméry József hatvanhét éves nyugdíjast.

A hír tizenöt perc múlva érkezett meg Kecskemétre, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr Főkapitányság Batthyány út 14. alatt található hatalmas épületébe. Az ország legnagyobb megyéjének rendőrségi központjában már eddig is sokat beszéltek a nagy madárról, meg a hozzá kapcsolódó feltételezésekről.

A nagy madár gyilkos fenevad volna?

A rendőrfőkapitány, Magyar Ottó rendőr dandártábornok szűk félóra elteltével hívatta Turainé Szemere Andrea őrnagyot. A negyvenes évei kezdetén járó, sudár termetű, átható tekintetű asszony megigazította hajpántját, egyet fésült vállig érő, gesztenyebarna haján, aztán még gyorsan töltött magának egy csésze kávét.

- Andrea, vár a főnök!

- Rendben van, de a kávét akkor is megiszom.

- Bent adnak!

- A Mancika-féle repi fekete? – húzta el a száját az őrnagy. – Az csak hígított csokoládémassza. Igazi kell. – és felhajtotta a csészéjét.

Farmernadrágot és fekete pulóvert viselt. A két fiatal rendőrtiszt irigykedve méregette. A helyében úgy iszkoltak volna az öreghez, mint akit puskából lőttek ki.

- Aki már őrnagy, megteheti – morogta a köpcösebbik.

- Az csak a koromnak szól – legyintett a nő, és a lift felé indult.

- Igazából nagyon jó csaj – nézett utána a magasabbik hadnagy.

- Meg jó rendőr.

Andrea a liftben elgondolkodott. Mit akarhat a tábornok? Ő eddig igen zűrös korrupciós ügyekben nyomozott, és ebben komoly hírnevet szerzett, ellenben kénytelen volt beletenyerelni néhány darázsfészekbe. Vajon megint erről van szó? Korrupciós ügybe keveredett valamelyik polgármester? Netán egy országgyűlési képviselő? Vagy valamelyik másik megyében pattant ki valami ocsmány megvesztegetési ügy, és szakmai segítséget kérnek? Történt már ilyesmi.

Nem, ez most valami más lesz. Honnan tudja? Csak. Az efféle megérzéseiben sohasem tévedett.

A magas, gyérülő hajú, ötvenhét éves rendőrkapitány állva fogadta.

- Ülj le, Andrea. Hozattam neked kávét. Tudom, hogy az erőset szereted.

A nő finoman elmosolyodott.

- Az előbb kávéztam.

- Sebaj, - legyintett a tábornok, és maga is letelepedett az egyik fotelbe. – erre úgyis innál még egyet.

- Mi történt, Ottó?

Miniszoknyás titkárnő kóválygott be valamiért a nagy iroda szemközti ajtaján, mire a dandártábornok azonnal hivatalos hangnemre váltott.

- Őrnagy, eddigi beosztásából önt az Életvédelmi Alosztályhoz vezénylem, és megbízom egy fontos ügy nyomozásával.

Közben kiment a miniszoknya, Andrea várakozásteljesen nézett a kapitányra.

- Biztosan hallottad, mi történt.

- Mi történt, Ottó?

- Megvan a nagy madár első áldozata

Andrea a fejét csóválta.

- Van erre bizonyíték?

- Természetesen nincs, de a közvélemény máris így könyveli el. Kiskunfélegyházán erőszakos haláleset történt, ma reggel vált ismertté. Az információrobbanás korában ne csodálkozzunk: már ki is szivárgott a híre.

Hallgattak néhány pillanatig.

- Ezért vezényelsz az Életvédelmi Alosztályhoz?

- Ezért. Azt akarom, hogy ebben az ügyben te vezesd a nyomozást.  Ezt javaslom Tibornak is.

Gönczi Tibor rendőr alezredes az Életvédelmi Alosztály vezetője volt.

Andrea arca elkomorodott.

- Ezek szerint gyilkossági ügyet bízol rám?

- Azt gondolom, szükség van valakire, aki nem veszíti el a fejét. Nehéz ügyeket irányítottál, az egyik legtapasztaltabb tisztem vagy. A sajtóval tudsz bánni, jó az arányérzéked. Nem ragaszkodsz csökönyösen semmihez, ha nézőpontot kell váltanod, habozás nélkül megteszed.

