Kicsi mese
Kui János
Kicsi mese
Azt a kis patakot hiába keresem, elfogyott a vize, mert gyakran locsolt a kertünkben. Nem is locsolt, rosszul mondom, inkább mérges volt, és kiáradt. A kisfiú, aki akkor voltam, olyankor félt reszketett. Ha megnyugodott, és az ár visszahúzódott, tündérkertté, mesevilággá változott a patak partja.
A patak túloldalán feltűnt a kicsi angyalka. Szárnya nem volt, de finom öltözéke, meg rózsapiros, sima arca szebbé tette mint amilyenek az angyalok. S egy pillanat elég volt, hogy elrabolja kis szomszédja szívét. Elkezdődött a romantikus játék. Papírhajót készítettem, belehelyeztem első szerelmes levelemet, és elindítottam a túlsó part felé. Végigkísértem az útját, és nyugtalanul figyeltem az útját: elsodródik-e, vagy átjut a másik partra? Szép szerelem volt az, mert mikor érettségiztem, akkor is gondoltam rá. Kicsengetési kártyával búcsúztam el tőle. Igazi romantika színtere volt a kert. Nem hiányzott a vén diófa sem, amelynek árnyékában többször is eljátszottuk a mesénket.