Jelenlegi hely

Mentsetek meg!

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2016, január 23 - 21:41

Mentsetek meg önmagamtól,
mert magányos éjjeleim
egén eltorzult Hold trónol!

Bent a csendes félhomályban,
szinte hallom növekedni
az őrület fojtó fáit.

Mozdulatlan és szótalan
tűröm vakító ráncaim,
miközben csúfol a tükröm.

Ellep a reszketeg világ
ősrégi titkoktól terhes,
iszonytató valósága.

Lelkem dermedt falán, már csak
az élni vágyás utolsó,
halványuló nyoma dereng.

Hozzászólások

hzsike

2016, január 24 - 14:12

Permalink

Remélem, hogy ez csupán egy

Remélem, hogy ez csupán egy pillanatnyi - átfutó - életérzés, amit versbe öntöttél, kedves Erzsike.

Ölellek:Zsike :)

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Nagygyörgy Erzsébet

2016, január 24 - 18:52

Permalink

Köszönöm, hogy olvastad, valami olyasmi kerülgetett, ügyetlen próza ez csak, nem vers, fontolgattam, hogy már nem írok többé. Semmi haladást nem érzek az írásamban, a hiba a tehetség hiányában kersendő, csak nem akarom észrevenni...

Erzsike

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Csilla

2016, január 24 - 18:51

Permalink

Hú, ez borzongató lett! Ott,

Hú, ez borzongató lett! Ott, a belső csendedben növekedik valami más is, csak legyél figyelmes! :) Szeretettel ölellek

https://versekegipasztorok.mozellosite.com/

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Nagygyörgy Erzsébet

2016, január 24 - 18:59

Permalink

Kedves Csilla! Köszönöm, hogy

Kedves Csilla!

Köszönöm, hogy benéztél, színehagyott belső világomba, nem nő ott semmi, ami értékes lehetne, csak a belső viharok által odfújt szemét növekszik, és a reménytelenség napja kel föl sokadszorra...

Erzsike