- Sohasem vezettem még önállóan gyilkossági nyomozást, Ottó.

A kapitány felsóhajtott.

- Tudom, Andrea. Akkor is te vagy a megfelelő ember. Az egész közvélemény ránk figyel, országszerte híresztelik, hogy a gyilkosság összefüggésben áll azzal az izével. A nagy madárral. Ha a madár létezik, te megtalálod. Ha nem létezik, te bebizonyítod. Őszintén szólva: engem zavar ez a madár-dolog, és nagyon bízom benne, hogy vaklárma.

- És ha nem az? – mosolyodott el az őrnagy.

- Látod, ezért kapod te a nyomozást.

Turainé Szemere Andrea rendőr őrnagy nagyot sóhajtott.

- Rendben van, Ottó. Hány embert kapok?

- Hányat kérsz?

- Egyelőre kettőt. Makó Pétert és Szinnyei Margitot.

- Ahogy végeztünk, megíratom a vezénylésüket.

Andrea felállt.

- Köszönöm. Indulok helyszíni szemlét tartani.

- A szemlebizottság azonnal indul. A helyszínelők már dolgoznak.

Andrea indult volna, de a rendőrkapitány egy kézmozdulattal megállította:

- Még valami, Andrea!

A nő kérdő tekintetét látva folytatta:

- Jön valami ifjú újságírónő is. az ORFK-tól érkezett a parancs. Valami új, a nagyközönséget célba vevő internetes honlap riportere, és elejétől a végéig követnie kell a nyomozást.

Andrea dühösen elhúzta a száját.

- Nem vagyok szárazdajka.

- Tudom, de nem tehetünk ellene semmit. Próbáld valahogy semlegesíteni a csajt.

- Már értem, miért engem választottál.

- Te ezzel a kolonccal a nyakadon is megoldod az ügyet, mások infarktust kapnának az első nap végén.

- Rendben van, Ottó. Közvetlenül téged hívlak, ha bármire szükségem van.

- Soronkívüliséget élvezel.

Az Életvédelmi Alosztály bajuszos parancsnoka, Gönczi Tibor alezredes szokott szótlanságával konstatálta Szemere Andrea érkezését. Csupán egyetlen közlendője volt.

- Nézd csak! – és bekapcsolt egy korábban felvett videót. Televíziós képriport volt. Andrea hangosan felszisszent, amikor meglátta a gyilkosság áldozatát.

- Ki engedte meg?

- Valószínűleg a helyi kollégák. Figyeld a szöveget!

Az áldozat halálát valószínűleg a hatalmas madár roppant csőrének lendületes csapása okozta. A madár a magasból és hátulról támadott az emberre, és csőrének egyetlen ütésével szétzúzta a koponyáját.

- Sok szerencsét, Andi!

Andrea keresni kezdte a két beosztottját, de mindkettőnek éppen volt valami kisebb feladata. Az őrnagy meghagyta: mihelyt a vezénylésüket megkapják, azonnal jöjjenek utána Kiskunfélegyházára.

A folyosón magas férfiba botlott.

- Szia, Andi! Hallom, te nyomozol madár ügyben!

Régi barátok voltak, gyors puszit váltottak. Koroknai Sándor a legjobb mesterlövész volt, akit Andrea ismert.

A gépkocsi előadó előszobájában Köves Róbert törzsőrmesterbe ütközött.

- Szervusz, Robi! Csak nem karamboloztál?

- Dehogyis! Új kocsit kapunk, Andi, ma veszem át!

- Úgy járőrkocsit?

- Úgy van! Sűrűn látsz majd bennünket az utcán.

- Azt hittem, már régen nincs olyan luxus, hogy új járőrautó.

- Vannak még csodák, Andi!

A gépkocsi előadótól Andrea a szokott civil rendszámú Skoda Octavia gépkocsit kapta. Felvette a slusszkulcsot, és indult a kocsihoz. Éppen azt ajtót nyitotta, amikor megszólította egy fiatal nő.

- Turainé Szemere Andrea őrnagy?

- Igen.

- Dávidházy Eszter vagyok a nyomozas.hu-tól. Kiskunfélegyházán nőttem fel, ismerem a környéket. Szia! – és kezet nyújtott.

