Könyörtelen idő

Utat taposva vadcsapáson át
a vágy e táj vizében mos kezet,
mohón kutatja őseink nyomát,
amerre báva sejtelem vezet.

Nem száll a ringbe ősz tudós csapat,
e célra nincs lyukas fityingje se.
Nem érdek, és a fáma már apad,
s mit ér a hajcihő, a link mese?

A vén Pilis vigyázza titkait,
potyára nem beszél e föld, noha
legenda él – a hősi korba vitt
világ, amit benőtt a zöld moha!

Szemed fel is fedez három gúlát
– merev zsinórba rendezett hegyet –,
miben merész fantáziájú lát
titokzatos, kevély csillagjegyet.

Ezer talány a nagy vadász övén.
S vajon, mi állhatott a fák alatt?
Robusztus oszlopán avítt födém
fedett itt egykoron mohos falat.

Kolostorépület, netán erőd
uralkodott az ősi táj felett,
adott hitet, s fitogtatott erőt,
sanyargatott? igában szenvedett?

A lomb pirul, szitál a bús avar,
az őseink porát szétszórta rég
az őszi szél – ki tudja mit kavar.
A múltba vájt üreg sötét fazék.

A téli fagy kemény, a nyár aszal,
a vasfogú idő repeszt ma itt
a hegy kövén. Mit óv e sziklafal?
Álmos fiának sárga csontjait?