A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 3.
Mi is történt Zrínyivel?
Nézzük a “hivatalos” álláspontot:
Perjés Géza:
“Halálának körülményeit elég pontosan ismerjük…. A történeti kutatás… mind a mai napig semmi olyan adatot nem talált, amely akár csak valószínűsíthetné ezt a feltevést (mármint, hogy Zrínyi gyilkosság áldozata lett).
A tudomány valóban semmi olyan adatot nem talált? Ezt másképp tudom, de haladjunk sorjában.
Klaniczay Tibor:
“Zrínyi halála tisztázott kérdés: a szemtanú Bethlen pontosan leírta az esetet, a Zrínyi haláláról tudósító levelek pedig a leghalványabb célzást sem tesznek esetleges gyilkosságra.”
Igen?
Klaniczay fentebbi mondata két állítást tartalmaz.
1. Bethlen, a szemtanú pontosan leírta az esetet, szemtanúja volt Zrínyi halálának.
2. A korabeli levelekben nincs célzás gyilkosságra.
Ebben a formában egyik állítás sem igaz.
Bethlen Miklós 1664. november 18-án valóban jelen volt a csáktornyai várban, majd a kursaneci erdőben tartott vadászaton, mindenre tanú volt, kivéve Zrínyi halálát. Zrínyit élve akkor látta utoljára, amikor az Póka társaságában visszalovagolt az erdőbe.
Negyedóra múlva holtan látta viszont. Ráadásul Bethlen nyomatékosan ki is hangsúlyozza, hogy mit látott, és mit nem.
Apropó!
Negyvennégy évvel később írta meg.
Apropó!
Bécsi fogságban.
Sok mindent nem látott. Például: vadkant sem.
Állítom:
A Zrínyi Miklós halálára vonatkozó tankönyvi vadkan-verzió olyan tákolmány, ami a mai, krimiken edződött logika előtt nem áll meg.
Most csak egyetlen kérdés:
Hová tűnt az állítólagos “sebzett vadkan”?
Hogyan is szólt a fentebbi két állítás?
"Halálának körülményeit elég pontosan ismerjük"
Valóban?
"a Zrínyi haláláról tudósító levelek pedig a leghalványabb célzást sem tesznek esetleges gyilkosságra.”
Egyetlen ellenpélda:
Lippay György kancellár, esztergomi érsek azt írta a velencei követnek, hogy:
"Zrínyi halála elő volt készítve:"
Mit értett ez alatt? Valószínűleg nem azt, hogy a felügyelete alatt idomították a vadkant.
Ha legalább egy levél utal rá, már nem igaz, hogy "a Zrínyi haláláról tudósító levelek pedig a leghalványabb célzást sem tesznek esetleges gyilkosságra.” Egynél több van, valójában azonban egy is túlságosan sok. Az sem bizonyítana semmit, ha egy sem lenne.
Ha arra gyanakszom, hogy az ország legfontosabb politikusa merénylet áldozata lett, a gyilkossággal pedig a hatalom legfelső körei vádolhatók, azt talán magánlevélben írásba foglalom, és elküldöm? Magyarországon? Hogy akár véletlenül is a hatalom valamelyik képviselőjének a kezébe juthasson? Nem hinném. Ilyesmit aligha lehet elvárni. A történészek gyakran elfeledkeznek arról, hogy az általuk tanulmányozott „források” nem azzal a céllal keletkeznek, hogy aztán „forrássá” váljanak.
A fenti tudományos akadékoskodás
"a Zrínyi haláláról tudósító levelek pedig a leghalványabb célzást sem tesznek esetleges gyilkosságra.”
Információértéke nagyjából annyi, mintha mondjuk 1951 januárjában a lakossági magánlevelek cenzúrázásával megbízott hivatal a következőt jelentené:
„A lakossági magánlevelekben a leghalványabb célzás sem található arra, hogy a magyar nép ne rajongana egy emberként bölcs vezérünkért, Rákosi Mátyás elvtársért.”
Ne kérjük számon magánlevelektől íróik véleményét. Azoktól se, amelyeket külföldre küldtek, sőt azoktól meg főleg ne.
Arról meg általában fogalmunk sincs, mit adtak tovább szóban.
Nem volt a leghalványabb célzás sem? Éppen ellenkezőleg. Ágazott és bogazott. Hogy Zrínyi halálával valami nem volt rendben, a kortársak nagyon is érezték. Gyorsan elindultak a mendemondák. Olyan áradó bőségben, hogy arról tanulmányt is érdemes írni - ahogy Németh S. Katalin tette az Irodalomtörténeti Közlemények hasábjain (EGY LEGENDA OLDALÁGAI (Adalékok Zrínyi halálának korabeli visszhangjához).
