A tenger...

Bíborfénnyel ölelkezett a meztelen tenger,
majd kifutott a partra emléket hagyni
a parti köveken. Selymes, lágy érintéssel
simogatta a szemérmesen fénylő  arcokat,
kikre a Hold lidérce varázsolt furcsa jeleket...
majd visszamenekült újra, mert biztonságban
így érezte magát. Moszatok lebegtek felszínén
zöld lepellel takarva el hajlongó hullámait, s a szél
könnyeket fakasztva, tajtékot kavart,úgy szórta szét...
Béke honolt  a végtelen éjben. Bíborral szőtt feketében,
csak apró drágakövek csillogtak az égen és a hold mint kékszínű
gyémánt ragyogott .Ekkor a tenger halkan énekelni kezdett.
Lágyan, búgó hangon,mindent betöltve  csodás zenével.
Sirályok, kormoránok, albatroszok szírének, s megannyi
tengeri népek,öröm-ünnepeltek e bűvöletben. Éltek.