Füstölög a fehér hattyú

Befutott a szárnyashajó
a kis bécsi kikötőbe,
partra száll a Rossz és a Jó,
délibábos álmot szőve.

Széltolóból van már elég,
akivel a nyugat számol,
dologtalan vad csőcselék
hada tódul a Balkánról.

„Vadkeleti” kalapokkal
nyomul három dörzsölt gyerek, 
bevándorlók, biztos okkal,
nyelvük mint a rokka pereg.

Gyerünk ki a piactérre
- ahol nyüzsgés, ott az élet!
Gyomruk korog már estére,
míg a tömeg széjjelszéled.

Kicsángál a Duna-partra
éhesen a három fattyú,
nincs teremtett lélek arra,
csak a fészkén ül egy hattyú.

Összenéznek a legények,
s a pillantást tett követi:
ügyes legyen, az a lényeg,
aki magát reá veti!

Szárnya csapkod, mint az orkán,
szegény madár védné magát,
de hang se jön ki a torkán,
úgy szorítják már a nyakát.

Belét vetik a halaknak,
működik az ökotudat,
száraz ágból tüzet raknak,
nyárson sütni, mint a ludat.

Száll az illat, nagyot nyelnek,
és egyikük sem tart tőle,
hogy a tűzre felfigyelnek,
s jön a rendnek bajszos őre.

Zárka előtt foglár posztol,
hűvösön a három rossz mag,
vetett ágyról, no meg kosztról
vendéglátók gondoskodnak.

2014. okt. 3.