Kiáltás
Beküldte hzsike - 2013, március 29 - 19:42
A bérctető csúcsán megrendülve állunk,
mire feljutottunk, sok próbát kiálltunk.
Messze a világtól, ide menekültünk,
tarisznyánkba téve megtépázott lelkünk.
Bízva önmagunkban, s egymás erejében,
tettük meg az utat - talán idejében.
Kicsit megijedtél, túl közel az éghez,
adjon erőt néked, hogy szeretlek Téged.
Ez a sorsunk, kedves - visszavonhatatlan.
Hidd el, hogy szédülök én is a magasban,
de annyira hiszek álmunk igazában,
mint kiáltás után, visszhang válaszában.
Hozzászólások
Mysty Kata
2013, március 29 - 20:32
Permalink
Kiegyensúlyozott ,
Kiegyensúlyozott , ugyanakkor fölemelő és harmóniát sugárzó kapcsolat dala...Emelem kalapom! Szép!!!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
M. Karácsonyi Bea
2013, március 29 - 21:54
Permalink
Bízva önmagunkban, s egymás
Bízva önmagunkban, s egymás erejében,
tettük meg az utat - talán idejében.
Kicsit megijedtél, túl közel az éghez,
adjon erőt néked, hogy szeretlek Téged.
Ezért is értékes nektek, nagyon szép...
hzsike
2013, március 30 - 13:24
Permalink
Köszönöm szépen a látogatást,
Köszönöm szépen a látogatást, kedves Seám. Örülök, hogy tetszett a vers. Te is nagyon szép vagy ezen a képen.:)
Szeretettel fogadlak mindig:Zsike:)
hzsike
2013, március 30 - 13:22
Permalink
Köszönöm kedves szavaidat,
Köszönöm kedves szavaidat, Katám! Örülök, hogy tetszett a vers. Szeretettel fogadlak mindig. (még mindig nem tudok szerkeszteni ebben a versben, valamiért .
Ölellek:Zsike:)