Még lehetnének...
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2017, október 10 - 19:17
Gyenge vállamon csüng a bánat,
söpörném, de tanyát vert nálam.
Naplemente szúrja arcomat,
elvakítja szemem a távol.
Múltam itt nyüzsög, nyomomba lép,
mint hűséges ebem úgy követ.
Már lerázni nem tudom talán,
s a feledés mákonyát iszom.
Még lehetnének nagyra törő
álmaim, úsznék szerelmesen
szemed irizáló kékjében,
s tobzódnánk a szenvedélyben is.
Ej, mit képzelődöm, előttem
már az élet régen elvonult.
Nincs sorsom egén csillaghullás,
csak elhaló sóhajom koppan.