A Zrínyi család történetírója, Forstall Márk lényegesen jobb helyzetben lehetett információszerzés tekintetében, mint a mai történészek. A szemtanúk egy részét személyesen ismerte, beszélhetett velük. 1663 óta Csáktornyán tartózkodott, a család történetét Zrínyi Miklós megbízásából kezdte írni, a költő halála utána pedig Zrínyi özvegye, Löbl Mária Zsófia szolgálatában folytatta.
Stemmatographia familiae Zrinianae című művében több helyütt is szó esik a költő és hadvezér haláláról.
1665-ben (a Zrínyi halálát követő évben) azt írta Forstall:
„ab apro, certe in aprorum venatione” (vadkan által, de legalábbis vaddisznó-vadászaton)
„in aprorum venatione, incertum an apro” (vaddisznó-vadászaton, de kétséges, hogy vajon vadkan által)
A haláleset konkrét leírásánál viszont ilyen mondatokat vetett papírra Forstall:
"Senki sincs, aki a gyászesetet a vadkannal látta..."
"Sebe a szeme alatt még a tapasztalatlanoknál is gyanút keltett, hogy golyótól ered."
Galeazzo Qualdo Priorato olasz származású történetíró tíz évvel Zrínyi halála után megjelent Historia di Leopoldo Ceasare in Vienna című művének harmadik kötetében a korábbiakhoz képest igen érdekes változtatást ejtett; a második kötetben közölt vadkan-verzió helyett a következőket írta:
"Morto il Conte Nicolo l'anno 1664 mentre si trovava alla caccia, non gia ucciso da un cinghiale, come se ne sparse la fama, ma da un colpo d'archibuggio sotto l'occhio, la cui palla se gli trovo poi nella testa."
Nem vadkan által...
Puskalövés által...
Úgy gondolom, az eddig elmondottak kiindulásképpen elég meggyőzően cáfolják a fentebb említett, nagyon könnyelműnek tűnő véleményeket, amelyek szerint Zrínyi halála jól ismert, komoly kétely vele kapcsolatban nem merült fel. A megfellebbezhetetlen tónust semmi nem indokolja.
A Zrínyi halálát gyilkosságnak tekintő közvélemény - ahová egyébként Kossuth Lajos is tartozott - általában Póka Istvánt tekinti Zrínyi gyilkosának.
Ennél a névnél meg kell állnom.
Póka István nem létezik.
Bethlen István Önéletírásában a vadászt, aki a vadászat végeztével Zrínyi elé járul, nem Pókának, főleg nem Póka Istvánnak, hanem Pakának hívják.
„Azonban odahozá a fátum egy Paka nevû jágerét,”
A későbbi kiadásokban önkényesen megváltoztatták a vadász nevét, így lett Paka helyett Póka(??). Ehhez aztán legendák is járultak. „Póka” keresztnevet is kapott, így lett Póka János vagy István(??). Sőt! Póka István fővadász!
Csakhogy…
Azzal, hogy Paka helyett a vadászt „magyarosabban” Pókának nevezzük, eltorzítjuk a létfontosságú forrás szövegét.
Egyáltalán nem tudjuk, mi volt az illető vadász polgári neve. Semmiképpen sem Póka. Talán nem is Paka. Lehetett a „Paka” az illető ragadványneve is, de az is elképzelhető, hogy a merénylet után kapta ezt a csúfnevet.
Meggyőződésem, hogy a névvel Bethlen nekünk, olvasóknak üzent. A „paka” szónak ugyanis a horvát nyelvben jelentése van.
Nagyjából azt jelenti: pokol.
„Azonban odahozá a végzet egy Pokol nevû vadászát,”
Nem hinném, hogy ez véletlen lenne. Látni fogjuk, hogy Bethlen Miklós visszaemlékezésének a Zrínyi halálára vonatkozó része mennyire átgondolt, alaposan megrágott, ravasz szöveg. A „Paka” név: célzás.
Nem volt tehát semmiféle Póka István, még kevésbé Póka István fővadász. Helyette van egy ismeretlen nevű vadász, akit Bethlen Pakának nevezett. Zrínyi Miklós egyik gyilkosa.
A magyar közvélemény sohasem fogadta el, hogy Zrínyi vadkan áldozata lett volna. A Magyar Újság által közölt, 1870. március 4-én kelt turini levelében írja Kossuth:
"Egy másik Zrínyit vadászat közben elejtett egy vadkan, mely »puska alakban«, mint mondják, mai napig látható egy bizonyos titkos múzeumban."
