Fekete hóesés - XXX.

XXX. Rész

Nem is akármilyeneket:

„ egy balfelõl, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bõrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé, rút szakasztás; de e kettõ semmi,”

Miért volt szükség erre az undorító szadizmusra, miért kínozta meg a halottat Magliani?

Azt gondolom, ezek a gyilkos kapkodására utalnak. Tudta, hogy jönnek utána, biztosra akart menni. Mindenképpen olyan sebeket akart ejteni az áldozaton, amelyek vadkanra vallanak. Pedig talán egy higgadt vizsgálóval szemben éppen ez keverhette volna gyanúba.

A vadkan agyarai a szájából állnak ki. Sérülést azzal okozhat, hogy erőteljesen csap a fejével. Egy földön fekvő, magatehetetlen emberen képes a fent leírt sebeket ejteni. Mind a hármat.

De…

Hogyan okozhatta ezeket mind egyszerre? Mekkora vadkan volt az, miféle szögben mozgott, és milyen formája volt az agyarának?

Magliani nyilvánvalóan elvetette a sulykot. Az üldözők miatt ideges volt, kapkodott, mindenképpen gyorsan be akarta fejezni a gyilkosságot. Tudnia kellett, hogy az első – Bethlennél utolsónak említett – sérülés önmagában is halálos. Újabb sebeket ejtenie felesleges volt, ezek semmivel sem „bizonyítják” hitelesebben a támadó sertés mítoszát, mint az első. Együtt azonban esetleg elgondolkodtathatnak egy hozzáértő embert.

A sebekkel kapcsolatban akad egy sokkal súlyosabb tény is. Visszautalnék arra, amit korábban mondtam Bethlen Miklós Önéletírásának idevágó részéről. Bravúros, nagyon gondosan fogalmazott, szóról szóra megrágott, kiválóan szerkesztett szöveg. Szikár, sokatmondó és a maga módján rejtjeles.

Nemcsak az számít, amit kimond, helyenként az is nagyon fontos, amit nem elhallgat. Vagy ami nem cáfol.

A sebekkel kapcsolatban valami nagyon fontosat mond Bethlen:

„a fején három seb vala: egy balfelõl, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bõrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé, rút szakasztás; de e kettõ semmi, hanem harmadik jobbfelõl a fülén alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén. Volt a kezén valami kis körmöcslés, de az semmi sem volt.”

Bethlen csak Zrínyi nyakán és fején számol be komolyabb sérülésekről. Ezeket a vonatkozó szövege terjedelméhez mérten igen nagy aprólékossággal tárgyalja. Az sem véletlen, hogy mivel fejezi be:

„Volt a kezén valami kis körmöcslés, de az semmi sem volt.”

Zseniális megjegyzés. Sapienti sat. Bethlen nyilvánvalóan azért teszi a sérülések felsorolásának végére ezt a megjegyzést, mert tudatosítani akarja bennünk: nem csupán kiemelte Zrínyi sebeinek némelyikét, hanem felsorolta az összeset.

Virágnyelven közli velünk: Zrínyi Miklós testén a felsoroltakon kívül nem volt sérülés.

Miért fontos ez?

A vadkan nem tud két lábra állni. Magliani azt állította, hogy Zrínyit egy több mázsás kan hátulról megrohanta, és a földre döntötte. Sőt:

„Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán;

A Magliani-féle mese szerint a vadkan megtaposta Zrínyi grófot, a hátán tombolt. Ha így lett volna, Zrínyi testének a térdhajlatától egészen a tarkójáig véraláfutással, súlyos zúzódásokkal kellene tele lennie. Pusztán ebbe is belehalhatott volna. Lehetetlen, hogy ne legyen sérülés a lábszárán és a hátán, ha azon őrjöngött a vadkan.

Az ezzel kapcsolatos következetes hallgatás Bethlen Miklós egyik legfontosabb üzenete Zrínyi haláláról. Ne feledjük: Bethlen a gyilkosságban közvetlenül nem, de a sebek tekintetében mindenképpen szemtanú, sőt koronatanú.