Legfeljebb húsz-huszonöt éves lehetett. Andrea előbb végigmérte, majd úgy döntött, lenyeli, hogy a kislány ilyen nagyvonalúan letegezte.

- Szia!

- A helyszínre mégy? Veled megyek!

Andrea összerándult.

- Biztos, hogy látni akarod?

A lány elszántan bólintott.

- Láttál már gyilkossági helyszínt? Csúnya látvány lesz.

Újabb bólintás. Andrea megadóan beült a volánhoz, és kinyitotta a másik ajtót. Ahogy Eszter beszállt, gázt adott.

A lány valóban jól ismerte a környéket. Kiskunfélegyháza felé menet sorra megnevezte az egyes tanyák tulajdonosait. Közben faggatni próbálta Andreát, de az őrnagytól legfeljebb szűkszavú válaszokat kapott.

- Mi a véleményed a nagy madárról? Szerinted az a gyilkos?

Amikor ötödször is megkérdezte, Andrea csak ennyit dörmögött:

- Nem hiszem, hogy a madár volna a tettes.

Takaros kertek mellett haladtak éppen el, ezernyi virág pompázott a végtelennek tűnő mezőn, távolabb gyümölcsfák sorakoztak.

- Koller Kertészet. – mondta lelkesen a lány. – Koller Zoltán az ország egyik legjobb dísznövénykertésze. Tudod, hogy hívják a fiát? Alfonz. Koller Alfonz. A fiatalok jól ismerik errefelé.

Andrea hallgatott, Eszter tovább csacsogott:

- Koller Zoltán idősebbik fiát meg Ferdinándnak hívják. Koller Ferdinánd. Amerikában van, valami tudósféle.

Rögtön a kertészet után fantasztikus csupa-üveg épület következett hatalmas terasszal, asztalokkal. Andrea jól megnézte magának, közben ösztönösen lassított. Az épület közelebbről úgy festett, mint a milliomosok klubja Kaliforniában.

- Ez micsoda?

- Ez a környék legdrágább helye. A Legvíghabb Vigadó. A tulajdonosa Vígh Antal. Biztos hallottál róla.

Andrea megrázta a fejét.

- Valamikor diplomata volt. A Magyar Köztársaság nagykövete egymás után több afrikai országban. Nagyon stramm pasi. Kisportolt, meg minden. Férfi manökennek elmehetne, pedig nem fiatal.

- Nyugdíjba vonult?

- Lehet, nem tudom. Nézd, ott van!

Impozáns férfi sétált ki az egyik erkélyre fehér szmokingban, csokornyakkendőben. Andrea jól megnézte. Öles termetű, csaknem két méter magas. Rugalmas, kidolgozott test, bár a gazdája már a nyugdíj felé járhat. De az arckifejezése öntelt.

Lassan elhaladtak a hosszan elnyúló, hivalkodó épület előtt. Valami traktor pöfögött előttük kitartó lassúsággal, és az élénk szembejövő forgalom miatt Andrea csak lépésben tudott haladni. Lassan elsuhant mellettük egy bekötőút, nagy fekete betűkkel ez volt rápingálva:

Lovass-Reiter Tanya.

Erről a lánynak nem volt mondanivalója.

Már a délelőtt dereka volt, mire megérkeztek a tragédia helyszínére. A hófehérre meszelt külvárosi ház kerítése előtt a rendőrök sorra elhessegették a kíváncsiskodókat, és papundekli lapokból rögtönzött kordont is emeltek, hogy a fényképezést és videózást akadályozzák.

Andrea jelentkezett a helyszínelők vezetőjénél, Horváth századosnál. Felméry József, az áldozat nyolc-tíz órája feküdt a sárban saját házának udvarán. Andreának összeszorult a gyomra, ahogy a holttestre nézett. Nem először lát ilyesmit, de sohasem lehet megszokni.

Eszter csaknem elhányta magát. Hálásan nézett az őrnagyra, amiért az kiküldte az udvarról.

Felméry József feje hatalmas, alvadt vértócsában hevert. Koponyája hátsó része úgy nézett ki, mintha felrobbantották volna.

