Mézlik a szőlő, dús leve áldás

H.Gábor Erzsébet

Mézlik a szőlő

Mézlik a szőlő, dús leve áldás, gazdag az őszünk.

Nap sugarától fénylik a táj - már széled a felhő -

csókja cirókál, élvezi lágyát, issza a bőrünk.

Tudtuk, a dolgos, víg szüret áldott ünnepe eljő.

Szorgos a jónép, csurran a must, még szomjas a hordó,

árad az érzés, szárnyal a dallal, szél viszi hátán.

Hála a szívben, csobban a lé, hűs bársonya oly jó,

boldog az ember, lelke kigyúl, most nem hat az ármány.

Szív muzsikáját hallja az ég fenn, kósza dalokban,

benne az óbor mámora szállong mennyek Urához.

Zsibbad a kéz és reszket a láb is - tűz heve lobban,

pírja az arcom színezi, vágyón nézem a lángot.

Csend mosolyában fürdik az alkony, száll le az este,

alszik a Nap, már ében az éj, csak csillag aranylik.

Hullik az égből száz kicsi könnycsepp egyre, csak egyre -

néma szerelmű szívdobogásunk messzire hallik.

2013.10.08.