Idén lesz száz éve, hogy kitört az első világháború. A “nagy háború” – ahogy sok helyen nevezik.
—-
A magyar katonai hagyományoknak a rájuk telepedő osztrák ballaszt nem tett jót – bárki bármit mondjon. Az osztrák hadsereg fénykora egyértelműen a XVII-XVIII. század fordulójára tehető, amikor a legfontosabb hadvezére, majd az Udvari Haditanács elnöke Savoyai Jenő volt.
A későbbi k.u.k hadsereg szelleme merev volt, felfogása totyakosan bürokratikus, mindennapjait a hétköznapi embertelenségek véget nem érő sora fűszerezte.
Nem is ment sokra. Ha a porosz szövetségben folytatott schleswig-holsteini háborús kirándulás rövid epizódját leszámítjuk, sohasem nyert háborút. Nem volt rá alkalmas.
(Az én generációm még szerzett róla közvetlen tapasztalatokat. A néhai Magyar Néphadsereg erősan a k.u.k. tradícióit követte, megspélelve orosz mintájú iszákossággal és dilettantizmussal.)
—-
Szóval 1914. Ezzel a hadsereggel előre borítékolható (lett volna) a vereség. Az ellenségek?
Szerbiáé sokkal kisebb ugyan, de tisztikara és harcászata különb, ráadásul több éves harci tapasztalatra tett szert.
Oroszországé felszerelésben és kiképzettségben ugyan gyengébb, de – sokkal nagyobb. Az orosz gőzhenger…
—
A sztorit számos formában mesélik, viccként is. Ősforrása az első világháború.
A harcok kiterjedésével gyorsan be kellett vonultatni azokat a friss diplomásokat is, akik korábban nem teljesítettek egyéves önkéntesi szolgálatot, és nem rendelkeztek tiszti rendfokozattal. A tiszthiány miatt minél hamarabb tisztként kellett őket a front poklába küldeni.
A “minél hamarabb” azonban illuzórikus. A valóságban ez igen nehézkes folyamat volt, és korántsem vértezte fel a leendő tiszteket annyi tudással, mint ami az időtartamából lenne sejthető.
A diplomás újonc előbb karpaszományos lett, utána hadapródjelölt, majd hadapród. Utána zászlós vagy hadnagy.
Amikor hirtelen el kellett tömni egy-egy frontszakaszt, a tisztiiskolások közül sokan kerültek harcba rosszul felkészítve. Igen sokan estek fogságba.
Hogy az oroszok mennyire sokat törték a fejüket, hogy a foglyok közül kit kell tisztnek tekinteni, arról Markovits Rodion tájékoztat bennünket első kézből szerzett tapasztalatai alapján a Szibériai garnizon című regényében.
—–
Szóval 1914.
Sorozzák a legényeket sorjába…
Jön egy diplomás.
A potrohos szolgálatvezető őrmester nagyképű tekintettel méregeti. Aztán ráröffen:
- Maga civilben micsoda?
- Okleveles közgazdász.
- Majd itt embert faragunk magából!
Hozzászólások
vati
2014, május 26 - 10:02
Permalink
Magyar Néphadsereg 1967-68,
Magyar Néphadsereg 1967-68, Hódmezővásárhely... Az ezred csupa érettségizett, főiskolai, egyetemi előfelvett állomány, a kiképző tisztesek, tiszthelyettesek bezupált szakaszvezetők (egyikük az ötödik osztályból maradt ki 16 évesen), őrmesterek, akiknek az volt a feladatuk, hogy belőlünk is embert faragjanak. Büszkén gyakorolták a "hivatásukat", a náluk képzettebbek feletti hatalmukat. Emberi méltóságunkban való megalázások napirenden ("a katona hivatása a hősi halál, díszsortűzzel fogják eltemetni"), ha a felettesekhez akartunk panaszra menni, kötelező volt a szolgálati út betartása, értsd: a panasztétel ügyében attól kellett engedélyt kérni, aki ellen panaszt tenni szerettünk volna... Nos, ennek a 11 hónapnak is megvolt ugyanakkor a maga humora...
B. törzsőrmester a zászlóalj raktárosa. Bemegy hozzá két honvéd, "kérek engedélyt..." "Pihenj! Mit kívánnak az elvtársak?"
– Törzsőrmester elvtárs, néhány violinkulcsra lenne szükségünk, nincs vélatlenül raktáron?
– Hát nézzenek körül a polcokon!
Természetesen nem találnak. Két óra elteltével bemegy hozzá két másik fiú, szabályos jelentkezés után üzenetet adnak át: az épületkarbantartási raktárban éppen osztják a violinkulcsokat, küldjön el két embert sátorlappal... Elküldi őket, de el is feledkezik közben arról, hogy vissza kellene várnia őket. A tréfát el kell mondani K. szakaszvezetőnek is (ő volt az ötödik osztályos). A mesére hatalmas hahotában tör ki:
– Mennyire buta a B. törzsőrmester! A violinkulcsokat nem is az épékán, hanem a ruházati raktárban osztják...
Varga Tibor
vati
2014, május 26 - 10:51
Permalink
Itt a kacagás helye...
Itt a kacagás helye... (Ugyanott? Mizsei Mihály, Bukva László neve ismerős?)
Varga Tibor
vati
2014, május 26 - 11:53
Permalink
Kiss őrnagy ezek szerint
Kiss őrnagy ezek szerint később került oda. Ha az a százados netán sokdioptriás szemüveget viselt, akkor Csasztvan Jánosnak hívták. Ottlétem alatt többször liftezett a rangok között, századosból hadnagy, aztán főhadnagy, majd ismét százados, ha jól viselte magát. Az volt a szóbeszéd, hogy a katonáival való embertelen bánásmód miatt fokozták le többször is. Egyszer meglátogatta az irodánkat, ahol én írnokoskodtam, az őrmesteremnek fejtette ki a nevelési elveit: "Ikköll ezekkel", vagyis odacsapni a katonának, ha nem áll rendesen vigyázzban...
Varga Tibor
hzsike
2014, május 26 - 12:36
Permalink
Inkább szomorú ez, mint
Inkább szomorú ez, mint mosolyt fakasztó!
Szeretettel olvastam:Zsike :)
lnpeters
2014, május 26 - 12:53
Permalink
Az bizony! Köszönöm, Zsike!
Az bizony! Köszönöm, Zsike!
Pete László Miklós (L. N. Peters)