Hajnali sóhajok, álmatag ébredéssel
Szürke ködben párálló szántás-
zsiros korom-rögök. Zöld vetésben
elnyúló barázda. Árok parton fázós füzek..
Szembe szökkenő templom tornya
integető karcsú jegenyékkel.
A szél a hangját jó messzire hordja;
Imához hív szava, vagy szokásból üzen?
Vadlúdak serege rikácsol az égen
Felhőket zavarnak szét szárnyaik.
Varjak lármáznak táncolva a réten
A néha dermedt csend, csak hatásszünet.
Május, május, te felhangolt orgona,
száz torokból színekkel felzengő zongora!
Fák-virágok nyílnak lányos-szép lelkeden
szerelmes ifjú bárdok dalolnak verseken,
betöltöd illatoddal a buja kerteket,
május, ha te vagy, szebb nálad nem lehet.
Bimbózva bomlik szirmodon szerelem,
kacsintás szemekben igéző sejtelem.
Május, május, te virágos hajadon!
Csókok repülnek szeretni szabadon.
Léleknek szárnyai nőjenek,
cseppjei aranyos esődnek
öntözzék a földet, s örömét szívednek:
Soha ne adj helyet benne a hidegnek...
Cifra legény bajszos-nyalka, várj csak,
széttáncolom a cipőmet, lássad!
Látom, látom, csettintenék mellé,
ha ma este a táncosom Te lennél.
Húzzad cigány, ne kíméld most a vonót!
Csűrdöngölőst, csárdást lassút, kopogóst.
Huncut szeme van a tüzes leánynak
mert legénynek mosolyog az, de másnak...
Táncoltatják váltva szegény teremtést
hajnalodik, átmúlatták az estét.
Szól a zene, nem pihen a hegedű,
a lány is szól, hangja igen keserű:
"álljatok meg szusszanásnyit legények!"
(helyeselve remegnek a zenészek.)
Holnap, majd elvásik a tegnap
szemernyit sem kopik az őrület
csendes gyűlölettel varrja, színt hagy,
felvesz ostoba allűröket:
csenevész műmázas csendet,
behódolóan színlelt képmutatást.
Kurkászni vágysz, ismered a trendet:
pincsikutyáknak kihangosított ugatást,
bátorító lábszárcsontot, csupa velőset,
visszatérő balek postásfiút.
Hadd tudja meg, hogy ki az erősebb,
mert igaz-hű eb az, ki szolgálni tud!
Fölötted egy almafa ága
lehet óvó lomb, vagy bitónak árnya.
Fejed fölé sátoros ernyő,
lezárt szemedre fátyollepelt sző...
Almafa törzse erős akarat.
Karjaiban élet sarjad, s ha arat
Talán nem csikorog majd úgy a tél,
nem lep be hóval minden árkot.
Télapó szánkón jön,bár gyalog sem fél
és nem hagyja el útközben a zsákot...
Mert tudom, hogy nem lesz kemény a tél
sok nép csömörlik meg a földi jóktól,
míg él az ember, mindig szebbet remél.
Már nem marnak könnyeim úgy a sótól...
Még jól lehet érezni enyhét a télnek
és szél sem fújja át a kalyibánk.
A Máltaiak meleg ruhát ígértek,
Krisnások főznek ebédet naponta ránk...
Ó istenem, de szép is lenne a tél,
Táncot járva élni jó,
boldog is a szép Babett,
arcán rózsa, piruló,
huncut kis szüfrazsett...
Libben szoknya, rokolyán
pántlika, tűzpiros,
el ne vidd az álmomat,
aludni most tilos.
Járjon táncot gigerli,
gimbelem-gombolom,
addig kell azt tekerni,
ameddig gondolom...
Szemtelen vagy midinett,
ripeg-ropog kasztanyett,
kedvünk újból cifra lesz,
bánatunk akasztva lett...
Kasztanyett, kasztanyett,
dalod vérem hangja lett.
Fázós éjek hullnak, csúf tél mostoha vénség!
Széncinegék mind fáznak, bújnak a ház ereszéről
-vágyva a pajtáknak melegét-friss szénarakásba.
"Eltöri" tél erejét mag, lázzal , faggyuba rejtve .
Csirreg-csörrög fürge veréb nép, ugrani százat
felszök' a bágyadt Nap parazsával a reggeli égre
Tél dere lázít, dermed a párás-csonka hideggel
torpan-roppan talpak alatt hó,elnyel a lépted
jó erejéből, menni se bírsz már. Mint suba-szőttes...
Arcon a rózsa piroslik,vár békés menedékház.
Ajtaja nyílik, térj be ma vándor,csendbe pihenni.
