Kirobbanó tavasz

Bóbiskolni ült a fonott
kerti fotel kényelmébe,
bókoló, dús, bimbós bokrok,
nyár-orgonák látterébe.

Az orgona rüggyel terhes
karjai úgy nyúltak felé
duzzadóan,  élettelve,
mint anyához kisgyermeké.

Tavaszi lágy, mocorgó csend
hetven éves szemére hullt,
s édesdeden úgy elpihent;
két órája alvásba múlt.

Szemet dörgölt, körülnézett, s
– borjúként az új kapura –
bámult csak, mint megigézett,
mint egy másik világ ura,

két óra csak, s rügyek árja
robbant, levélt, hogy fakasszon;
s virágban ült orgonája,
mint hófehér, dús menyasszony!