KÍGYÓVONAL 37.

Szokássá vált az iskolában, hogy néha-néha szórakoztassák magukat a tantestület tagjai. Rendszeres születés-, névnapi, és más ünnepi mulatozásokat rendeztek, s azok a fiatal férfi- és nőkollégákat hozták közelebb egymáshoz. Kálmán, ugye, soha nem menekült a nők elől, újabb szerelmi hálóba került. Ő maga sem tudta, hogyan történt, de egyre több időt töltött az egyik tanítónő lakásán. Semmilyen közösségi rendezvényre el nem mentek – az ünnepi mulatságokat kivéve -, csak otthon szórakoztatták egymást. Sokszor olyan késői órákban távozott, hogy a házigazda figyelmeztette.

 – Ha maga tényleg szereti a tanító nénit, jobban kellene vigyáznia a hírnevére. Illenék tapintatosabbnak lennie, és tudnia kellene, hol van a határ. Mert azt azért tudja, hogy mindennek van határa.

Kálmán lehajtotta a fejét, nem ellenkezett. Talán ő is érezte, hogy helyénvaló a megjegyzés. Eszter soha nem neheztelt rá, akármilyen későn kopogott az ajtaján, s azt sem bánta, akármilyen későig maradt. Úgy érezték mindketten, hogy az nekik úgy jó, ahogy csinálják, úgyhogy a házigazda figyelmeztetése után sem változott semmi. Eszter úgyis kitartott mellette. Bizonyította a világnak, hogy tényleg tiszta, őszinte szerelemmel szerette Kálmánt. Mindent megtett, mindent elfogadott úgy, ahogy ő akarta. Várta türelemmel a napot, mikor bejelenti: ideje, hogy összeházasodjanak. De azzal a fiatalember örökre adósa maradt.     

Kálmán munkáját, eredményeit elismerték, és nyilvántartották. Ez abban mutatkozott meg, hogy vezetői feladatokat bíztak rá. Az iskolai KISZ-alapszervezeteknek tanár irányítója volt. S azt a kitüntető munkát Kálmánra bízták. Nem örvendett neki, de elfogadta. Arra számított, hogy a fedőnév alatt olyan elképzelését is meg tudja valósítani, amit másképpen nem lehetett volna. Elhatározta, hogy azt a kevés pénzt, amit a mezőgazdasági munkájukért fizetnek, arra használja fel, hogy gitárokat szerez az iskolának. Voltak tanulók, akik elég jól pengették a hangszert. Ahhoz a művelődési tevékenységhez, amit elképzelt, szükség volt a hangszerekre. A vásárt lebonyolította, a gitárok megvoltak. Csakhogy néhány nap múlva csörgött a telefon az igazgatói irodában.

–Igazgató elvtárs, a KISZ-irányító tanárával együtt, délután jelentkezzenek a rajonnál! Meg kell beszélnünk valamit, amit elkövettek a rajoni alapszervezet ellen. Háromkor találkozunk, ellentmondás nincs!

 - Megértettem, titkár elvtárs, ott leszünk – válaszolta röviden az igazgató.

A tanítás befejezése után indultak, hogy a kijelölt órakor ott legyenek a nagyhangú főnököknél, és számot adjanak elkövetett bűnükről. Odaértek pontosan, de a főnök megvárakoztatta őket. Háborogni azért nem volt szabad! Egyszer aztán csak megjelent az elegánsan öltözött, hatalmának tudatában lévő rajoni első titkár.

– Jó napot, elvtársak. Kezdhetjük. Mi történt azzal a pénzzel, amit a mezőgazdasági munkájukkal kerestek? Hol van, mi történt vele? Nem érkezett meg hozzánk az összeg, – akármilyen kevés – annak be kellett volna érkeznie már hozzánk.

Kálmán vette a bátorságot, és pontosan elmondta a történteket.

