Csitulna már

Csitulna már a tűz, a vágy, mi mindig űz,  

mi csak szorít, feszít, csalárd kegyén repít! 

Talán ha csendesül, szívem is szelídül. 

Sodor, dobál az ár, nyugodni kéne már…

De mért olyan nehéz? A jó is oly kevés; 

sivár, örök ború, a méla háború. 

A tett, amely segít, a szó, mi bátorít, 

tudás, mi gazdagít, s a szép, mi eltelít!

A szív, a szó, az ész, a vágy - mi tettre kész - 

örülve, dalolva, bár nekem ragyogna! 

Egekre bámulok, de mégse koldulok; 

repülni kell, ha már sorsom útja "madár".

S ha szívem égni kész, megáld az égi kéz! 

Ne várj te láz, te tűz, te vágy, mi mindig űz, 

ne csendesülj, feszíts, vörös parázsra szíts! 

Szeressetek dalok - szeretve jól vagyok!

(módosított)

Csitulna már a tűz, a vágy, mi mindig űz,

mi úgy szorít, feszít, csalárd kegyén repít!

Sodor, dobál az ár, nyugodni kéne már -

pedig csak így egész, ha sorsom ily merész.

De mért olyan nehéz? A jó is oly kevés;

sivár, örök ború, a méla háború.

A tett, amely segít, a szó, mi bátorít,

tudás, mi gazdagít, s a szép, mi eltelít!

Te szív, te szó, te ész, te vágy - mi tettre kész -

ölelj, dalolj, szeress, sodorva fény felett!

Egekre bámulok, de mégse koldulok;

repülni kell, ha már a sors-utam „madár” -

s ha szívem égni kész, megáld az égi kéz!

Ne várj te láz, te tűz, te vágy - mi mindig űz -

ne csendesülj, feszíts, vörös parázsra szíts! 

Szeressetek dalok - szeretve jól vagyok!