Csillagtitok

Régóta rója már útjait, 
a pálya holt sima, nem rögös. 
Ki tudja mikor lesz újra itt, 
kíváncsi szerzet az üstökös!

Látja, hogy mocsokkal telt a Föld, 
felméri egy röpke perc alatt, 
e szennyes világra nyelvet ölt, 
s mint gyerek, borzongva elszalad.

Titkukkal vonzzák a csillagok, 
ellobban lassan a lenge láng, 
toporgunk, mind itt lent, mint vakok, 
ezüstjét miért is  szórta ránk?

Babona nem fog az emberen 
míg az Úr figyelme megmarad, 
de ingyen szerencse sem terem, 
arathat a szabad akarat.