Hallod, húgom?

Hallod, húgom? Apánk sír.
Kis szobánkban meg-megáll,
ajtónk fölött légypapír.
Nyár van.
Már mondja, - de még ellenáll -,
hogy úgyis felakasztja magát.
Aztán játszottunk,
és apánk kivágta a szilvafát.

Hallod, húgom? Apánk sír.
Ránk zárta a kisszobát,
haja ragacsos, mint a légypapír.
Ősz van.
Már nem éhes, szőlőszemeket okád,
vállán patkányok ülnek.
Apa, csokit szeretnénk,
még fülébe súgjuk az őrültnek.

Hallod, húgom? Apánk sír.
A kis szobában fenyőfát díszít,
ünnep jön, fekete a légypapír.
Tél van.
Már készül, arcán a Karácsony sem szépít,
bálamadzagot rejteget.
Hóember helyett vérembert építünk,
és folyton szidja a szenteket.

Hallod, húgom? Apánk sír.
Tegnap összezúzta a kisszobát,
játékaink alatt a légypapír.
Tavasz van.
Délután felakasztotta magát.
Üres szobánkon keresztüloson,
porban fürdő ujjainkat szorítja,
hideg kés szagát érezzük a virágokon.

         *
Emlékszel, húgom?
Te voltál a ricsaj, a Nap,
akit apánk mindig ölbe kap,
én pedig a diószemű este,
aki szótlanul sírós arcát leste.
Látod húgom, nyár van.
Megint nyár van.