Létezések...

Nem várhatsz csodát tovább, ne csodáld

a kérészek torát!

Röpke lét ez, hamar semmivé lesz!

Talán örökre megigézett a gyönyörű nász?

Térben és időben táncolsz.

Kurta életű dimenziódban hangod

kiereszted, majd szilenciód

ellebeg feletted.

Pillanatokat harácsolsz. Magadhoz láncolsz

szeretni társat, hogy szemében,

szemed tüzét lássad.

Örülsz, hogy megteheted...

Lépéseidre fentről valaki vigyáz?

Mikor libabőrösen a hideg kiráz,

ha  panaszra fakadsz és szavad csak sirám,

gondolj a napra, mikor élted szakad.

Minden erényed, hegynyi hibád

semmivé apad.

Nem számít már a feldobott pénz,

sem az, hogy fej, vagy írás...

Dúsreményű, tiszta mennyország!

Szép akkor, ha a földre lehozzák

és részed is van benne.

Talán egyszer megtudod, milyen is lehetne,

ha nem a pokol tüzéért verekednél.

Ha egy koldus keveset kér

zsebedhez érve, s Te nem fenyegetnéd.

Szeretet-bér, megváltásod lenne.

Kulcs az elvezető úthoz...

Ám, kiül a konok önzés a pokol

tornáca elé, s kevélyen duzzog.

Csak fűtik-fűtik az óriás katlant…

Fekete köd lep el, s terít rád szoros paplant.

Nem menekülsz. Az elvetemült éned szenved.

Magadnak kerested. Nincsenek csodák.

Nászoló kérészek! Szemrebbenés a világ…