- Kísérteties – magyarázta Horváth százados. – voltaképpen valóban történhetett úgy is, hogy valami hatalmas madár fegyvernek tekinthető csőrével a levegőből lesújtott rá. Persze, sokkal valószínűbb, hogy valaki hátulról fejbe ütötte nagy erővel, súlyos és éles szerszámmal.

- Hosszú nyelű balta?

- Igen. Vagy rövid nyelű, de nagyon kiköszörülve. De nyom szinte egy szál se. Elmosta az eső.

Amikor megérkezett Margit és Péter, a két nyomozó, Andrea néhány gyors instrukciót adott nekik.

- A kapu? – kérdezte a helyszínelőket.

- Zárva volt. A kulcs belülről.

Andrea a kerítésre nézett. Legfeljebb másfél méter. Nem komoly akadály.

Megérkezett a hullaszállító, hogy elvigye az áldozat földi maradványait. Felméry Józsefnek nem voltak rokonai.

Andrea kisétált a ház elé. Látta, hogy Eszter az autóban gubbaszt, a kislánynak jó lecke volt, aligha fog ezután is erőszakoskodni.

A szomszéd ház tornáca alatt Makó Péter éppen felvette a holttestre találó Mihályi György vallomását. Hallgatta néhány percig, aztán megkérdezte:

- Minden házban van kutya. Felméry úrnak miért nem volt?

- Volt annak. Hatalmas, mérges döf. Óriás schnauzer, vagy mi a fene.

- Akkor most hol van?

- Tegnapelőtt megdöglött. Felméry dühöngött, azt mondta, megetették a kutyáját.

Andrea komor arccal bólintott. Félrevonult, és felhívta a rendőrkapitányt.

- A legfrissebb információ, Ottó. Előre megfontolt emberölés alapos gyanúja. – választ sem várta letette a telefont.

Körülnézett és a rendőrkocsik egy vadonatúj Fordban felismerte Köves Robit.

- Kérhetek valamit?

- Parancsolj, Andi!

Andrea Eszterre mutatott:

- Szerintem vigyétek haza!

A filigrán, szemüveges, ritkás szőke hajú Szinnyei Margit jelentkezett:

- Van egy érdekes hírem, Andi. A postás az előbb azt mondta, az adósok megnyugodhatnak. Felméry József uzsorakamatra adott kölcsönt. Állítólag sokan tartoznak neki.

- Remek! Erre állj rá! Derítsd ki, kik az adósai!

Andrea tüstént újra felhívta a dandártábornokot, házkutatási parancsot kért. Megnevezett két szakértőt, hogy azok keresgéljenek az áldozat iratai között uzsorakamatról szóló bizonylatokat, adósleveleket.

Aznap este a nagy madarat Kecskeméten is látták, méghozzá többen is. Elég szokatlan helyen: a Grand Póker Klub bejáratánál. Kisebb hisztéria is támadt, közben a madár eltűnt.

Andrea este elhajtott a nevezett klub bejárata előtt. Mindvégig kellemetlen érzései voltak. Vajon miért?

Andrea megbízásából Margit és Péter meglátogatták a környező tanyákat, mindenhol a nagy madár után kérdezősködtek. Az érdekesebbeket az őrnagy maga is meglátogatta.

- Most nem nagyon érek rá! – fogadta Vígh Antal, a volt nagykövet. – Hogy van a madár áldozata? Valóban meghalt?

A beszélgetés után Andrea sokáig ült a kocsijában és gondolkodott. Vígh okos, jó modorú ember, láthatóan humora is van. Mégsem stimmel körülötte valami.

Koller Zoltán kedves volt és szívélyes. Hanem a húszéves fia – Koller Alfonz – nagyon ideges lett a rendőrség szó hallatán. A gyerek valamit titkol. Valószínűleg valami egész mást; drogot, nőügyet talán – de akkor is nagyon gyanús. Amikor meg a testvéréről kérdezősködött, Alfonz szinte megnémult.
A Lovass-Reiter tanya tulajdonosa, Lovass-Reiter Béla nagyon szívélyesen fogadta az őrnagyot. Közben a felesége válogatott finom süteményekkel traktálta őket.  Kiderül, hogy Károly fiúk valamelyik minisztériumban osztályvezető.

