Kígyóvonal 19.

Bement az otthonba, ledőlt az ágyára. Nem mondott semmit, a többiek is mélyen hallgattak. Soha nem került szóba véletlenül sem, hogy akkor hol járt. A dolog azzal folytatódott, hogy az egyetemen nagygyűlést hívtak össze, ahol a főbűnösöket állították ítélőszék elé, s a társaság négy tagját eltávolították az egyetemről, azzal az ígérettel; hogyha jó fiúk lesznek, s ennek bizonyító jeleit is adják, folytathatják tanulmányaikat.  Mindez a harmadéves vizsgák, kollokviumok idején történt. Kálmán ott nyugtalankodott a terem ajtaja előtt, ahol finnugor nyelvészetből vizsgázott. Már az előadásokon, szemináriumokon kiderült, hogy a tanárnő nem túlságosan rokonszenvez vele, s az akkor csak fokozta a nyugtalanságát. Rákerült a sor, belépett a terembe. Utána erősen becsapódott az ajtó a huzat miatt. A tanárnő, csöppet sem barátságos hangon, kérdezte:

- Mi van Egress Kálmán, miért csapkodja az ajtót?

– Nem, tanárnő, kérem, nem én csapkodom, a huzat miatt történt.

– Ne magyarázkodjék, jöjjön, és válogasson a tételekből! A keze még inkább reszketett. Kiválasztott egyet a fehér cédulák közül, s a címre nézve megnyugodott. Úgy érezte, hogy már nem lehet különösebb baj. Megtartotta kiselőadását és várta, hogy a tanárnő beírja az osztályzatot a leckekönyvébe.

-Nyolcast ér a teljesítménye, meg vagyok elégedve magával, Egress Kálmán.

Mindig a teljes nevükön szólította a hallgatókat, megtartva velük a tisztes távolságot, nehogy az legyen a látszat, hogy túlságosan közel engedi őket magához. Mégis úgy történt, hogy a diákjai közül választott magának férjet. S a házasélet teljesen megváltoztatta: meleg hangú, közvetlen, társalgó ember lett belőle.

- Ugye, hogy a magány mennyire megkeseríti az ember életét, s ha attól megszabadul, kedvezően formálja további életét.

Nemsokára kislánya született a tanárnőnek, s attól kezdve neki áldozta minden percét.

Eljött az év végi vizsgák ideje. A könyvtár kedvező hangulatában tanult. Jól sikerültek a vizsgái. A XIX. század magyar irodalmából alaposan fel akart készülni, s ezért azt az őszi szesszióra halasztotta. Egész nyáron azzal foglalkozott. Készült a vizsgára. Megismerkedett a korszak irodalmával. Egy kis pihenő következett. Aztán azzal  folytatta, hogy kijelölte államvizsga-dolgozatának témáját. Az már biztos volt, hogy nem nyelvészetből, hanem magyar irodalomból írja disszertációját. Átnézte a javasolt témákat. Úgy döntött, hogy Radnóti Miklós kritikai cikkeit és tanulmányait dolgozza fel, amely még fehér foltnak számított az irodalomtörténetben. Az elsők között volt, akik rendszeresen foglalkoztak a témával. Az anyaggyűjtésben magyarországi ismerősétől értékes segítséget kapott. Szép és képzett, fiatal lány volt az ismerős. Leveleiből kitűnt, hogy tetszett neki. Közvetlen, könnyed szövegei elnyerték a tetszését. Segítsége jól fogott, de hamar megfeledkeztek egymásról. Az egész ötödik év második félévét a dolgozat megírásának szentelte. Az államvizsga a dolgozat megvédésével kezdődött. Az irányítótanára a legjobb minősítéssel javasolta a védésre. De, mert az Erdélyi Fiatalok Társaságáról nem tudott annyit, amennyit az elnök elvárt, egy jeggyel kisebb osztályzattal fogadta el a dolgozatát.

– Hogy nem tud az Erdélyi Fiatalokról? A Szegediek mellett őket is meg kellett volna ismernie!

– Úgy van, professzor úr, pótolni fogom a hiányomat.

– Azt el is várom – zárta le a beszélgetést.

Bizonyára azért érdeklődött az Erdélyi Fiatalokról, mert maga is értékes tagja volt a Társaságnak.

Lezajlottak a szóbeli vizsgák, következett a kihelyezés. Ott tolongtak az egyetem tágas folyosóin, a listát böngészték, amelyen a hozzáférhető helyeket sorolták fel. Nem volt nagy választék. Nagyobb részt eldugott falvak közül választhattak, nagyobb község, vagy város alig-alig szerepelt a listán. Egyik évfolyamtársával együtt egy Erekfőhöz közeli helységet választott, ahol éppen a következő iskolai évtől indult középiskolai oktatás. Sarmadomb a helység neve. Ezzel Fellegvártól elköszönt. Nem tette szívesen, mert az öt év alatt igen a szívéhez nőtt a város, hangulatával, kultúrájával. Elégedettek lehettek azok, akik maradhattak, nem kellett elhagyniuk a várost. De menni kellett. Keserves három hónap következett. Katonai kiképzésre Erekfőre vezényelték őket. Nem a gyakorlati része mutatkozott nehéznek; az elméletet unta, és nem is értette. Egy éjszakai gyakorlaton a látászavarral küzdő társa került mellé, és mikor támadni kellett, Kálmán füle mellett süvített el a vaktöltény. Óriási szerencse, hogy a hallását nem fenyegette veszély. A harmadik hónap vége felé rést találtak a kaszárnya kerítésén, kimerészkedtek, és Kálmán nagybácsijának pálinkafőzdéjében annyira leitták magunkat; azt sem tudták, hogyan kerültek vissza a kaszárnyába. Másnap, mikor menetelni kellett a katonai irodához, még mindig erősen szédelegett.  Vizsga következett, ami nagyon nehezen ment, úgy nézett ki, hogy neki nem is sikerül. De megbocsátottak, és alhadnagyi rangban, magyar szakos tanárként érkezett Sarmadombra, ezerkilencszázhatvanhárom, október tizennyolcadikán.

*