Bezzeg, ha menekülni kell...
Hunyadi János gyakran kényszerült együtt harcolni mindenféle kelletlen szövetségesekkel. Némelyikkel sok baja volt. Fegyelmezetlenek voltak, helyenként gyávák, jobban szerettek zsákmányolni, mint harcolni.
Egyszer egy ilyen, mindenféle balkáni nációból álló, könnyűlovas csapatnak azt a parancsot adta, hogy törjemek előre, és akadályozzák meg, hogy a szétvert, menekülő ellenség zöme átjusson egy hegyvonulaton.
- Foglaljátok el, és őrizzétek a szorost!
A könnyűlovasok persze könnyedén megelőzték a zömmel gyalogszerrel futó törököt, el is érték a hágót, de harcolni nemigen akartak. Inkább átengedték az oszmánt.
Eljárásukat így magyarázták a dühös Hunyadinak:
- Lesántultak a lovaink, uram. Bocsáss meg, nem tudunk gyorsabbak lenni.
Hunyadi a fejét csóválta.
- Bezzeg, ha nektek kell menekülni. Akkor a nyergetek is gyorsabb, mint mások lova!
Hozzászólások
hubart
2015, január 12 - 21:07
Permalink
Úgy látszik, az emberi
Úgy látszik, az emberi huncutság és kapzsiság mindig is jellemző volt, Ilyen téren semmit nem javult a világ.
lnpeters
2015, január 12 - 21:30
Permalink
Még bizonyos értelemben
Még bizonyos értelemben mindig ugyanabban a fokozatban vagyunk, Feri.
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Haász Irén
2015, január 13 - 17:45
Permalink
Nem akarásnak nyögés a
Nem akarásnak nyögés a vége...