Lidérc-sirám

Víz sodorta farönk volt boldogult ősöm,
– számon sem tartották, nem szólt róla akta –,
akit tán a vihar vetett partra Bősön,
korhadozó testét az idő faragta.

Alattomos nyüvek költöztek beléje,
de ily apróságtól csak féleszű retten;
majd a vajjúdásnak érkezett el éje,
s halovány lidércként végre megszülettem.

Tágra nyíltak tőlem az ártatlan szemek,
vénasszonyok súgtak-búgtak balga mondát,
a környék híremtől azóta is remeg,
mindent a babona sötét szála font át.

A jámbor halandó ódzkodott e lángtól,
messziről ugatott a pásztor kutyája;
hitte tán, tüzemben holtak lelke táncol
ő pedig a csontok szellemét utálja!

Aztán egy vén cigány látta meg a rönköt,
és úgy lett számomra végzetes a tette,
hogy szekérre dobta – amaz nagyot döngött –,
végül családfámat a tűzre vetette!

Sokáig füstölgött, míg sírva elégett,
és ezzel örökre megszűnt egy látomás,
így ért az én dicső karrierem véget;
tűnt lidérc emlékét nem szövi át omázs!*

2016. szept. 25.

*Francia eredetű szó (hommage), jelentése: hódolat, tisztelet.