Memento

Beküldte Márkus László - 2015, október 22 - 09:47
 
Őszi eső apró cseppjeiben 
áll tótágast a világ.
Lustán gördülnek le
a magyal vöröslő bogyóin. 
Lassan földre hullva 
sárszőnyeggé olvasztják 
a gyorsan sárguló, 
foltosra kopott gyepet.
 
Kormos erecske csörgedez
ódon bérkaszárnya tűzfalán.
Csálé kéménye széthasadt, 
pedig közelít már a tél.
 
Bokrok nedves rejtekében 
kóbor kutya kölykei vacognak.
Szemükben vad félelem lobban,
öröm helyett, amikor emberek
sietve vágnak át a parkon.
Két napja semmit sem ettek. 
Nincsen már akit elfogadtak, 
a megszokott, őszülő csibész.
Ő osztotta meg velük esténként 
a semminél alig több alamizsnát.
Kopott, katonai csajkában
rendre friss vizet is hozott.
 
Pár utcányira autó ütötte el,
vézna teste a levegőben pördült. 
Lelke nyomban égi parkba szállt,
s mannával eteti égi falkáját.

Hozzászólások

Haász Irén képe

Haász Irén

2015, október 24 - 14:47

Nagyon szomorú esetet mesélsz.:(

Lám , a szikáran elmondott is megcsavarja a szívet...

Csálé a kémény - inkább így írnám, mert minek a kéménye? Félreérthető nyelvtanilag, ha nyilvánvaló is, mert a kérdésre az is válasz, hogy az erecskéé, és az is, hogy a bérkaszárnyáé.

Márkus László

2015, október 27 - 19:26

Köszönöm szépen megtisztelő véleményed!

A "Csálé a kémény, széthasadt"" megfogalmazás az én szemembe kevésbé pontos, mit a "Csálé kéménye széthasadt", mivel a fölötte lévő sor egyértelművé teszi - legalábis számomra - ezt a helyzetet. Izlegetem kicsit a javasolt megoldást...

Márkus László