Etűd
Beküldte titus56 - 2016, december 21 - 18:20
Etűd
Szorong az este fény közé csavarva,
földig hajolnak fentről a csillagok,
az ösvény hallgatással van kirakva,
a padon magányos, megfáradt dalok
ejtik ölükbe a halk ütemeket,
kifakult kottalap a csendbe gyűrve
keresi a rég elengedett kezet,
aprókat sóhajt a régi etűdre.
El kéne számolni az életemmel,
-egy angyal éppen átsuhan a parkon -
csak némán megyek, néha elfelejtem,
hogy zenédet még a szívemen tartom,
zsebemben a megsárgult kottafejek
életre tolakszanak míg ballagok,
és két csillag között szállva ott leszek,
hol téged ölelnek át a dallamok.
Már nem tartom számon hány hallgatásom
harapta vérrel ajkamba a zenét,
már csak ez maradt, tán nem is volt másom,
csak hallgatom a csend ólmosult neszét,
ahogy verdesve dobban szép ütemet,
kis fénnyé lágyítja a zord keserűt,
két szemedben ott lángolt az üzenet,
belőled lüktet bennem egy halk etűd.
Hozzászólások
Bieber Mária
2017, január 5 - 23:35
Permalink
Kedves Titus!
Kedves Titus! Gyönyörűségesnek találom ezt a versedet. Többször elolvastam, és nagyon megérintett. Gratulálok!
Bieber Mária
(Hespera)
Judit
2017, február 5 - 21:57
Permalink
Nagyszerű vers. Örülök, hogy
Nagyszerű vers. Örülök, hogy Irénke felhívta rá a figyelmünket.