KÍGYÓVONAL 31.

Kálmánnak jobban ment a sora, miután az ösztöndíjat megkapta.Beköltözött az otthonba, közel került társaihoz, akikkel megosztotta irodalmi érdeklődését. Olyan társakkalegyütt látogatta a Gaál Gábor irodalmi kört, akikből neves költő, író lett. Ő akkor a nyelvészet felé fordult. Bejárt a katedrára, ismerkedett a kutatómunka titkaival. Az irodalom is érdekelte, és el is kezdte a Friss Újság böngészését. Gazdag anyagot gyűjtött össze, de a feldolgozásával adós maradt. A nyelvészekhez csatlakozott. A katedrán azzal kezdte, hogy rendezte a kicédulázott anyagot. Arra ráunt, más feladattal nem bízták meg, így elég sokáig se erre, se arra nem tájékozódott. Röpültek a napok.Elégsokidejemaradtkihasználatlanul. Évfolyamtársai – néhányan – külön csoportot alakítottak. Ma sem tudja, hogyan és miért, ő is csatlakozott hozzájuk. Nem valami értékes, hasznos terv megvalósítása volt a céljuk.  Annyi kötötteőketössze, hogy törzsvendégei lettek vendéglőknek, kocsmáknak,spoharazgatássaltöltöttékazidejüket Általában a késő éjszaka vetette haza Kálmánt. A komolyan gondolkodó, törekvő, kollégák tudtak ezekről a csoportokról, és el is ítélték őket, elhatárolódtak tőlük. Kálmán bejelentkezett annak az évnek a szilveszterére. Az előző évben távol maradt. Nem volt olyan társa, barátja, akivel elmehetett volna. Akkor is inkább távolról szemlélte a táncolókat, egyedül üldögélt az asztalnál, és mégis szép lett számára az az éjszaka. Végre megmozdult a szíve. Német szakos kolléganője dobogtatta meg. Szépnek, komolynak, vonzónak találta, s merészkedett közeledni hozzá.  Azután csak együtt táncoltak, együtt mentek haza, de azután már nem találkoztak. A szépség nem adott rá alkalmat,pedig jól látta, hogyha véletlenül összetalálkoztak, Kálmán rajtafelejtette tekintetét. Margit azonban egy kicsit későn jött rá, hogy Kálmán még férjnek is elfogadható lenne.Abban az évben erős, megsemmisítő támadás érte a fellegvári önálló magyar egyetemet. Összevonták a román egyetemmel,sígyelveszítetteönállóságát. Hiába hangoztatta Nagy István író az előkészítő gyűlésen:

- A testvérek nem házasodnak egymással.

Nem hallotta meg egyetlen illetékes sem. Nem vették figyelembe sem az ő, sem a többi tiltakozó, jelentős magyar személyiség véleményét. Mikor azok látták, hogy már semmit nem tehetnek, életük feláldozásával tiltakoztak a megsemmisítőcsapásellen.Amagyar hallgatók elszigetelése, közösségük felszámolása folytatódott. Az otthonban úgy helyezték el őket, hogy egy hálószobába csak egy magyar diák kerülhetett. Így jutott Kálmán is egy olyan szobába, ahol a többiek, mind ötödéves román szakos fiatalok voltak. Megtanult románul, ha akart, ha nem. A magyar fiatalok azért megtalálták a módját annak, hogy közösséggé szerveződjenek, de azután még jobban figyelték minden lépésüket.Egyhétfőireggelmagyarnyelvóravolt Megkezdődöttazelőadás,és a csendet hirtelen erős kopogás zavarta meg. Nyílott az ajtó, bőrkabátosok léptek be a terembe. Az előadóhoz fordultak, aki aztán szólította Kálmánt.

– Egress, magát keresik, kövesse őket!

Lent az utca egyik eldugott sarkában betessékelték az ott várakozó kocsiba, s elindultak. Egyetlen szót sem szóltak hozzá, nem tudta, hová viszik. Bejárták vele az egész várost, s a Securitate épülete előtt állt meg a kocsi.  Bevitték, betessékelték egy szobába, s otthagyták egyedül jó hosszú ideig, hogy gondolkozzék!de Ő azonban egyáltalán nem tudta, hogy min kellene gondolkoznia.  Délfelé járt az idő, mikor visszatértek hozzá, de még akkor sema faggatás kezdődött, hanem jól, gazdagon összeállított ebédet vittek be egy tálcán. Otthagyták anélkül, hogy fűztek volna valamit hozzá. A finom ebédhez hozzá sem nyúlt, egy falatkát sem tudott volna lenyelni.

– Miért nem evett? – kérdezte a belépő tiszt.

– Nem olyanok a körülmények, hogy enni tudnék – mondta röviden.

– Ezen az íven kérdések vannak, - nyújtotta oda neki a papírt.Minden kérdésre pontosan, részletesen válaszoljon! Ha valamit elkerül, amit magának tudnia kell, azzal saját helyzetét nehezíti.

Hagyta, hogy Kálmán tovább gondolkozzék, hogy mindent leírjon, amit a társaságról tud. Arról a társaságról, amelyhez néha ő is csatlakozott, de nem volt állandó tagja.  A szilveszteri mulatság után, úgy délfelé, együtt mentek el egy sörözőbe, ahol rendszeresen meg szoktak fordulni. A hangadók azelőtt már múlattak valahol, és olyan nótákat énekeltek, amelyeknek még az említése is bűn volt. Erről akartak tájékoztatást kicsikarni olyanoktól, akik közel álltak hozzájuk. A nyomozó nem volt megelégedve Kálmán válaszaival. Megfenyegette.

- Ha nem mond el mindent, amiről tud, maga is a fő bűnösök közé kerül.

– Mindent elmondtam, amit tudok. Nem vagyok közeli barátságban a társaság tagjaival, nem követem minden lépésüket, nem tudok többet róluk.

A tiszt annyira felmérgelődött; közel állt ahhoz, hogy üssön. De nem tette. Késő délutánba hajlott az idő, látta, hogy neheztelő adatokat nem tud kicsikarni a követettekről, kissé lecsöndesedve azt mondta.

– Magát most elengedem, de jól jegyezze meg: senkinek nem szabad megtudnia, hogy itt járt, mert annak súlyos következményei lesznek magára nézve.

Hívott egy őrt, aki kikísérte a kapuig. Ott magára hagyta. Alig lépett néhányat, mikor a járdán megpillantott egy egylejest.

–Ez a nap főnyereménye! – villant át az agyán.

Az otthonban csend volt. Már ebédeltek. A szobában idősebb kollégáját találta. Ő volt az egyik azok közül, akik pontosan tudták, hogy mit akarnak. Néha Kálmán is kapott tőle jótanácsokat. Talán rokonszenveztek is egymással. Ledőlt az ágyára. Nem mondott semmit, és a társa is mélyen hallgatt. Talán ő sejtette, hogy Kálmán hol járt, de mélyen hallgatott. Soha, még véletlenül sem, került szóba, hogy azon a délelőttön hol töltötte az idejét.