KÍGYÓVONAL 34.

 Az ötödik év vége felé aztán Margit kezdett odafigyelni Kálmánra. A folyosón  szólította meg.

 – El tudnád-e felejteni, hogy nem fogadtam el a barátságodatvalamikor?Engemmárrégenfoglalkoztata gondolat,hogymegkeresselek.Láttam, hogy neked sincs  komoly barátnőd, s engem sem üldöznek a barátok. Eldöntöttem, hogy keresni foglak. S íme, hát itt vagyok.

Kálmán türelmesen végighallgatta, és kérdéssel válaszolt.

– Fordított helyzetben te elfogadnál engem?

 – Az, hogy most én szólítottalak le, azt bizonyítja, hogy igen.

– Gondolkozzunk még rajta, bár nem sok idő van rá.

 – Ez akkor azt jelenti, hogy holnap találkozunk?

– Igen, úgy négy óra körül a Házsongárdban.

Margit a jelentkezésével nehéz helyzetbe hozta Kálmánt. Az elmúlt években nagyon sokszor gondolt rá, de nem akart újra csalódni. Most itt van az alkalom, hogy minden rendbejöjjön közöttük, és nem tud dönteni.

– Alszom egyet rá – mondta magának – s aztán meglátjuk, mit hoz a holnap.

A Házsongárdban kész tényekkel fogadta Margitot. De látta, hogy reményekkel érkezik, arcát engesztelő mosoly színezi, és szemében csillog  az összetartozás fénye.

–Mittegyekhát?-töprengettmagában.Nem bizonytalankodik tovább – gondolta -, mert végül nem az fog történni, amit ő visszavonhatatlanul elhatározott.

– Szép is vagy, jó is vagy, az tagadhatatlan – mondta Margitnak-,de további utunkat nem együtt folytatjuk!Pedig akihelyezéskor előny lett volna az összetartozás. Együttválaszthattunk volna katedrát. Sajnos, az nem jött be; mindketten követjük a magunk útját: más-más irányba. Ha sikerül, én Sarmadombon szeretnék tanítani.

Lezajlottak a szóbeli vizsgák, következett a kihelyezés. Ott tolongtak az egyetem tágas folyosóin, a listát böngészték, amelyen a hozzáférhető helyeket sorolták fel. Nem volt nagy választék. Nagyobb részt eldugott falvak közül választhattak, nagyobb község, vagy város alig-alig szerepelt a listán. Kálmán egyik évfolyamtársával, Zoltánnal együtt egy Erekfőhöz közeli helységet választott, ahol éppen a következő iskolai évtől indult középiskolai oktatás. Sarmadomb a helység neve. Azzal Fellegvártól elköszönt. Nem tette szívesen, mert az öt év alatt igencsak szívéhez nőtt a város, hangulatával, kultúrájával. Elégedettek lehettek azok, akik maradhattak, nem kellett elhagyniuk a várost. De a többségnekmennie kellett. Keserves három hónap következett. Katonai kiképzésre Erekfőre vezényelték őket. Nem a gyakorlati része mutatkozott nehéznek; az elméletet unta, és nem is értette. Egy éjszakai gyakorlaton a látászavarral küzdő társa került mellé, és mikor támadni kellett, Kálmán füle mellett süvített el a vaktöltény. Óriási szerencse, hogy a hallását nem fenyegette veszély. A harmadik hónap vége felé rést találtak a kaszárnya kerítésén, kimerészkedtek, és Kálmán nagybácsijának pálinkafőzdéjében annyira leitták magunkat; azt sem tudták, hogyan kerültek vissza a kaszárnyába. Másnap, mikor menetelni kellett a katonai irodához, Kálmán még mindig erősen szédelegett.  Vizsga következett, ami nagyon nehezen ment. Úgy nézett ki, hogy nekinemissikerül.Demegbocsátottakneki,ésalhadnagyirangban, magyar szakos tanárként érkezett Sarmadombra, ezerkilencszázhatvaanháromezerkilencszázhatvanhárom október tizennyolcadikán.