Lassú folyam, szelíd folyam
A vénülő Idő,
Ne higgyük, hogy sodrásában
Nincsen elég erő.
——-
Bár lustának tűnik nagyon,
De néha elragad,
S ilyenkor köd borítja el
A néma partokat.
——
Széles mederben hömpölyög,
A hátán sok hajó;
Itt búcsú minden pillanat,
És új találkozó.
——
Az Idő hallgatag folyam,
Nincs kihez szólnia;
Homlokára árkokat ír
A melankólia.
——–
Örök alkonyba fut tova,
Hajnal sosem dereng,
S jövőbe jutva szüntelen
A múltakon mereng.
———
Csendben hallatszik valami
Halvány melódia,
Nem több a vén Idő talán,
Mint saját dallama.
———
A Lét az Idő folyamán
Fehér hullámtaraj,
És tompa messzeség a vágy;
Csak távoli moraj.
——–
Magában az “előre” vak,
Süket a “fent”, s a “lent”,
Értelmet, rendet, célokat
Csak az Élet teremt.