KÍGYÓVONAL 55.

 Erekfő már várta őket. Ilyen hosszú időre még nem hagyták el a várost. Ez idő alatt Kálmánnak nem voltak beteges panaszai. Felszabadultan társalgott, és jól érezte magát. Rózsa is meg volt elégedve a gondtalan pihenővel. Otthon előkerültek a teendői. A lányokat készítette táborozásra. Tengerparti üdülőbe indultak. Először jutottak hozzá a jegyekhez. Az iskola tüntette ki őket. Anikó örvendett, alig várta, hogy lássa a nyugodt, vagy éppen háborgó tengert. Borika egy cseppet sem vágyott. Elkeseredett, szomorú és nyugtalan volt.  A nővére levelet írt, s arról számolt be, hogy ő nagyon jól érzi magát, de húgának semmi nem jó, semmi nem érdekli, az ételeket nem tudja megenni, csak kenyéren és vízen él. Sírva kérte, hogy szülei menjenek utána, ami nem történt meg,.  lebarnulva,de csont soványan érkezett haza. A gondtalan, szabad pihenő napok még tartottak. A tömbház lakóinak gyermekei benépesítették az udvart. Sokszor román és magyar gyerekek kapaszkodtak össze, és a szüleiktől átvett  stílusban hergelték egymást. Gyakran jutottak el a verekedésig. Síró gyermeküket védelmezve, a felnőttek is is beavatkoztak. Ők döntötték el, hogy kinek van igaza.

A szabadságos napok után, Kálmán alig várta, hogy bemehessen a szerkesztőségbe. Sajnos, azokban a napokban derült ki, hogy nemigen tud számítani segítségre. Egyetlen kollégája mutatta meg, hogy számára nincs fontosabb, mint az újság, hogy minden hétvégén jusson el az olvasókhoz. Ezért mindent vállalt. Írt, szerkesztett, de igencsak szerényen annyit tüntetett fel tájékoztatásként az olvasók számára, hogy: Lapszámfelelős. Óriási veszteség volt, hogy hirtelen, erejének teljében átköltözött egy nyugodtabb világba. Utolsó munkája annak a számnak megszerkesztése volt, mely akkor készült míg, Kálmán családjával együtt, szép napokat töltött. Kipihente magát, erőt gyűjtött a további munkájához. Éppen újító tervein gondolkodott. Azokat az újításokat gyakran kipróbálta, verbuválta a munkatársakat, cserélgette a szerkesztőket, hogy minél jobb,az összehasonlításokat is kibíró, színvonalas lapot adjon az olvasók kezébe. Ezért fájt neki, hogy az, akitől a legtöbb segítséget várta, hátulról úgy irányította a dolgok menetét, hogy lehetetlenné tegye Kálmán kitartó, rendszeres és igényes munkáját. A megígért cikket nem írta meg. Főnökénél meg azzal védekezett, hogy Kálmán nem közli az ő írásait. Volt képe bevinni a szenátor urat, hogy Kálmánt megleckéztessék.

–Mi van, tanár ú, - Kálmán mindenekelőtt tanár volt!-, miért hagyja figyelmen kívül főszerkesztő-helyettes kollégájának az írásait? – érdeklődött tapintatosan a főnök.

- Mert nem írja meg!

Sem a főnök, sem a kolléga nem szólt többet egy szót sem. Kálmánt azonban annyira felháborította az eset, hogy – bár alaposan átgondolta, mit tegyen,  úgy döntött:végleg megválik a laptól. De azután is írt, és segítette az újságot, hogy túlélje a megszűnés veszélyét. Ősszel még lehetőséget kapott, hogy azon a katedrán folytassa tanári munkáját, amelynek elnyeréséért annyit küzdött: a nagy múltú, erekfői kollégiumban. Egyetlen délelőtt ment be az iskolába, megtartotta az óráit úgy, hogy a tanulók később is emlegették követendő példaként. Csakhogy nem tudta folytatni tovább. Sem ereje, sem kedve nem volt hozzá.  Két napot töltött otthon. Az állapota annyira megromlott ismét, hogy sürgősen be kellett mennie a pszichiátriára. Az orvos már, mint ismerőst ,kedvesen fogadta. Megkapta azt a szobát,mely kivételezetteknek – szokás szerint – kijárt a maga háromszobájával.No,negondoljanakvalamiszokatlanbelsőrendre,mertarraottsemszámíthattakabetegek.Azállapotanemakartjavulni. Betegtársai segítették, ha valamire szüksége volt. Éppen Rózsát várta. Kitántorgott valahogy, meg akart fürödni. Levetkőzött, és beállt a zuhanyozó alá. Jó meleg voltavíz. Hirtelen elveszítette egyensúlyát. Úgy érezte, hogy szűnik meg körülötte a világ, és elájult. Társai a hátukon cipelték vissza a szobába. Rózsa kétségbe esett. Mi lesz velük, ha Kálmán nem tud lábra állni? Kezelőorvosa azt ajánlotta, hogy próbálják meg Fellegváron folytatni a kezelést. Jó szomszédjuk vitte el Kálmánt a lelki betegségek gyógyításában jó eredményeket elérő kórházba. Ha lehet, még nagyobb nyomor fogadta, mint otthon. A kezelés sem hozott semmilyen eredményt A Maros menti csöndes város klinikája következett. Kálmán megjegyezte Rózsának:

- Ezek a pszichiátriai intézmények abban versenyeznek, hogy melyikük tud nagyobb nyomort biztosítani betegeinek. Száz márkájukba került, hogy az orvos fogadta. S ez nem volt az egyetlen eset. Annyira eredménytelen volt a gondozás, a kezelés, hogy Kálmán, visszavonhatatlanul, bejelentette az orvosnak, hogy ő megy haza. Nem lehetett vele bírni. Máris indulni akart. Az orvos arra kérte, legalább addig várjon, míg értesítik Rózsát, hogy menjen utána. Másik estére érkezett s egy tapodtat se kellett tennie, az orvos intézett mindent. A szolgálatos nővérnek meghagyta, hogy kísérje ki őket az állomásra. Éjfél körül indult a vonat s a későreggeli órákban már otthon is voltak.