A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 49. rész

49. Rész

Zrínyi meggyilkolása sajnos beleillik a folyamatba, és pontosan olyannak mutatja az osztrák bürokráciát, amilyen az a valóságban volt. Semmiféle aljasságtól nem riadt vissza, ha az érdekeit látta veszélyben. A cseh rendek eltiprása pedig világosan mutatja, hogy elsősorban mit tekintettek az érdekeikkel ellentétesnek.

A XVII. század Habsburg-ellenes mozgalmai a vasvári béke nyomán robbantak ki. Zrínyi meggyilkolása után a rendek elveszítették bizalmukat a rendszerben.

Vajon volt-e továbbélő hagyománya Zrínyi meggyilkolásának? Tudtak-e erről legalább a rendi vezetők? Ezzel egy későbbi fejezetben foglalkozom.

Zrínyi Miklós katolikus nagyúr volt, egész élete a Habsburgokhoz való hűség jegyében telt el. Vezérévé vált egy olyan rendi mozgalomnak, amely nem vele kezdődött, és amely a török kiűzése érdekében nemzetközi kapcsolatokat keresett. A mozgalom céljai közt nem szerepelt a Habsburg fennhatóság felszámolása, még csak az osztrák uralkodó trónfosztása sem, az Ausztriától való elszakadás sem. Sikere esetén azonban elkerülhetetlenné tette volna a Habsburgok birodalmának hatalmi eltolódását, és ezzel együtt a magyar rendek és a rendi politika súlyának megnövekedését is.

Ezért kötötték meg gyorsan és sunyi módon a vasvári békét, és ezért gyilkolták meg Zrínyi Miklóst.

Sajnos, a gyilkosság logikus betetőzése az osztrák bürokrácia magyarországi politikájának. Egy évszázadig tekintették hadszíntérnek és fejőstehénnek az országot, a fejlesztését elhanyagolták, a magyarok szerepét igyekeztek szisztematikusan csökkenteni.

Bécsben rendszeresen elutasították azokat a javaslatokat, amelyek – bármilyen téren – a magyarok jelentőségét akarták kihasználni vagy erősíteni. Akkor is, ha ésszerűek voltak.

Megesett, hogy egy-egy gyanútlan idegen javasolt valamilyen, magyarok számára kedvező megoldást, de az ilyet mindig elutasítás fogadta. Még a magyar történelemben igen rossz emkékezetű Basta tábornagy is tett olyan javaslatot, ami jócskán megnövelte volna a magyar katonaság szerepét. Katonailag tökéletesen ésszerű volt, ráadásul megtakarítással is járt volna. Elvetették.

Ha a magyar rendek harcoltak ki valami komoly változást, az osztrák bürokrácia általában elszaboltálta. Csoda lett volna, ha a magyar rendek nem bizalmatlanok.

A rendek és az osztrák abszolutizmus konfliktusát a Rákóczi-szabadságharc végén kompromisszum zárta le, amely egy olyan virtuális helyzetet teremtett, mintha a magyar történelmet – illetve a magyar rendiség történetét – ott lehetne folytatni, ahol a mohácsi csata utáni évtizedekben abbamaradt.

Erre következett a XVIII. század. Ezzel foglalkozott annak idején a már említett Benda Kálmán. A mai történettudomány a XVIII. századi magyar történelemben elsősorban a „fejlődést” hangsúlyozza, főleg gazdasági értelemben. Ebben első látásra igaza is van, hiszen ahhoz képest, hogy a törököt kiűző nagy háború idején az ország jelentős részei lakatlan pusztasággá váltak, a fejlődés tagadhatatlan.

De abszolút értelemben?

Abszolút értelemben véve a XVIII. század a magyar történelemben a nagy lemaradás időszaka. Az előző évszázadban – a három részre tagoltság dacára – még benne voltunk Európa politikai és kulturális vérkeringésében, a XVIII. század végére azonban, minden úgynevezett fejlődés dacára, nagyon távol kerültünk attól. Az európai fejlődés állva hagyott bennünket. Ahhoz is a nyelvújításra volt szükség, hogy egyáltalán szót érthessünk önmagunkkal. Ennek fényében gondolkodhatunk el azon igazán, mit is veszítettünk Zrínyi halálával.

A gondolatmenethez egy későbbi fejezetben még visszatérek, most tovább vizsgálom a sertés-mítosz támogatóinak művét.

A következő gondolat alapvetően fontos:

„Mert nincs fontosabb, mint az események, a nagy történelmi folyamatok, a történelem „tektonikus mozgásainak” feltérképezése – csak ebből válik érthetővé egy-egy apró mozzanat.”

Azt gondolom, a történettudományban ez a szemlélet a hibák egyik legfontosabb forrása. A történettudomány a múltban eleve valami képletszerűséget, elrendeltséget keres, és persze az esetek többségében „meg is találja”.

Folytatása következik.