Anna Ahmatova: Judit

Sátorlapra hullt az éjféli homály,

mécses lobbant, olaj lángja gyulladt már.

Holofernész szeme tűznél ragyogóbb,

ahogy leste Judit ajkáról a szót.

Jó uram, rőt borral töltsd ma poharad,

tiéd leszek. Pihenj, engedd el magad.

Uram, s parancsolóm leszel ezentúl,

s én tiéd örökre, múlhatatlanul.

Elnyomott nehéz bor, remélt élvezet…

Mért, hogy arcom pírja megfehéredett?

Nem Judit vagyok-é, zsidó királylány?

Meghalok, de népem számíthat reám.

Alszik Holofernész, órája ütött.

Félszem, gyávaságom legyen száműzött.

Gyenge vagyok kardhoz, segíts Istenem,

hogy Holofernésznek fejét vehessem.

Azt a nehéz fejet, amit felemelt,

mikor, mint kisgyermek mesémre figyelt.

Amikor szerelmes szeme rám sütött,

nem sejthette, végső órája ütött.

Türkiz fényű hajnal pírja derengett,

s a levágott fejen sírtak a szemek.

Judit, Judit, tőrbe csaltál engemet

egyenlőtlen harcban, bár szerettelek.

Izráel leánya, ég legyen veled.

Nem felejted ez éjt, s vele nevemet.