KÍGYÓVONAL 27.

Hétvége felé kezdett jobban lenni. Virág bejelentette, hogy hazalátogat. Mindig meglepték az ilyen bejelentései, mert tudta már, hogy a családnak van egy öreglegény barátja, és különösen az édesapja álma, hogy Virág hozzámenjen feleségül. Tudta, hogy az Kálmánnak nem nagyon tetszik, de az apja akaratának nem tudott ellentmondani. Az ő akarata erősebb volt, mint a Virág szerelme. Vakációk idején nehezen teltek napjaik. De a szerelmesek találékonyak, megtalálták a módját, hogy adózzanak szerelmüknek. Az erekfői patak ott folyt el nem messze Virág lakásától. A szép, zöld pázsitos part tökéletes színtere volt romantikus szerelmüknek. A kis patak vizének csöndes csobogása szolgáltatta hozzá az elbájoló hangulatot. Leborultak a selymes pázsitra, nem keresték egymást, mert testük egybeforrt, égetett, bőrük kellemesen bizsergett, szívük erősen dobogott, élvezték a szerelem gyönyörét. Jó néhány nap telt el. Virágnak kezdett nagyon hiányozni Kálmán. Egyik vasárnap délután biciklire pattant, és elkarikázott Egerfügére. Váratlan meglepetéssel szolgált Kálmánnak. Eszébe se jutott, hogy a patak partján, a vén diófa alatt ölelheti meg szerelmét. De az sem volt zavartalan. Kedves volt tanárai keresték fel otthonában. Előre ment a vendégek fogadására, Virág meg próbált jól megbújni, nehogy eszükbe jusson a kertet is megnézni. Szerencsére nem ültek sokáig. Utánuk Virág is készülődni kezdett, és újra magában maradt. Az új iskolai év több váratlan eseményt is hozott. Az egyik az volt, hogy az iskolába érkezett a rajoni KISZ iskolai ügyekért felelős titkára, s nem az ellenőrzéssel volt elfoglalva, hanem Virággal. Őt vitte sétára a kertbe, és máris mondott neki szépeket, s azt is kilátásba helyezte, hogy rövidesen visszatér. Kálmán egyelőre nyugodt és elégedett volt. Rendeződtek a dolgai, nyugodtabbak lettek a napjai. Dolgozhatott, és a szerelemre is jutott az idejéből. A csendes napokat azonban megzavarta egy gyászos hír. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Viola férje. Mindenkit felkavartak a történtek. Készültek a temetésre. Virág is velük ment. A családból többen voltak ott a gyászszertartáson, s este, lefekvéskor gondok adódtak. Nehezen sikerült mindenkinek fekvőhelyet biztosítani. Apa nagy jóindulattal mondta

- A fiatalokat a nagy kanapéra fektessétek!

– Mire gondol, édesapám? – kérdezte emelt hangon Etelka.

Az erős hangból Apa rögtön megértette, hogy valami szabályelleneset ajánlott, és töredelmesen mondta:

- Lányom, hát én csak jót akartam.

Ezen az egész társaság jót nevetett. Felejtették egy pillanatra a tragédiát. Végül aztán mindenkinek került egy hely, lefeküdtek, valamelyest kipihenték magukat, s a délelőtti órákban bánatos szívvel elindultak haza. Violát már csak kislánya vigasztalta. Ő meg csak magára figyelt, mert gyereket várt.

A vadkerti fiatalok leszálltak a vonatról, s mint már addig sokszor megmászták az emelkedőket, átjutottak a lejtős dombokon, s visszaérkeztek a virágoskertbe.

Azzal a váratlan hírrel fogadták őket, hogy képzeljék el: Kázmér megkérte a Joli kezét.

– Hogyhogy, hát ő is tudja, hogy Jolinak komoly udvarlója van, rövidesen összeházasodnak.

– Igen, de Kázmér se lát, se hall, annyira szerelmes kolléganőjébe.