A huszonkilenc esztendős Kanyar Árpád szintén arcra borulva feküdt, koponyáját éles és erős eszközzel, fentről és hátulról zúzták szét. A halottkém szerint éjfél és egy között érte a halál. A kocsiját jó háromszáz méterre hagyva maga közelítette meg a tett színhelyét. Az eső még a helyszíni szemle alatt is zuhogott, minden nyomot elmosott.

A környéken kezdett eluralkodni a pánik. Már a tévében is arról beszéltek, hogy a két sértett halálos sebeit semmi más nem okozhatta, mint a madár iszonyú csőre.

Az emberek az eget kémlelték és rettegtek.

Miért megy valaki éjszaka egyedül abba a parkba?

Andrea két újabb nyomozót kapott.

- Mindent tudni akarok erről az emberről. Van valami kapcsolata, ami bajt hozott rá.

- A madár?

Éppen a nagy madár videóját nézegették, amit az őrkatona készített a vadászgépek mellett.

- Tudod, mi ez? Egy archearopteryx. Repülő őshüllő.

- Létezhet-e ilyen állat?

- Valamikor létezett. Fenemód régen. Most nemigen. Hol a faj többi tagja? Mivel táplálkozik egy ilyen irdatlan méretű állat? Hol a tanyája?

- A költöző madarakkal nem jöhetett?

- Akkor is ugyanaz a kérdés: hol élnek a faj többi tagjai? Vannak még a világ őserdeiben fehér foltok, de mi tarthat el egy ilyen monstrumot?

Andrea gondolkodott. Talán valaki azt képzeli, zseniális dolog, ha a gyilkosságait a nagy madárra hárítja. Csakhogy: a nagy madár akciórádiusza nem lehet túlságosan nagy. A gyilkost a környéken kell keresnie.

A csoportértekezleten Makó Péternek volt érdekes mondanivalója:
- Kanyar Árpádnak a testvére szerint valakivel találkája volt.

- Vajon kivel?

- Arról fogalma sincs.

- Csak megerősíti, amit amúgy is gondolunk, de nem visz előre.

- Az viszont igen, hogy hírhedt pókerjátékos volt.

- Kanyar Árpád?

- Igen. Szinte mindennap játszott, és igen sokat nyert.

- Ez már valami! Próbáld megtudni, kik tartoztak neki! Margit, megtudtál-e valamit Felméry adósairól?

- Egyelőre van egy nyolcas listám. Minden név mellett az összeg.

Andrea szeme végigfutott rajta:

Kovács János, 150 ezer Ft – aligha érdekes, bagatell összeg.

Virág István, 210 ezer Ft – lényegében ez is.

A harmadik néven azonban megállapodott:

Vígh Antal, 27,56 millió Ft.

Különösebb forgalom nem volt, Andrea megállította az autót, és figyelte a madarat. Arra számított, hogy vérszomjas, vagy cinikus szörnyeteget lát, de csalódott. A nagy madár maga volt a megtestesült közöny. Mi a csuda lehet ez? És mit jelent? Úgy repül, mint akinek semmi köze a gyilkosságokhoz. Mint akinek a valósághoz sincs semmi köze. Nagy volt, impozáns volt, de – Andrea határozottan érezte – hiányzott belőle minden vadság.

Hát mi történik itt?

Andreának baljós érzése támadt; határozottan úgy érezte, most valahol ebben a percben éppen a halála felé tart egy újabb gyanútlan áldozat.

Másnap délelőtt már-már megnyugodott, hogy tévedett. Ahogy a dél közeledett, kezdett megnyugodni. Talán mégsem úgy van, ahogy sejti.

 

Tizenegykor érkezett a hír.
Lovass-Reiter Csabát holtan találták a szülei tanyájához vezető bekötőút torkolatától körülbelül húszméternyire.

Egy fatörzs feküdt keresztben az autó előtt, mellette hevert a holttest. A feje hátulról szétzúzva. A szüleit már értesítette valaki, egymásba kapaszkodva zokogtak az út szélén.

A Budapesten élő feleséget Andrea hívta fel. Az asszony kiborult, sírógörcsöt kapott. Végül a harmadik telefonhívás során elmondta, a férje valamilyen ismeretlen feladótól SMS-t kapott. Az üzenet azt állította, hogy haldoklik az anyja.

