A Nap ugyanúgy ragyog - LIII.

ÖTVENHARMADIK RÉSZ

Szélfarkasnak tudvalevően nincs humorérzéke, fel sem fogta a figyelmeztetést. Napsárkánynál feltétlenül célt értem volna, de Napsárkány többek között éppen attól volt Napsárkány, hogy sohasem került ilyen helyzetbe. Az ő erővonalai másutt mozogtak, a földi hatalom egyáltalán nem érdekelte. Mélyen megvetette még a legnagyobb, leghatalmasabb birodalmak valóban mindenható uralkodóit is, az meg végképp elképzelhetetlen volt, hogy Napsárkány valamiféle Nagyasszonyok levágásra szánt, dédelgetett házi szeretője akart volna lenni valamilyen hündzsübündzsü vagy handzsabandzsa törzsnél.

Szélfarkas ostoba patáliát csapott, amivel még nevetségesebbé vált. Boldog-boldogtalannak elpanaszolta a rajta esett tűrhetetlen sérelmet: őt, a Napférfit, a Haragvó tekintetűt, Mindenki Apját valami megátalkodottan elvetemült széltoló egyszerűen fenékbe rúgta. Csak hát az efféle drámából mindig komédia lesz: a férfiak maguk között kezdték őt Orraesettnek meg Seggberúgottnak titulálni, és meglévő csekély tekintélyét is elveszítette közöttük.

Szélfarkas eszelősen kereste a tettest. Köztiszteletben álló öregeket ugyanúgy megvádolt, mint ártatlan gyerkőcöket. Rövidlátására jellemző, hogy engem gyanúba sem vett.

Végül mégis sikerült vele beszélgetnem. Ő közeledett felém, de már csak a tizenkettedik hónapban. Jellemző, hogy erre nem figyelmeztetési kísérleteim, még csak nem is egyre szaporodó kellemetlen kis fricskáim sarkallták, hanem saját nagyságának valamiféle mániákus tudata, önnön hatalma karizmatikus voltába vetett hite. Mert hát Szélfarkas önmagát mindig is kiválasztottnak tekintette, vezetésre született, kivételes személyiségnek, aki egyedül jogosult az irányításra, aki egymaga megoldja az emberiség összes problémáit. Őszintén és komolyan hitt mindent elsöprő küldetéstudatának fantazmagóriáiban, ezért okozott mindenütt annyi bajt és szenvedést. Ő volt az uralkodásra egyedül alkalmas lánglelkű kiválasztott; azaz olyan ember, akinek igazából aligha van nagyobb szüksége másra, mint egy kiadós farba rúgásra.

A hatalom megkaparintása érdekében minden áldozatra és engedményre hajlandó volt. amikor aztán a markába került egy bármilyen kicsike és nevetséges kormánypálca – sohasem érdekelte, hogy milyen aprócska szemétdombnak lehet a kiskakasa, csak végre kukorékolhasson – nyomban nekilátott hatalma megszilárdításához és kiterjesztéséhez.

Itt azonban csúfosan megbukott, méghozzá mindjárt a legelején. Már az első napokban nagy energiával látott munkához. Különféle újításokat készült bevezetni, amelyek természetesen kizárólag az ő hatalmának növelését célozták. Általuk Napférfiként a falu egyeduralkodója kívánt lenni. Önbizalmát tovább növelte, hogy nem ütközött semmiféle ellenállásba. Mindenki mindent elfogadott. A Nagyasszony nem tett ellenvetést, a papnők bólintottak, a harcosok nyájasan mosolyogtak. Szélfarkas pedig lelkesült orcával ontotta az újabb parancsokat. A lelkesedése azonban néhány nap elteltével alaposan megcsappant, mivel kénytelen volt rádöbbenni egy fontos tényre: minden maradt a régi kerékvágásban. A falu élete jottányit sem változott, és az ő világmegváltó parancsaiból senki semmit nem teljesít. Nosza, nekigyürkőzött újra. Megint elharsogta a tirádáit, a Nagyasszony nem tett ellenvetést, a papnők bólintottak, a harcosok nyájasan mosolyogtak, de bizony a bátyám parancsaiból semmi meg nem valósult. Mire mindez negyedszer vagy ötödször is megismétlődött, Szélfarkas dühbe gurult, és ordítozni kezdett. Legnagyobb elképedésére ilyenkor mindenki egyszerűen faképnél hagyta. Még akkor járt legjobban, amikor a Nagyasszony szelíden rászólt:

• Gyere a házunkba, kedvesem!

Egyszer dührohamot rendezett, mire a papnők – se szó, se beszéd! – megfogták, és ágyba dugták, majd ott az ágya előtt hangos kántálással csaptak hosszas könyörgést a Mindenek Édesanyjához; gyógyítsa meg a beteg Haragvó Tekintetűt.

Ez bizony csúnya fiaskó volt, de Szélfarkas nem egykönnyen törődött bele a kudarcba. Úgy vélte, ha a nőkkel nem boldogul, megpróbálkozik a férfiakkal. Összekolompoltatta a harcosokat, és fegyvergyakorlatokat rendezett. Egy ideig végeztük, amit egyébként is szoktunk, aztán Szélfarkas következett. Újításokat akart bevezetni, hogy általuk az egykori asztlanti hadhoz hasonló sereget szervezzen belőlünk. Jóindulatúan végighallgattuk, majd kisebb csoportokban beszélgetni kezdtünk. Szélfarkas persze megpróbált egzecíroztatni bennünket, de ügyet se vetettünk rá. A második vagy harmadik alkalommal már el se mentünk a fegyvergyakorlatra. Szélfarkasnak megüzentük: unjuk.

Folytatása következik.