Burokba szültek

Burokba szültek, amit felzabáltam,

én vagy a sors, nem mindegy az, melyikünk?

Kivétel lettem mindig a szabályban,

komor derű, beszegezett hegyi kürt.

Rossz választások zátonyai között

próbált anyám a járt mederbe lökni,

fortyogó habra olajat öntözött,

csontvázak bűzét takarta a kölni.

Egyszer csak nem volt. Álltam ifjan, pőrén,

kezem-lábam mind koloncokkal tele…

Azt hittem addig, véletlen ernyő véd,

pedig keze volt, májfoltos, vén keze!

Már megtanultam, milyen boldogság az,

mások fölött tartani a házat.

Hogy engedjék, hogy kiérdemeld, tágas

szív kell, és fejet hajtó alázat.