Fekete hóesés - XX.

XX. Rész

 Ez is kiderül Magliani meséjéből. Illetve „Zrínyi utolsó szavaiból”.

Nézzük meg közelebbről:

„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Fentebb említettem, hogy eredetileg Magliani talán úgy tervezte, hogy Zrínyi utolsó szavai csupán a vadkanról fognak szólni, ahogy ennek a hosszú replikának az első tagmondata. Tehát így:

„„Rútul bánék vélem a disznó”

Ennyi lett volna talán – eredetileg. Most azonban Magliani hirtelen arra kényszerült, hogy rögtönözzön, és ezt nem különösebben tehetségesen hajtotta végre.

Képzeljük el, ahogy megérkezik sebbel-lobbal az ifjabb Guzics és Angelo. Mit látnak? Ezt?

„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó,”

Egészen biztosan nem. Tudniillik, ha a két érkezőt ez a látvány fogadja, akkor a szituáció önmagát magyarázza, és Magliani nem kényszerül rá, hogy hozzátegye Zrínyi gróf „utolsó szavaihoz” ezt az önveszélyes marhaságot:

„de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Ebben a félresikerült mondatban érezni lehet a gyilkos kétségbeesését. Miért?

Az ifjabb Guzics és Angelo elé a következő kép tárult, amikor a gyilkosság helyére megérkeztek: Zrínyi Miklós súlyosan sebesülten fekszik a földön, körülötte Magliani és Paka – merő véresen.

Ezt kellett gyorsan megmagyarázni. Ezért agyalta ki Magliani az ostoba mondatot a vérzést elállítani képes fácskával.

Előbb azonban még vissza kellett küldenie a vadásztársasághoz az ifjabb Guzicsot, nehogy túlságosan szétnézzen, és összerakhassa, mi is történt ott néhány perccel korábban.

Honnan vette Magliani a fácska történetét? Netán Zrínyi valóban mesélt erről, esetleg valóban magával hordott a vérzés elállítására egy fácskát, és Magliani is hallhatta, amikor erről mesélt?

Nem hinném. Ez nem egy tábornok, inkább egy őrmester nyilatkozata. Vagy még inkább egy közlegényé. Bő másfél évtizeddel korábban ért véget a kor „világháborúja”, a harmincéves háború. Európa csapszékei még mindig tele vannak a veteránjaival. Magliani bárhol hallhatott olyan történetet, hogy a katonák fácskákat – vagy bármi egyebet – hordtak maguknál a vérzés elállítására.

Magliani számára természetesen a fácska volt a legmegfelelőbb „vérzés-ellálító eszköz”, hiszen azt a helyszínen egy másodperc alatt minden nehézség nélkül találhatott. Ki tudja ellenőrizni, hogy valóban ezt a fakéreg darabot hordta-e magánál Zrínyi Miklós?

Valóban létezett a katonák közt ilyen szokás? Hatásos volt?

A katonák ilyesmi helyett általában különféle amuletteket hordtak maguknál. Erre a célra csaknem bármilyen tárgy megfelelt. A hit volt a lényeg, a baka bízzon az őt védő tárgyban, hogy miatta nem fogja sem a golyó, sem a kard, sem a pika.

És a fácska? Hatásos lehetett a vérzés ellen az ilyesmi? Látszólag igen, hiszen akadtak veteránok, akik ilyesmiről regéltek.

Csakhogy…

A súlyos sebesültek általában meghaltak. Minden csata után sztereotípiaszerűen ismétlődnek a visszaemlékezések erre utaló megjegyzései.

A súlyos sebesültek általában belehaltak sérülésükbe, a fertőzésekbe, vagy – a kezelésbe. A kezelés okozta sokkba. Ne feledjük el, hogy az orvosok és felcserek az egészségügyi ellátáshoz szükséges felszerelés minimumával sem rendelkeztek, a tudásuk hiányairól nem is beszélve. Azonnal amputáltak – baltával és fűrésszel – a sebeket forró olajjal fertőtlenítették. Érzéstelenítővel nem rendelkeztek, esetleg megpróbálták a sebesülteket leitatni. Egy dologhoz azonban értettek, és erre még vissza kell térnem.

Most még mindig a fácskáról van szó. Elképzelhető-e, hogy Zrínyi Miklós valóban egy kis fadarabot hordott magával az esetleges sebesülések ellen? Hogy legyen valamivel csillapítani a vérzést?

Ezen kívül más adat nem vall erre, de nem is tarthatjuk tökéletesen elképzelhetetlennek.

Csakhogy…

Most itt nem ez az igazi kérdés.

Hanem az, vajon Zrínyi úgy ment-e vadászni 1664. november 18-án, mintha háborúba menne?

Folytatása következik.