Pontosan látta a sebeket, volt alkalma őket alaposabban is megfigyelni. Nem csupán a merénylet utáni pillanatokban, hiszen a holttestet Csáktornyán nyilván alaposan megmosták, utána pedig igen hosszan feküdt Zrínyi teteme a ravatalon. A halott mosdatásánál az ezzel foglalatoskodók pontosan megállapíthatták, hol keletkeztek sérülések Zrínyi Miklós testén, és hol nem. Bethlen Miklós információját első kézből származónak és perdöntőnek kell tekintenünk.

Úgy gondolom, hogy a Zrínyi gróf halálával kapcsolatos úgynevezett „mendemondák” forrása is ez lehetett, nem pedig valamiféle definiálhatatlan kételkedés vagy tódítás. A tetem hosszú hetekig hevert fehér mentében a ravatalon, a személyzet tagjai gondozták, láthatták. A mosdatást a kor szokásai szerint meglehetősen népes személyzet végezte, a legelső információk tőlük származhattak.

A mai típus-szkeptikus vélekedések a hivatalos, kanonizált nézetek mellett jobb ügyhöz méltó buzgalommal, vérrel-verejtékkel is kitartani akaró fanatikus igyekezetükben minden esetben bagatellizálni igyekeznek az ellentmondó véleményeket. Aki nem hiszi a „kötelezőt”, az nyilván idióta, dilettáns, „hiszékeny”, esetleg rosszindulatú nyerészkedő. Egyre több a „szkeptikusokban” az indulat. Talán közel az idő, hogy bűnözőnek deklarálják a hivatalostól eltérő vélekedések híveit.

Az ilyen sablon-nézetek mindig abból indulnak ki, hogy a „mendemonda” amiatt keletkezett, mert az emberek nem hajlandók valamiféle „igazságba” belenyugodni. Ilyenkor jön létre a mendemonda, az összeesküvés-elmélet, a mítosz, és a többi hasonló ál-valóságnak, vagy éppen valóság-pótléknak aposztrofált jelenség.

A hasonló vélekedések általában ezer sebből véreznek. Ha csak egyetlen összeesküvés-elmélet, vagy „mítosz” valóságnak bizonyul, máris jókora, izmos kérdőjelet tehetünk az összes sablon-magyarázat mellé. Egynél pedig máris jóval több van, a szkeptikus makacsság lényegében folyamatos hátrálásban van.

Az összeesküvés-elméletekkel foglalkozó blog gazdája már évekkel ezelőtt csokorba gyűjtött olyan, korábban összeesküvés-elméleteknek minősített „mendemondákat” amelyek azóta igaznak bizonyultak. Annyit, amennyi bőségesen elegendő ahhoz, hogy alapjában kérdőjelezze meg az „összeesküvés-elméletekkel” szembeni álságos szkeptikus hozzáállást.

Úgy gondolom, hogy Zrínyi halálának esetében nemigen beszélhetünk még hagyományos értelemben véve sem összeesküvés-elméletről. Nem amiatt kezdték a merénylet utáni napokban megkérdőjelezni a sertés-mítoszt, mert „nem tudtak belenyugodni Zrínyi halálába”, nem is azért, mert „bűnbakra vágytak” stb stb – hanem mert látták a holttestet, és pontosan tudták, mit jelent bizonyos sérülések hiánya.

Azt gondolom, néhány nap elteltével már mindenki tudta Csáktornyán, hogy gyilkosság történt.

„Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán;

Ez nem igaz. Ha a kan Zrínyi bán hátán taposott volna, annak nyoma marad. Ha pedig nem maradt, nem is taposott rajta…

Vajon hol volt akkor Paka és Magliani? Elmenekültek? Elvitték szárazon? Még az sem elképzelhetetlen, hogy szörnyűségesen megbűnhődtek, csakhogy erről senki egy szót le nem írt, ami nem meglepő.

Azt gondolom, ezen a ponton derült ki az igazság, ebből kiindulva kezdtek terjedni a „mendemondák”.

A kan állítólag Zrínyi hátán taposott. Micsoda félelmetes naivitás kell azt képzelni, hogy bárki elhiheti a mese folytatását?

„elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,”

A gyilkosok azonban kényszerhelyzetben voltak.

Folytatása következik.