"Akit sorsa meg akar tartani:  síriglan - reményben ég  el. 

   Akit sorsa el akar veszteni: megveri tehetetlenséggel."

Középiskoláit Szatmárnémetiben, a Kölcsey Gimnáziumban végezte (1955), majd 1955–59 között a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalom szakos hallgatója volt, záróvizsgáit azonban nem tette le. 1958–59-ben az Igaz Szó, 1960-tól a bukaresti Előre belső munkatársa, a hatvanas évek közepétől írásaiból, kötetei, műfordításai honoráriumából tartotta fenn magát. Betegnyugdíjba kerülve, 1972-től Kolozsváron élt; súlyosbodó betegségét két kudarccal végződött házasság után egy új élettársi kapcsolat tette egy időre elviselhetővé. Búcsúlevelében ezt írta: „Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát – én sem tudom… Nem vagyok részeg, és – ahogy mondani szokás – tiszta elmével írom e sorokat” (A költő (régi és új) életei. 261). Fia, Kobak, az 1977-es bukaresti földrengésben halt meg. Közös sírban nyugszanak a kolozsvári Házsongárdi temetőben: Szilágyi Domokos, felesége Hervay Gizella költőnő és a gyermekük, Szilágyi Attila.

terád hasonlított,
terád, miránk -
lobogott
és nyugodt volt, mint a láng,
- s mint a mi éjszakánk,
amelyen megéreztük forró
és röpítő és egybeforró
embersorsunkat, a szerelmet,
- én azt, hogy hiába ölellek,
te azt, hogy hiába ölelsz,
ha nincsen más, csak ez a perc,
hogyha mögötte meg nem érzed
és meg nem érzem az egészet,
a szilárd anyagot,
ami vagy és ami vagyok,
és ami egy törvénybe fog
bolygókkal és liliomokkal,
tó méhében a teleholddal,
vérrel, háborúval, örömmel,
mindennel, ami volt az ember,
és ami most s amivé válik,
s amit születéstől halálig
sejt és tud és tesz,
mit hozzáad a léthez,
hogy életté váljék, hogy a rend
kormányozza a végtelent,
az értelem, amely szavak
nélkül is szól, és sejtet sejtre rak
agyunkban -
a holnapról akartam szólni,
a holnapról, mely már valódi,
mert fölismert s el nem téveszthető,
tiszta, elérhető,
mint a friss levegő -
igen, a holnapról akartam szólni,
s szóltam a szerelemről, szerelmünkről, hiszen
ő éreztette meg velem,
milyen lesz:
szívem szelídítette a boldogsághoz, rendhez -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
és akkor, amint ránk hajnalodott,
megpihent bennünk - új csókra gyűjtve erejét -
a csók.

Hervay Gizella - Három hangra

Három hangra

Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...

Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -

Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.

Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.

Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.

***********
Az igazi szerelem színtelen,
hallgatag, mint a hétköznapok.
Csak az énekel, aki vár valakit.
Az egymásra kulcsolt kezek hallgatagok./Hervay Gizella/
 

1959-61

***********

– Egyébként tragikus az egész családnak a sorsa.
– Borzasztó tragikus. A felesége, a gyermeke, a körülötte levő emberek... Ebben a Szilágyi Domokos eposzban vagy drámában, nevezzük így, igen nagy drámaíróra lenne ahhoz szükség, hogy megírja mindazt, amit ma a Szilágyi Domokosról tudunk, meg sejtünk, meg feltételezünk.

                                                                                                                                                                 

Hervay Gizivel, 1960-ban házasodhattak össze.
 Hamarosan megszületett a fiú: Kobak.

-  Ettől fogva Domi gyakrabban járt hozzánk.             

1966 táján Domi lektorizálta Jóska Aréna című verseskötetét. M. két költőnek a véleményében bízott, fenntartás nélkül: az öreg Endre Károlyéban és a Szilágyi Domokoséban. Ebben az időben gyakrabban járt hozzánk a kötet ürügyén, és – ha jól emlékszem – erre az időre esik, hogy elhagyta Gizit, amiről egy szót sem beszélt. Mi sem tőle tudtuk meg. Hervay Gizi sírva, zokogva panaszolta el, hogy Domi – Szisz, ahogy ő is hívta – elhagyta, de ő maga sem tudott erre magyarázatot találni. Gizi végtelenül szerette Domit – azt hiszem, végül ugyancsak betegen, haláláig. Csak őt szerette –, és valóban érthetetlen volt, hogy Domi miért hagyta el Gizit, és miért éppen Julcsához került, aki talán egyszerűen „birtokba vette”. -- Méliusz Anna tollából
      

  Szilágyi Domokos:
 Ha nem vagy itt 

Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, melyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -:
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni: -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled: és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.                                                                                                                                                    

                           Szilágyi Domokos: Haragban           

          Máriával volt, „élettársával” –  Nagy Kálmán özvegye –, akivel haláláig együtt élt, és akit nem vehetett feleségül, merthogy Julcsa nem akart elválni. Ekkor – utolsó találkozásunkkor – Domi kissé meghízott, ápolt, mondhatnám „elegáns” volt, beszédes, és kiegyensúlyozottnak látszott. A lába gipszben, bottal járt. Bokatörés. Derűs és nagyon kedves volt. Látszott Domin, hogy most van, aki gondját viseli. Emlékszem, távozásunkkor hogyan bicegett le a lépcsőn a botjára és Máriára támaszkodva."

