Koldusmonológ

Ez a világ, jóemberek,
csak egy léggömb, fényes, kerek
buborékja szappanhabnak -
színes álmok szétpattannak!

Csillagos ég a kupola,
szélzene szól, mint fuvola.
Selyemfüves szép pamlagon
bárányfelhő a paplanom.

Igaz, nem fenékig tejföl,
ha rendőr szól: Innét kelj föl!
Korgó gyomrom mást parancsol,
de a Nap, az nincs narancsból,
a Hold sem sajt, nem is kifli;
én nem fogok széfet nyitni!

Meguntam a sarkon állást,
a híd adta szükségszállást,
ezért nézzétek el nekem,
hogy itt töltöm fél életem
a ligeti kemény padon,
míg megtűr e luxusvadon.  

Néha, ritkán forint koppan
a kopott hegedűtokban.
Rég eladtam a hangszerem
az ecseri nagy ószeren.
Megittam hamar az árát,
tudja miért, aki rálát...

Hej, nagy művész voltam egykor,
de vámot vett az a szebb kor 
az éjjeli bárban régen,
arra ment  rá egészségem.

Mígnem egy rút keddi napon
szóltak, vegyem a kalapom.
Vigyorgott rám a fene-szép
digitális új zenegép,
és a sok barát dacára
kikerültem az utcára.

Szép a világ, most is mondom,
mint egy felfújt használt kondom.
Elegem lett már belőlem -
le is lőhetnek felőlem.
Szabad élet, szabad rablás!
Tele vele már a padlás!

2014. jan. 15.