– De hát azért még sem kellett volna a saját, nem létező szakállukra cselekedni. Meg kellett volna beszélni velünk, s csak a mi hozzájárulásunkkal valósíthatták volna meg tervüket. Ami különben jó elgondolás. Azt azonban jegyezzék meg, hogy minden csak a mi engedélyünkkel valósítható meg.

A főnök úgy engedte el őket, hogy még büntetést sem helyezett kilátásba. Hazamentek, és birkóztak tovább a feladatokkal. Az eset azt jelezte a felsőbb vezetésnek, hogy Kálmánnak szüksége van a továbbképzésre. A tanulókkal ugyanis azt kell elfogadtatni, amit a felsőbb vezetés diktál. Hogy valami abból Kálmánra is ragadjon, KISZ táborba küldték. És akkor váratlanul, levelet kapott Margittól. Kérte, hogy a nyár folyamán találkozzanak. És a dolgok most véletlenül összejöttek. Már biztos volt, hogy Kálmán megy a táborba. S az valahol ott volt Margit szülővárosa körül. Megígérte neki, hogy felkeresi. Akkor úgy gondolta, hogy egy másik padra is ráül ezzel az alkalommal. Az egyik pad ugyanis sarmadombi barátnője, Eszter volt. Ő meg azt közölte vele, hogy szeretné bemutatni édesanyjának. És ő azt is elfogadta. Margit után hozzá is bemehet. Kezdte a táborral. Hét-nyolc napot ott töltött. Kirándultak, szórakoztak, s az a néhány nap gyorsan elrepült. Hazafelé indult, s azon a vonalon várta Margit az állomáson. Nem látszott túl nagy öröm egyik oldalon sem. Későre járt az idő, mire hazaérkeztek. Otthon egy keveset beszélgettek. Éppen csak megvacsoráztak, mondott néhány szót magáról Kálmán, de a leánykérő elmaradt. Lefeküdtek. Másnap délelőtt városnézésre indultak. Csupa érdektelen dologról tárgyaltak. A lényeg talán annyi volt, hogy Margit kezdte magyarázni, miért utasította el az első közeledésekor.    

 - Tudod? Az vezetett félre, hogy gyakran láttalak abban a rosszhírű társaságban, amelynek neve a rosszhírű Nagy Zoliéhoz kapcsolódott.

Ő volt a vezére annak a társaságnak, amelynek az ügyében nyomoztak.     

 –Te is tudod, milyen volt a viselkedése, hogy milyen volt a vélemény róla. Későn bizonyosodtam meg róla, hogy te egészen más ember vagy.

Kálmán nem fűzött hozzá egyetlen szót sem. Egyikük sem érintett olyasmit, hogy a jövőben számíthatnak-e egymásra. Bementek a Feketetemplomba, meghallgattak egy orgonakoncertet. Mikor vége lett, már várták őket otthon az ebéddel. Lenyelték a falatjukat, és indultak az állomásra. A pénztárnál Margit észrevette, hogy Kálmán csak egy rövid szakaszra váltott jegyet. S az kérdőjeleket fogalmazott meg benne. De nem kezdeményezett vitát. A vonat elindult. Kálmán a negyedik megállóban leszállt. Tudta, hogy Eszter nem fogja várni az állomáson. Körülnézett, latolgatta, merre induljon. A barátnője elmondta, hogy merre, milyen irányba menjen, hogy rövid gyaloglás után elérje a faluját. Megválasztotta az irányt, és elindult. Hamar észrevette, hogy nem jó irányba halad, s némi gondolkozás után visszatért. Az állomásban, szerencséjére, azonnal kapott vonatot. Jegyet váltott–és nem neheztelve magára, megkönnyebbülve szállt fel a vonatra. Eszterrel egyhamar nem találkozott, így a kellemetlen magyarázkodásra nem került sor. Margit azután még írt Kálmánnak, amire ő már nem válaszolt. Annyira fájdalmas lehetett akkor, hogy Margit kiadta az útját?