Andris meg Joli rövidesen megkötötte a frigyet. Az ifjú férj lett a falu polgármestere. Igaz, nem sokáig, mert egy kedvezőbb fekvésű falu polgármesteri székébe huppant.

Vadkert virágai lassan mind férjhez mentek. Kollégájuknak, Bálintnak jutott még egy virágszál. Kötött, izmos sportember, jó tornatanár. Nagy nyereménynek számított, hogy nemsokára tornatanári katedrával lepték meg Erekfőn. A régi társaságból már csak Kázmér, Virág és Kálmán maradt. Az életük nem volt zavartalan. Kiszes akkor már több időt töltött Vadkerten, mint otthon. Ez megzavarta Kálmán és Virág szerelmét. Így bőven volt oka féltékenységre. Láthatta, aki akarta, hogy Virág hajladozik, hol apja választottja, hol a nagyhatalmú Kiszes felé. Egy látogatásra még elment Kálmánnal. Pétert, a szívbeteg barátját keresték fel a szomszédos faluban. Tél volt, beláthatatlan hómezővel. Kezdett esteledni már, mikor Virág felkiáltott.

– Nézd csak Kálmán, farkasok közelednek felénk!

– Térjünk le az egyenesről, ereszkedjünk le a völgybe! Hátha úgy nem vesznek észre, és elkerülnek.

Félelem, nyugtalanság, izgalom kavargott bennük.

 – Meg tudunk-e birkózni velük – kérdezte Virág. 

– Tudod, hogy ügyes, bátor legény vagyok én, és téged minden veszélytől megmentelek

S úgy látszott, hogy jól imádkoztak, mert a farkasok ellenkező irányba, a dombok felé haladtak. Ők meg egymásra mosolyogtak. Oldódott a feszültség bennük. Megmenekültek, és szerencsésen hazaértek Azokban az esti órákban Kálmán arról kezdett beszélgetni Virággal, hogy neki most már a katonaság kopog az ablakon. A sorozás megvolt, és ősszel következett volna a bevonulás, s attól megijedt. Semmiképpen nem akart katona lenni. Eldöntötte, hogy ismét megpróbálja a felvételit, hátha lesz szerencséje. S anélkül, hogy különösebben készült volna, jelentkezett a felvételi vizsgára. Megtáltosodott. Olyan jól szerepelt, hogy első helyen végezett. Megnyugodott. Virág azonban még hidegebb lett hozzá. A Kiszesnek megnőttek az esélyei, ki Virágot egy nyári táborba. Ő minden erejével tiltakozott, de Virág nem hallgatta meg. Véget értek a nyári napok, s most már várta a fellegvári egyetem. Úgy ment el, hogy Virággal egyetlen szót sem szóltak jövőjükről. Az események azt bizonyították, hogy nem is nagyon volt miről beszélni, mert a virágos szerelem hervadni kezdett, és hamar el is száradt. Jolán nővérének esküvőjére együtt mentek el. Jól mulattak, szórakoztak, és senki nem vette észre, mennyire vérzik a szívük. Kálmán hazakísérte, de Virág be sem hívta. Nem várta már, hogy az átélt szerelmes pillanatok búcsúként még egyszer visszatérjenek. Záródott az ajtó, s szerelmüknek besötétedett. Kálmán szívébe is beköltözött érzelmeinek homálya. Megint csak úgy váltak el, hogy nem ajánlotta fel a házasságot Virágnak. Később ezt nagyon megbánta. Akkor viszont úgy érezte, hogy nincs miről beszélgetniük. Jövőjük bizonytalanná vált. Arról Virágnak sem voltak szavai. Alig telt el néhány hét, Virág és Kiszes kimondta a boldogító igent. Megmagyarázni talán senki nem tudta Virág döntését, mert azután – levélben ugyan -, de visszatért Kálmánhoz. Ő látta el később ágyneművel, hogy a fellegvári albérleti sodronyágy ne legyen túlságosan elviselhetetlen.