Hagyd el bánatod!

Puha fotelban ücsörög az este, 
az álmos Hold szemét törölgette. 
Szelídülésbe csendesül a múlt, 
ha visszafelé vezet az út. 

Öröm és bánat kő szegélyezi, 
a boldogságot könnyű elfeledni. 
A vándor megpihenni vágyik, 
nehéz terhet cipelt a magányig. 

Gyászba borult az ég felhő arca. 
Az emlékezés a lelket felkavarja. 
A fájdalom már tovább menne, 
de Ő kapaszkodik a bánat gyökerébe. 

Szomorú az özvegység, én is sírhatnék, 
ne tégy úgy, mintha mindennap temetnél. 
Gyere fogd a kezem, mint igaz jó barát, 
lehet még szép utunk, menjünk tovább.