Jelenlegi hely

Kialudt fénye

Beküldte Mysty Kata - 2012, október 28 - 16:36

Kialudt fénye

Csalis csermely mentén
tópartig kísért a nyár...

Megbotlott, vízbe hullt,
- jaj! - majdnem fuldokolt,

de épp odaért az arany
ősz, s a keze felé nyúlt...

Mint megmentő boldog
volt, de másra is gondolt.

Kialudt fénye a nyárnak,
vége az "elázott madárnak".

Kihűlt szíve sistergő parazsa,
még káprázott gyöngyeső vágya,

de elköszönt : - Viszontlátásra!

Avar szőnyeg ölelő karja
gondosan be is takarja.

Lelke medrébe simul a csend.

Örvénybe karol a teste,
Vigaszt nyújt az őszi este.

Mysty Kata

Változata

    Csalis csermely mentén
                                                                                       tópartig kísért a nyár.
                                                                                     Megbotlott, vízbe hullt,
                                                                                    - jaj! - majdnem fuldokolt,
                                                                                       de épp odaért az arany ősz,
                                                                                    s a keze felé nyúlt.
                                                                                 Mint megmentő boldog volt,
                                                                      de másra is gondolt.
                                                                           Kialudt fénye a nyárnak.
                                                                                  Vége az elázott madárnak.
                                                                          Kihűlt szíve sistergő parazsa,
                                                                      még káprázott gyöngyeső vágya,
                                                                       de elköszönt : - Viszontlátásra!
                                                                          Avar szőnyeg ölelő karja.
                                                                                Gondosan be is takarja.
                                                                            Lelke medrébe simul a csend,
                                                                            örvénybe karol a teste.
                                Vigaszt nyújt az őszi este.

Hozzászólások

hubart

2012, október 28 - 19:21

Permalink

Szép!:)

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Mysty Kata

2012, október 28 - 20:10

Permalink

Szebb is lehetne?

Szebb is lehetne? Köszönöm! Kritikát is elbírOK

Kata

"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

hubart

2012, október 29 - 09:01

Permalink

Hát akkor, ha megengeded,

Hát akkor, ha megengeded, bővebben is kifejtem. Versedben az elhalványuló nyár átadja a stafétabotot az ősznek. Elemezzük soronként.

„Csalis csermely mentén
tópartig kísért a nyár.”

Szépen csengő alliterációval kezdődik a vers. A tömör képben mindjárt benne van az egész „pályafutása” a legmelegebb évszaknak, hiszen ifjú, bohó csermelyként indul, hogy egészen a csendes megnyugvásig, azaz a tópartig kísérjen, vagy kísértsen. Az kísért igében tudatosan, vagy ösztönösen mindkét szó értelme benne van, ami az olvasó fantáziájára bízza az értelmezést – így is, meg úgy is kifejezést nyer egy-egy szép gondolat.

„Megbotlott, vízbe hullt,
- jaj! - majdnem fuldokolt, de

épp odaért az arany
ősz, s a keze felé nyúlt...”

Érdekes, nem várt fordulat, azt sugallja, hogy egy hírtelen hidegfronttal szinte egycsapásra lett vége szép nyarunknak, ami itt egy gondolat erejéig magával a pompázó, kiteljesedett természettel azonosul. A segítő kéz azonban mégsem teljesen önzetlen, hiszen nem a nyarat menti meg, hanem magát a természetet - talán mert birtokolni akarja - amint az a következő sorokban kiderül. Az elázott madár igen szép metaforája a haldokló nyárnak, de szerintem nem kell idézőjelbe tenni, ha csak nem kölcsönözted más irodalmi műből.

„Kihűlt szíve sistergő parazsa,
még káprázott gyöngyeső vágya, de

elköszönt : - Viszontlátásra!”

Két gyönyörű kép összekapcsolása. A de kötőszót bátran átviheted a következő sorba, mert így a rím nem esik a sorvégére, és a kötőszó szabadon lebegteti a sort a levegőbe (Ilyen eset már előbb is előfordult a versben). Soráthajlást csak indokolt esetben használunk.
A lelke medrébe simul a csend – szintén figyelemre méltó megszemélyesítés. A két befejező sor meghozza a csendes megnyugvást. A teste – este rímpár eléggé elkoptatott, érdemes lenne másra cserélni, főleg így a záróakkordban.

Még annyit, hogy versed tagolása nyár-életút „lépéseit” szépen sugallja az indulástól az elmúlásig. Összességében egy szép, tájleíró verset olvashattunk, az emberi életre is vonatkoztatatható képi megjelenítéssel.