Andrea a szülőkre nézett. Őket használták csalinak a fiuk megöléséhez. Ki ilyen aljas? Úgy érezte: tudja.

A következő információt telefonon kapta. Annak idején Lovass-Reiter Csaba főosztályvezető távolította el a külügyi szolgálatból Vígh Antalt.

A helyszíni szemle után értekezlet.

- Margit?

- Vigh Antal valóban sokat pókerezett, és többnyire veszített. Állítólag sokaknak tartozott. Kanyar Árpádnak mindenképpen. Ezt a klub jegyzőkönyve is rögzítette.

- Mekkora összeggel volt sáros?

Andrea még ebéd előtt elment a Grand Póker Klubba.

- Kedves asszonyom, - próbálta elhárítani a kérdést a klub jól öltözött vezető-helyettese. – meg kell értenie, hogy mi nem szolgáltathatunk önnek adatokat a vendégeinkről.

Andrea szó nélkül elővette a rendőrigazolványát, és kinyitva kitette maga elé az asztalra.

- Rendőr őrnagy vagyok. Gyilkossági ügyben nyomozok.

- Az más.
--------

Mátéval ebédelt egy kisvendéglőben.

- Andi, a madár sokkal kisebb volt – mondta a férje. – legfeljebb akkora lehetett, mint egy kakas. A nagy madár részletekbe menően egyezik az Archaeopteryx egyik rekonstrukciójával. A nagy madár az általunk látott méretben sohasem létezett, és nem is létezhet.

A kapitányságra menet szembetalálkozott Köves Robi kocsijával. A fiatal törzsőrmester egyedül ült a rendőrautóban, és vidáman rávillantott a lámpájával.

---------------

Hazafelé menet újra látta a nagy madarat. Most kimondottan félelmetesnek tűnt. Vészjóslóan vitorlázott ötven-hatvan méteres magasságban a házak fölött. Andrea egy pillanatra elgondolkodott.

Mi ebben a félelmetes?
A nagy madár? Aligha. Akkor mi? Talán az, hogy az utóbbi napokban mindig megtámadtak valakit, ha a nagy madár feltűnt. Az őrnagyot kiverte a veríték.
Az otthona előtt szokása szerint bíbelődött még egy kicsit a kocsiban. Szétnézett. A megszokott városi park fákkal és bokrokkal. Az utcai lámpák fénye nemigen hatol be közéjük. Máris kiszáll, negyven-ötvenméternyit halad a parkon keresztül, majd belép a házba. A keze már az ajtón volt.

Ekkor értette meg.

A célpont ezúttal saját maga.

Elővette, és kibiztosította a szolgálati fegyverét.

A szélvédőn keresztül a bokrok közé kémlelt. Látszólag semmi, de érezte, hogy ott van. Tudta, hogy ott a gyilkos a bokrok között. Ahogy kiszáll az autóból, és megindul a parkon keresztül, tüstént akcióba lép.

Mit tegyen?

Azonnal tárcsázta Köves Robit. Gyorsan elmondta, hol van, és mitől tart.

- Szolgálatban vagy még?

- Igen. Tőled néhány percnyire.

- Robi, ez nagyon veszélyes. Rendkívül ügyesen mozog a fák és bokrok takarásában. Képes volt átugrani a kerítésen, amikor Felméry megfordult, hogy bemenjen a házba. A parkban villámgyorsan Kanyar háta mögé tudott kerülni. Keresztbe tett egy fatörzset az úton, és azonnal Lovass-Reiter háta mögé került. Mindig képes az áldozat mögé kerülni.

- Máris megyek, és megugrasztom.

- Ne, egyelőre ne, csak gyere ide szirénázva, hátha elijesztjük.

- Azonnal!

Egy perc múlva felhangzott a rendőrségi sziréna vijjogása. Andrea látta, hogy Robi kocsija megérkezik, és megáll tőle 8-10 méterre. Máris nyílt az ajtó, és a törzsőrmester fegyverrel a kezében kiugrott.

Andrea nagyon figyelt, szíve a torkában dobogott. Megmozdult az egyik bokor, pár lépéssel Robi mögött. Jaj, ne!

Pisztollyal a kézben kiugrott, és kétszer a bokorba lőtt. Csak utána kiáltott:

- Rendőrség! Feltartott kezekkel jöjjön elő!