     Szilágyi Domokos: Tétován

Komisz a férfi egymaga,
rakoncátlan és tehetetlen.
A nappal rág, az éjszaka
álmatlam, rágós, ehetetlen.
Nem lehet egy, csupán ha ketten.
Anya szült mindünket. A vég,
a semmiből teremtett szolga,
asszony karjába ád. Miképp
öltöztessen: most ez a dolga
Szül. Óv. Elsirat, fuldokolva.
Forró a könny. A fagyos arc
nem érzi már. Csak ő, az asszony
tudja, honnan jössz, merre tartsz.
Ő kérlelget halált: halasszon.
De hasztalan. Tudja az asszony.
Ő szül. Sirat. Te tétován
áttámolyogsz a nagy időkön.
Kedved hol kövér, hol sovány.
Az idő nem pénz – az idő: könny.
Könny a szem alatti redőkön.
De végül: édesünk Te vagy,
Te, örökkévaló, öröklött.
Mit ér a szív, mit ér az agy.
Én asszonyom, Tetőled ötlött
az élet. Átadod. Öröklöd.

Szilágyi Domokos:

Gyűlöllek

-részlet -

  hogy úgy szeretni, mint ahogy te engem,
nem adatott meg senkit sem szeretnem;

gyűlöllek, mert ÉN sosem lehetek TE,
gyűlöllek, mert nem vághatom szemedbe,

hogy ne szeress, mert gyűlöllek, eressz el,
hagyj magamra ádáz gyűlöletemmel -

gyűlöllek, mert a szerelmeddel ölsz.
Gyűlöllek addig, amíg meggyűlölsz.

  – Egyébként tragikus az egész családnak a sorsa.
– Borzasztó tragikus. A felesége, a gyermeke, a körülötte levő emberek... Ebben a Szilágyi Domokos eposzban vagy drámában, nevezzük így, igen nagy drámaíróra lenne ahhoz szükség, hogy megírja mindazt, amit ma a Szilágyi Domokosról tudunk, meg sejtünk, meg feltételezünk.

Szilágyi Domokos: 

 Orgonaillat..

Nem jöttél el - mióta is?
Hiányoztál - egy éve már.
Most bezuhansz az ablakon,
oly hirtelen, hogy szinte fáj,
alattomosan, nesztelen
rohansz reám - s én, áldozat,
riadt örömmel, részegen
fuldoklom csókjaid alatt.
Leültetnélek, hogy mesélj,
mindent, mindent mondj el nekem,
de torkomon nem jön ki hang,
és nem tudsz szólani te sem,
csak ez a csönd ujjong, dalol
- mint szerelmes lány mosolya -,
hogy május van, kacag a nap,
s lobog, lobog az orgona.

Mysty Kata : Bűn

– Mi lehetett a motívum vagy az az indíték, amivel őt egyrészt beszervezték annak idején ’7-ben, ha jól tudom, másrészt tartották elég hosszú ideig? Ugye azt sem tudjuk, ho5mi miatt ő ezt vállalta, illetve milyen előnye származott egy akkori Romániában egy kolgy milyen hosszú ideig. Az tény, hogy ’65-ben megint aktivizálták. Tehát mi lehetett az, aozsvári magyar diáknak, majd később költőnek abból, hogy együttműködik a titkosszolgálattal?

Sokatmondó, hogy amikor Szilágyi Domokos itt megkötötte ezt a fausti alkut, eladta a lelkét az ördögnek, nem kapott érte cserébe semmit, csak azt, ami mindenkinek kijárt volna, a puszta létezéshez való jogot. Azt, hogy publikálhat, azt, hogy megélhet az irodalomból a perifériákon. Soha nem futtatták, soha nem népszerűsítették, nem sztárolták. Az egyetemet sem nagyon tudta elvégezni, nem kapott ragyogó állásokat, nem kapott ragyogó lakást, nem kapott mindenfajta lehetőséget arra, hogy külföldre utazzon. Nem kapott jóformán semmit cserébe, csak egy élete végéig tartó, ugye két évtizeden át tartó bűntudatot kapott.

Szilágyi Domokos talán a legtehetségesebb erdélyi költő volt az utóbbi fél évszázadban,
akinek a sorsa, az élete, már ami tudható volt az elzártság és a tiltás világában, a kisebbségi létet szimbolizálta.
’76-os öngyilkossága pedig a kisebbség pusztulásának vízióját rajzolta fel a magyarországi értelmiségi otthonok falaira.
 

 örök hiánynak
  maradni örök
  jelenvalónak

  bot nélkül vágni
  a végtelennek    

   (Kányádi Sándor búcsúztató verse)

FORRÁSOK

Élete: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti

Versek: http://mek.oszk.hu/02900/02917/02917.htm

Idézetek: 

http://www.citatum.hu/szerzo/Szilagyi_Domokos

   A sorozat előző darabja Nagy László

 http://lira.kimte.hu/blog/m%C3%BAzs%C3%A1k-%C3%A9s-szerelmek-nagy-l%C3%A1szl%C3%B3