Jelenlegi hely

Féltve őrzöm

Beküldte hubart - 2014, október 19 - 12:42

Féltve őrzöm én a régi percet,
keblem óvja borda-rejtekén:
pénze hullt a napnak - égi permet,
fényben égve jött a lány felém.

Forrt a vérem, és amint reméltem,
végre indagúzsba font karod,
Éva csókja volt e szenvedélyben,
értem ott szemérmed elhagyott.

Majd a csendben átölelt a béke,
megpihent a hold a hegyfokon.
Bús fejünkre hullt a fáknak éke,
ősz zenéje szólt a húrokon.

Veszteg állok itt, kifosztva, bénán,
nem segít a szó az emberen.
Jégvirággal int egy ablak énrám,
szolgafának ága nem terem.

2014. okt. 19.

Hozzászólások

hubart

2014, október 21 - 22:03

Permalink

Azthiszem, ehhez a vershez

Azthiszem, ehhez a vershez két magyarázat is szükségelltetik, hogy értelmezhető legyen. Íme: 1. Éva nem a feleségem, nem is az egykori kedvesem, hanem az első emberpár Évája, az Örök Nő :) 2. A szolgafa nem a ritmuskényszer miatt került be a versembe. Így nevezik azt a kb egy méter magasságú, földbe szúrt ágas fát, amelyikre az üstöt akasztják a mezei tűzhelyen. Itt azt szimbolizálja, hogy amikor nincs az embernek társa, akkor biza az sincs, aki főzzön. Nos, szerencsére nekem még van! :)

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

hzsike

2014, október 22 - 12:26

Permalink

Nagyon szép a versed, kedves

Nagyon szép a versed, kedves Feri.

Számomra már az első olvasatra az jött le, amit írtál. Nekem is van egy "Örök Évák" c. versem, és az sem az Éva nevű ismerőseimről szól, hanem az örök nőkről, az örök asszonyokról, "Éva" lányairól, ha úgy tetszik. :)

A szolgafának utána kellett néznem, de ennyivel is gazdagabb lett az ismeretem.

Örömmel olvastalak.: Zsike :)