Beleszorított a miért a mába,
levegőért kapkodok. Hiába...
Dühök, szerelmek múlnak reszketőn, daccal.
Versenyt ugrat az égre a nappal,
cintányérba fulladt a holdas éjjel-
Ne nézz széjjel, tele a Föld vérrel...
Megcsúnyúlt ma a csend pocakja.
Szellemekkel telerakta.
Visítósak a neonfények,
álmatag-sápadt lidérc lézeng,
elszökik a Holddal Nyugatra,
kormosszemű az ebugatta...
Találkoztak Pléh-Krisztusok,
gézengúzok, mamelukok,
jajj-szavakat hánytak estig,
reggelre már másra festik
Füstös arannyal szüremlik
szembecsordulós napsugár.
Hunyorogva járok. Soványodni
látszik görbehátú nyír, sudár
jegenyésen nyár...
leszakadt levele, lombja,
csupasz karja-dorongja
csontos agg, didereg.
Az avar alatt összebújva hál
fagyos szívű nyár,
szendergő kikelet.
Néha csintalan és gyermeteg a lét,
nem takarja el az élet szennyesét.
Kendőzetlen, tárt, s lenge a báj,
íratlanul él minden szabály.
Farkasokkal küzd a birka nép,
sír a bárány, siratja füvét.
Törvényt ül a törvényt megszegő,
nyúlik keze, ejh, de messze nő...
Az ártatlanság kora véget ért,
s te fizetsz meg jócskán mindenért.
Egy egyetem díszdoktora
az édes élet szónoka.
Most komolyan szól oda:
Víz a bornak sógora!
Azt prédikálva bort iszik
Menny a földön, elhiszi
és senkiben meg nem bízik...
Sodort a végzet ember-isten árnya
nemtelen idő tágult, s nyílt a tér.
Cifraszűrhöz szűrdolmány, virágos ködmönke
réztarajos sarkantyú, lekvárral bödönke...
Ímhol tekeredik varangyos boszorka,
fűzre csavarodik vedleni bokorba.
Gúnyáját leveti, csupa ótvar-bőre,
nadálytejt csurrogtat zsombékra, gödörre.
Kótyagos ég alatt bömböl a toportyán,
nádi rigó fütyül, fészek-féle formán.
Jó szél fújt. Por betemette már a régi világot.
Jött, mikor éppen strázsált a bánat bús ragyogásban,
s felcseperedtek rút dögevőkké gnóm-szerü lények.
Titkos rendjüket senki se merte szóra emelni
bűnük súlyát torolni főleg ..."jöjjön hát a nagy
és végső tetemre hívás, porba vetése a bajnak!"
Vajh, ki akarná látni vesztét, ha szolgamód görnyed a lélek?
A csoki csak a szádban olvad!
Két félbeharapott szelet között, ízben
az élet szerves, szenvtelen része.
Kokettált esernyő alatt egy ficsur, állt a vízben.
Kendőzetlenül a testem leste, kigyúrt
volt minden izma...majd egy laza aforizma
szellent el az ajkán. Pelyhes álla íve
alapján talján vér csörgedezhetett
ereiben...(kínos vagy nem is talán?) lázba
hozott az este...valami ős-erő jött elő,
s vonzott hozzá. Bárcsak nekem hozná
minden reggel a kávét, pirítóst!
Azt hiszem, mindjárt sikítok, ha rámnéz...
Csusszan, lobban, cseppenve csetten
hangos sikoly lázas önkívületben.
Csorbult cserépkancsókban mázas
lepkeszárnyakkal nőtt golyva... lázas
lüktetésben dagad a máj is,
júniusi csendbe átcsúszó majális.
Vurstli, körhinta, fiákeres verkli,
langyos sör, virslifonat-sercli.
Zsíros kenyér-kongó bödön-
földi paradicsom négyzeten-köbön...
Sramlizenével gyászinduló,
majd az új kenyérrel, már kézfogó...
Tejföl, vajjal, meg tehéntúró,
munkásosztálynak író-savó.
Hamuban szelektált lenyomatod rejtező emlék.
Feljajdult urnák, ledöntött piedesztálak
"elbujdokolt mielőtt felismerték..."
Zokogó zsebekben görcsbe tévedt ujjak várnak
Felsértett önérzeted már felismerhetetlen.
Az igazi ének álarcok mögé bújtak.
Leomolt mítosszal kesereg a Halál,
rozsda marja abroncs-szekerét
(sejtek, idegek rendje mikró- chipekben sarjad
Az élet örök. Géniuszok lettek a gépek.)
Hűtlenül elhagyta a végzet,(kiutat nem talál)
elvesztette "kereső kenyerét"...
A Kaszás, kaszájába dőlve állt,