Másnap reggel csoportértekezlettel kezdte a napot. Elsőnek a nyomszakértő, Lipták főhadnagy számolt be:

- Egyetlen fontos nyomot találtunk, egy apró faforgácsot. A te lövedéked szakította ki valahonnan, Andi. Kőris. A parkban ilyen fa nincs. Valamilyen eszköz nyele lehetett.

Andrea komoran bólintott, aztán Margithoz fordult:

- Kérlek, nyomozd le a következőket: Mivel foglalkozik az Egyesült Államokban Koller Alfonz testvérbátyja? Milyen kocsikat bérelt az elmúlt napokban Vígh Antal? Két autója is van, de éjszakánként ezek otthon voltak.
----------
Délután a nagy madár újra elrepült Kiskunfélegyháza fölött. Andrea biztos volt benne, hogy most utoljára.

Margit tájékoztatta a munkája eredményéről. Andrea gyors utasításokat adott.

 

- Ha kell, kérd az amerikai kollégák segítségét. – fejezte be.
Ebéd után Makó Péter kukkantott be Andrea irodájába.

- Megjött a vendégünk.

- A hologramszakértő?

- Igen.

- Jöjjön be!

A hologramszakértő, Forrai Iván rendőr százados egyenesen az ORFK állományából érkezett. Amikor Andrea elmondta neki a gyanúját, hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Hogy távirányítású? És ilyen irdatlanul nagy? Lehetetlen.

Andrea válaszképpen az éppen belépő Margitra nézett.

- Megvan?

- Igen – felelte a szőke rendőrtiszt, és átnyújtott egy frissen nyomtatott papírköteget.

Öt órára tűzte ki az eligazítást. Addigra meg is érkezett az összes akciócsoport. Utoljára Koroknai Sándor érkezett a mesterlövészekkel.

- Mindenki tudja a dolgát? –kérdezte Andrea az eligazítás végén.

Csendben bólintottak.
Andrea elmosolyodott.

Az utolsó eligazításon a rendőrfőkapitány is részt vett, és meglehetősen feszült volt a hangulat; ahogy a hasonló bevetések előtt lenni szokott.

- Nem kockázatos ez, Andrea? – kérdezte a rendőrfőkapitány.

Az őrnagy a fejét rázta.

Amikor komótosan megindult a kerti úton, mégis félt. Amikor a kis átjáró előtt elhaladt – ahol vékony ösvény köti össze a két tanyaházat – a szíve a torkában dobogott.

Miután itt járt, a földhivatalban dolgozó ismerősei révén megszerezte a két ingatlan részletes térképeit. Ezt a kérésére megküldött légi és műholdas felvételek egészítették ki. Alighanem ez volt az első eset a magyar bűnüldözés történetében, amikor egy magyar nyomozó magyarországi nyomozáshoz egy amerikai műholdnak magyar objektumokról készült felvételeit használta.

Hirtelen belé nyilallt a félelem. Jön! Kényszerítette magát, hogy ne nézzen hátra.

Hallani semmit sem hallott, csak érezte. A következő pillanatban Koroknai Sándor kezében eldördült a Dragunov távcsöves puska.

- Koller úr, - mondta megfontolt hangon Turainé Szemere Andrea rendőr őrnagy. – az ön fia készítette a bátyjától kapott felszerelés segítségével a hatalmas hologramot, amit nagy madár néven ismert meg az ország. Sajnos az önök szomszédságában egy gyilkos lakik, aki kifigyelte, és elhatározta, hogy álcának használja a saját gonosztetteihez. Meggyilkolta a hitelezőjét, a kártyapartnerét, akinek ugyancsak tartozott, végül bosszút állt az egykori munkahelyi elöljáróján.

A kertészmérnök hebegett-habogott.

Koller Alfonz nem hitte el, hogy többé nem játszadozhat a berendezéssel. Amikor megmutatta, hogyan gerjesztette, és hogyan irányította a hologramot, hogyan és hol rögzítette a kamerát, büszkeséget érzett. Melyik kölyök képes erre rajta kívül?

Eszter esett be az irodába.

- El sem tudod képzelni, mit szenvedtem, hogy ez elkészüljön! – és peckesen átnyújtotta a Nagy madár-esetről készült cikkét.