Lékhorgász

A felszín vékonyka jégkérge

megfagyott hártyává szilárdult.

Átlátszó tán neked, végtére

te ismersz legjobban. Kitárult

lékeim ablakán belesve

legtöbbet te láthatsz belőlem,

kedvesem. De vigyázz, sebesre

ne vágjon jég-élem előtte.

Jégperem vág, keskeny, de éles,

s tiszta a víz, melyből született,

repedhet is, ámde mélységes

mélységét óvni nem szűnhet meg.

Mert ott, a mélyben, ott a való,

minden szenny, piszok ott ülepszik,

ott tesped gyűlölet, hús-maró

vágy-cápa, kín-rája gyülemlik,

ott „fecseg a felszín, hallgat a

mély”, erjed minden rossz lényemben.

Ha enged szívednek hajlama,

kutass csak bennem – ha engedem…