Ez a "titkos múzeum" - a Magyar Nemzeti Múzeum. A régiségtárba 1847-ben, 79. szám alatt került egy lakat nélkül való, hosszú puska, melynek tusára szegezett lemezébe ez volt vésve:
"Ego sum illa Flintea, ex qua Comes Nicol: a Zrin in Sylva Ottok Insula Muraköz in Venatione ab Apro Persecutus a Venatorum Supremo N. Stephano Poka Ao 1664. die 18. 9bris trajectus est a Nepote Gabriele Poka P. ac G. D. Paulo Benyovszky Dominium idem conscribenti dono data Anno1755to in Perennem rei gestae memoriam."
(Én vagyok az a puska, mellyel a vadászaton vadkantól üldözött gróf Zrínyi Miklóst az ottoki erdőn, Muraköz szigetében, nemes Póka István fővadász 1664. november 18-án általlőtte. Örök emlékezetül ajándékul adta 1755-ben híres és nemes Benyovszky Pál úrnak Póka István unokája, Póka Gábor.)
Ezt a fegyvert állítólag Benyovszky Péter ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak. A puska képe és felirata több kiadványban is szerepel. Nem foglalkoznék vele, a puskával vagy lőttek Zrínyire, vagy nem lőttek - a dolog mindenképpen bizonyíthatatlan.
Nem hiszek benne, hogy a nem létező Póka István lenne Zrínyi gyilkosa. Jobban mondva: nem hiszek abban, hogy egyedül Paka gyilkolta volna meg Zrínyi Miklóst.
A 70-es évek elején sokat írtak és vitatkoztak Zrínyi haláláról. A vadkanmese ellenzői a gyilkosság értelmi szerzőiként és haszonélvezőiként "a Habsburgokat" nevezték meg. Ez így aligha pontos, nem is tudom elfogadni. Finoman szólva is pontosításra szorul. Az utóbbi hatvan év naiv magyar történelemszemléletében a Habsburgok voltak a rossz, a gonosz szimbólumai, az általános bűnbak - nyilván nem véletlenül. A Habsburgok ma már csak hajdani uralkodócsalád, az európai történelem utolsó évszázadának kárvallottjai közé tartoznak. Már azok sem respektálják őket különösebben, akik korábban mögéjük bújva űzték üzelmeiket. A Habsburgokat ma már büntetlenül, legálisan lehet rugdosni. A Habsburgok minden rossz okozói, a magyar történelem összes szerencsétlenségéről ők tehetnek.
Ezt a felfogást sem tudom elfogadni. A következő oldalakon megvizsgálom Zrínyi koncepcióját, a körülményeket, azaz az indítékot, szólni fogok a lehetséges gyilkosok, vagy inkább a felbujtók, megbízók körétől is; kinek állhatott érdekükben Zrínyi halála.
A 70-es évek vitái azzal zárultak, hogy a vadkanmese hívei mendemondának minősítették az ellenoldali nézeteket azzal, hogy nincs okunk kételkedni Bethlen Miklós tanúságtételében.
(??)
A nyilvánvaló rosszhiszeműségen túl itt ordas fogalomzavar van. Egyáltalán nem kételkedem Bethlen Miklós visszaemlékezésében. Egy szavában sem. Sőt. Bethlen Miklós visszaemlékezése nem cáfol, és nem dönt meg semmiféle úgynevezett mendemondát. Zrínyi halálának nem szemtanúja; amit elmond, Majláni-Magliani meséjének elbeszélése. Bethlen Miklós viszont a holttesttel, a gyilkosság közvetlen előzményeivel és az utána történtekkel kapcsolatban valódi szemtanú, de amit elmond - mint látni fogjuk - nem támogatja a vadkanmese híveinek álláspontját.
Első ránézésre – akadt kritikus, aki felvetette – úgy tűnik, mindegy, hogy Zrínyi életét egy vadkan, vagy egy merénylő oltotta ki. Egyáltalán nem mindegy.
A Zrínyi Miklós halálát okozó vadkan jelenlegi hivatalos történettudományunk legostobább mítosza. Hivatalos történettudományunk ragaszkodik hozzá, megdöbbentő következetességgel. Eszi, mint szamár a gazt.
A gyilkosság elfogadása szembenézésre kötelezne azokkal a problémákkal, amelyeket a sertés-mítosz elfogadásával látszólag figyelmen kívül hagyhatunk.
A történészi hozzáállás illusztrálására egyetlen példát hoznék. A téma szakirodalmának egyik, helyenként valóban kitűnő tárgyismerettel, aprólékos gonddal és tisztességesen megírt könyvének (BENE Sándor –BORIÁN Gellért – Zrínyi és a vadkan, Helikon Kiadó, Budapest, 1988.) 50. oldalán szarvashibát vétenek.
