Memento
Beküldte Márkus László - 2015, október 22 - 09:47
Őszi eső apró cseppjeiben
áll tótágast a világ.
Lustán gördülnek le
a magyal vöröslő bogyóin.
Lassan földre hullva
sárszőnyeggé olvasztják
a gyorsan sárguló,
foltosra kopott gyepet.
Kormos erecske csörgedez
ódon bérkaszárnya tűzfalán.
Csálé kéménye széthasadt,
pedig közelít már a tél.
Bokrok nedves rejtekében
kóbor kutya kölykei vacognak.
Szemükben vad félelem lobban,
öröm helyett, amikor emberek
sietve vágnak át a parkon.
Két napja semmit sem ettek.
Nincsen már akit elfogadtak,
a megszokott, őszülő csibész.
Ő osztotta meg velük esténként
a semminél alig több alamizsnát.
Kopott, katonai csajkában
rendre friss vizet is hozott.
Pár utcányira autó ütötte el,
vézna teste a levegőben pördült.
Lelke nyomban égi parkba szállt,
s mannával eteti égi falkáját.
Hozzászólások
Haász Irén
2015, október 24 - 14:47
Permalink
Nagyon szomorú esetet
Nagyon szomorú esetet mesélsz.:(
Lám , a szikáran elmondott is megcsavarja a szívet...
Csálé a kémény - inkább így írnám, mert minek a kéménye? Félreérthető nyelvtanilag, ha nyilvánvaló is, mert a kérdésre az is válasz, hogy az erecskéé, és az is, hogy a bérkaszárnyáé.
Márkus László
2015, október 27 - 19:26
Permalink
Köszönöm szépen megtisztelő
Köszönöm szépen megtisztelő véleményed!
A "Csálé a kémény, széthasadt"" megfogalmazás az én szemembe kevésbé pontos, mit a "Csálé kéménye széthasadt", mivel a fölötte lévő sor egyértelművé teszi - legalábis számomra - ezt a helyzetet. Izlegetem kicsit a javasolt megoldást...
Márkus László