barnaby blogja

Életkép(ek) a rizsföldekről...

Chun- Mei esernyőket árul.

-Bár messze még a monszun ideje,

és meg sem szakad az ég errefelé soha-

Jó szemmel nézik nagy igyekezetét...

Hasznos dolog az ernyő, megvéd a nap tüzétől is...

 

Chun-Mei rizsszalma kalapot visel,

szerelem a rizsföldeken...

Ősz anyó, Szürke- Mo unokája jött ma el.

Méz-sárga pillangók követték könnyű táncát.

Áttáncolt fél kantonon, s mint gyenge őz szökell.

 

Hófehér arcán szerelemnek pírja éled

Zöld rizsmezőkre az ég, boldog álmokat sír.

A Nap, szivárványhidat ível a lány fölé.

 

Ott lenn, a teraszok alján várja szerelme.

Szól Ősz anyó Szürke- Mo;nézd, mily szépek! S e föld,

összeköti éltük, mint kalászt a dús szemek...

 

Rizsszalma kalapjába belekapott a szél.

Ében haja utána szállong, vele szalad

Koppány éjjele...

Jó táltosom, látod- e hullani vérem,

sebeim fölött szállnak- e éhes keselyük,

s a varjak vészjóslóan kárognak- e ma este?...

Isteneinket már sorba veszejtik a hitetlen népek,

Egyet imádva, s rabságba döntik a testet, a lelket...

Életem alkonyul, vagy sorsom a dicsőség?

E csatában, ma választ nyer a kétség.

Apáink sorsát hordozom szívemben,

éljek már bennük, vagy cipeljem keresztem...

Ősi a törvény, válna valóra ma az álmom, ha

Vajk keze által mégsem érne utol a végzet...

Városszéli látomások...

Bizarr idill. Megszeppent kisfiúknak,

homokozókban felejtett álmok.

Hintakötélen rángás. Mókás Liliputiak.

Törpecsalánok közt mályvavirágok,

szemnek tetszetősek az árkok

Az artézi kutak rozsdaszagúak.

Békakuruttyolás, savanyú reggeleket látok...

Körhintákban felejtett pónilovak

szédülésig valcerre járnak.

Selyempántlikákkal, szomorú szemű balerinák,

mint fakult szirmú virágok. Szerelemre vágynak.

Tölcséres a fagyi, olvad a csoki máz is

 Fillérekért egy lecsúszott zenész

Gilgames...

Nem foghat fegyver, nem foghat átok,

részben csak ember, istenként járok...

Városom épül, enyém az érdem,

rabigád húzzad, dolgozz csak, népem!

Zúdul az ember, igába hajtva.

Testét elvette, lelkét akarja?

Istenek rendje nem nézi jó szemmel,

mit művel vélük e félisten-ember...

Küldenek barmot, vad férfi sarjat.

Tűrni már véges ennyi borzalmat!

Emberi lénnyé teszik először,

érezni szépet, szerelmet nőtől...

Istar papnő tanítgatja buzgón,

emberré válik, vadsága múlón.

Siralom...(átirat, az első magyar nyelvű vers alapján...)

 

Siralmam-gondolatom

Bánat könnyem hullatom

Búmtól lelkem elsorvad,

Vígasságom elhervad

Ó én édes jó uram!

Szerelmetes szép fiam!

Síró anyádra tekints.

Bújára, most vigaszt hints.

Szemem könnyben árad

Véreddel lelkem szárad

Világnak világa.

Virágnak virága!

Ráolvasó...

Csorbóka csalánnal,
paréj padlizsánnal
lapulevél széknek
nyughatatlan lélek…

Kókadó liliom
árván hagyott szirom
galamb odahajlik
sírjába lehullik.

Szapora madárszó
szomorodni látszol
cserepen ücsörgés
ablak alá költés

Szömörce, szömörce
mérgesedik gödre
gyökerén tanyázik
rontást hozó törpe.

Kígyóvérben ázik
szeme is csipázik
lompos keze-lába
vasvirágban szálka

Mandragóra...

Kezed egy gyermeké, lábad, mint asszonyé,

arcod az emberé, mégsem válsz emberré...

Rejted a titkokat, bujdosol, riogatsz,

szerencse gyökere, lázhozó gyötrelem

Nem nősz te akárhol, bitófa árnyékán

tolvajok tetemén, testeknek vizenyén...

 

Kiáslak éjfélkor, jajgass csak, siránkozz!

Nem hallak nem látlak, kitéplek kutyákkal...

Levél Barátnémnak...

Már oly rég nem láttam az arcod drága Jolánom.

Meddig nélkülözöd még, mondd csak régi barátnőd?

Lenne-e mód, hogy rám pazarolj a drága idődből,

s némi reményt adj? Bízom benned, hogy Te megértesz...

Láttam anyádat a múltkor kijönni a boltból,

jó bőrben van még ma is , érted, hogy mire célzok..

Még férfinépnek, s vágynak, bizton lenne a tárgya.

Jó szívvel is vennék gondosságát, ízlene főztje,

és nyalnák meg mind a tíz ujjuk...mondd, neki, hogy megy

 a sora? Működik -e még a templomi kórus?

Zarándok...

Ha már szavad kevés, igaz hited vigyen tovább.

Segít, ha bajba jutsz, feledni jajj-ra, hoz derűt.

Szeszélyes úr a Sors, sosem kegyes, ha gyenge tűr...

Te csak legyél kemény acél; a lélek edzve hős

Lehull a testerős, habár merő izomban áll

A zsenge lábu nád, a szélben elhajolva győz...

Segít a józan ész, ölelve mindahány lelenc't,

kik éhen vándorolva kérnek égi gondozást...

Az éji sas madár felettük átrepülve szól:

Miért- e vándorút, megéri mind a szenvedést,

midőn az éj, s a nap kenyéren és vizen talál?

Augusztus...

Még tombol a nyár, de erőtlenebb már a vágy.

Valahol nevetni kezd egy mátyásmadár, jaj de fáj a hangja!

Borzolja a csendet libabőrbe rázza riadót fúj a fülnek,

hogy ez milyen szemtelen lett!

Gúnyol, rikácsol, kikacag, ahogy repül, merész, hisz’ tudja,

ellene nem sokra mész.   Inkább semmit sem teszel,

mert még ő az , ki így is keveset vesz el...

Aszott szilvaszemekben kutat egy darázs,

hamar elrepül jóllakottan, mézkincsre talált,

majd eljárja táncát odébb, a büszke felfedező.

Halál...

Ha a lélek, mint lehelet párolog,

s hamuként hull a végtelenbe

szakadnak a lét fonatai, mint szögesdrótok

pengeéles acélkarmok között...tépve hullik

a fekete semmibe az időd. Hamu sem marad.

Lázadni nem lehet. Az új tested valahol már

sejtekben épül, s feszíti a jövőt...

Oldalak