A szerzők Kraus krónikájának egyik lapszéli jegyzetét veszik górcső alá. A krónika szerzője a következőt állítja:
„Az a hír, hogy Zrínyit irigyei tették volna el láb alól, alaptalan és igazságtalan. Ezt onnét tudom, hogy 1686-ban, amikor Rómába utaztam, a Pozsonytól egy német mérföldnyire eső Hainburg városában találkoztam egy olasszal, aki egykor Zrínyi inasa volt, és részt vett azon a vadászaton is, amelyben Zrínyi elpusztult.”
Bizonyít ez valamit?
Valaki azt mondta, hogy találkozott valakivel, aki azt mondta…
A szerzők azonban meglepő baklövéssorozattal reagálják le a nagyon eufemisztikusan is bizonytalannak minősíthető értesülést:
„Hitelesnek kell tartanunk az olasz szavait, mert ha csaló lett volna, az 1686-ra, huszonkét év elteltével biztosan kiderül.”
? (Több kérdőjelet is megérdemelne.)
Sajátságos logika. A fecsegő krónikás állítólagos fecsegő alkalmi ismerőse biztos nem csaló, mert az huszonkét év múlva kiderült volna.
Mitől?
Nézzük a további „érveket”:
„Ráadásul a források Bethlen kivételével nem beszélnek arról, hogy Zrínyi olasz inasa is részt vett a vadászaton, s Bethlen ekkor még hozzá sem fogott Önéletírásának megírásához! Honnan tudta volna ez a dévényi olasz, hogy egy olasz inas ott volt a vadászaton?!”
A látszólag briliáns logika mögött naivitások egész halmaza rejtőzik. Mit is mondanak? A források közül csak Bethlen említi, hogy a vadászaton Zrínyi Miklós Angelo nevű olasz inasa is részt vett, de Bethlen majd csak évtizedek múlva kezdi írni a művét, ezt nyilván nem is tudta senki.
A magyar nagyurak közül talán egyedül Zrínyi Miklósnak volt olasz inasa?
Nem éppen. Akkortájt ez volt a „trend”. Nádasdy is tartott olasz inast, a Pozsonyban lakó Pálffy Miklós szintén. Nyilván mások is.
Az inas el szokta kísérni urát a vadászatokra?
El bizony! A sűrűbe nem, de előtte és utána ugyanúgy szolgált neki, mint máskor. Tessék utánajárni!
Tudhatta valaki Bethlen Önéletírása előtt, hogy Zrínyinek olasz inasa volt?
Hogyne. Bárki, aki hallott Zrínyiről. Bécsben közismert volt a gróf, olasz inasa mindenhová követte. Aki Csáktornyán megfordult, az is tudhatta.
Kraus történetíró olasz ismerőse bő két évtized elteltével bárkitől hallhatott Zrínyiről és szokásairól. Ha ugyan létezett, és Kraus nem az ujjából szopta.
1686-ban már tizenöt év telt el Zrínyi Péter lefejezése óta. A Zrínyi név baljósan cseng hivatalos fülekben. Az állítólagos olasz leginkább beugrató ügynök lehetett. Vagy közönséges szerencsevadász. Hát persze, hogy szolgált Zrínyi gróf mellett, ki tudja ellenőrizni? Az olasz kalandor a tatár kánnak is inasa volt egykor, ha némi borravalóhoz juthat.
Érv? Érvnek igen szánalmas érv.
Az „adat” a felületes vizsgálat szűrőjén sem megy át. Csak arra jó, hogy leleplezze a prekoncepciót.
Nemcsak ez a könyv ilyen egyoldalú. Az eljárás igen jellemző a sertés-mítosz hivatalos kultuszának testületbeli papjaira. A könyv eleve azzal a szándékkal íródott, hogy bebizonyítja a vadkan meséjét. A szerzők már az anyaggyűjtés idején is tudták, hogy a vadkan mellett teszik le a voksukat. Olyan adatokat, tényeket igyekeztek összegereblyézni, amelyek a sertés-mítosz mellett szólnak. Minden mást elintéztek néhány fölényes megjegyzéssel. A könyv azzal a szándékkal íródott, hogy elsöpörje a sertés-mítosz ellenfeleit. Hogy megsemmisítse az „ellenséget”, mint valami világháborús nehézbombázó kötelék. Amit lehetett, meg is tett ennek érdekében. Amit a képzelt vadkan érdekében „ki lehetett hozni”, ki is hozta.
Nem a szerzők tehetnek róla, hogy a vadkan meséje ezer sebből vérzik. Könyvükkel később bővebben foglalkozom.