Az utolsó sanzon

Beküldte hzsike - 2015, december 10 - 20:12
H.Gábor Erzsébet
Az utolsó sanzon
 
Búsan danáz a régi ősz,
pihenni tér a vén dizőz,
százszínű, tarka szőttesén,
kifakult rongy a rőt remény.
 
Mennie kell, hisz jő a tél,
maga se tudja, mit remél;
talán az álma fáj neki,
annyira, hogy már emberi.
 
Indul, de százszor visszanéz,
viaszos arca, mint a mész,
vérszíve gyászba öltözött -
karvaly kereng a tó fölött.
 
De halld, a dalt, mit énekel!
Szárnyalva kel az égre fel -
gyönyörű sanzon! Rí, zokog,
könnye a földre rácsorog.
 
Százéves, csontos, barna fák,
ruhátlan, pőre, vén arák;
tudják, az ősz, majd visszatér...
Árva a fészek, sír a szél.
 
 
 
 

Hozzászólások

Nagygyörgy Erzsébet képe

Nagygyörgy Erzsébet

2015, december 10 - 20:39

Kedves Zsike!

Csodás vers, örömmel olvastam.

Erzsike 

hzsike képe

hzsike

2015, december 11 - 07:44

Köszönöm szépen, kedves Erzsike.

Szeretettel fogadtalak nálam.

Zsike :)

Becca

2015, december 11 - 09:21

Gyönyörű, tökéletesen írt vers...

hzsike képe

hzsike

2015, december 11 - 14:54

Köszönöm szépen, Beám.

Ölellek. Zsike :)

Csilla képe

Csilla

2015, december 11 - 12:59

Szép, mint mindig, énnekem. :) "talán az álma fáj neki,/annyira, hogy már emberi" :) - most a csodás képek és ritmus mellett mégis ez tetszett meg a legjobban. 

https://versekegipasztorok.mozellosite.com/

hzsike képe

hzsike

2015, december 11 - 14:55

Örülök Neked is, Csillám. Köszönöm szépen, hogy itt voltál.

Ölellek. Zsike:.)